Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Megérkezett a Laika új filmjének első előzetese

2018. november 08. - Herczeg Zsófi

Már tűkön ülve várjuk a Laika ötödik egészestés filmjét, a Missing Link-et, nemcsak mert nagy Laika-fanok vagyunk, hanem mert a stúdió vezetője, Travis Knight pár hónapja azt nyilatkozta, hogy a Missing Link művészi és technikai bravúr lesz és túltesz még a zseniális Kubo és a varázshúrokon is. Ma pedig végre megérkezett az első előzetes is hozzá.


Missing Link főszereplője a karizmatikus Sir Lionel Frost (Hugh Jackman), aki a világ egyik legjelentősebb mítosz- és szörnyszakértőjének tartja magát. Az egyetlen gond, hogy a szűklátókörű társai nem hajlandók ezt észrevenni és elismerni. Sir Lionel utolsó esélye arra, hogy az elit befogadja, ha Észak-Nyugat-Amerikába utazik bizonyítékot találni egy legendás teremtmény létezésére, mely az ember primitív származásának utolsó élő példánya, a hiányzó kapocs. Akitől Sir Lionel álma valóra válna, az nem más, mint Mr. Link (Zach Galifianakis), egy kissé bolondos, de meglepően okos és jószívű lény, aki fajának utolsó példányaként a veszélyeztetett állatok közé tartozik. Mr. Link ezért megkéri a tudóst, hogy kutassák fel távoli rokonait, a férfi segítségével pedig körbeutazzák a világot, hogy megtalálják Shangri-La legendás völgyét, a különös lények otthonát. Ebben segítségükre lesz a független és leleményes kalandor, Adelina Fortnight (Zoe Saldana), aki az egyetlen térképpel rendelkezik Shangri-La földjére. Ám az út során a félelmet nem ismerő csapatra sok veszély leselkedik, minden lépésüket hitvány alakok követik, akik megpróbálják megakadályozni a küldetésüket.

missing_link_laika.jpg

Chris Butler (Paranorman, 2012) írta és rendezte a filmet, mely a stúdió korábbi szemléletét követi, vagyis ötvözi a képzőművészetet, az aprólékos kézi munkát és a technológiai újításokat, hogy valami olyan dolog kerekedjen ki belőle, amit korábban sosem láttunk. A Missing Link-et Knight mozgó műalkotásként emlegeti, mely tele van lélekkel, fantáziával és humorral, és amely hangsúlyozza az elfogadást és az összetartozás egyetemes fontosságát. Knight szerint ez lesz a legütősebb dolog, amit valaha készítettek, ami a felülmúlhatatlannak tűnő Kubo és a varázshúrok után elég izgalmasan hangzik. 

A film eredeti szinkronhangjai közt van Hugh Jackman, Zoe Saldana és Zach Galifianakis mellett többek közt Emma Thompson, Stephen Fry, Timothy Olyphant, Matt Lucas, David Walliams, Amrita Acharia és Ching Valdes-Aran is.

A Missing Link-et 2019 tavaszán mutatják be a tengerentúlon, ám a korábbi négy alkalom után nem a Focus Features, hanem az Annapurna Pictures forgalmazásában, melynek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Spring Breakers, A nő, a The Master, a Fantomszál és eddigi egyetlen animációként a Virsliparti, mely ráadásul R-besorolást kapott (itthon 18-asat). Hazai bemutatóról egyelőre nincs hír, de a korábbi négy Laika-filmet is elhozták a magyar mozikba, melyeket a UIP-Duna Film forgalmazott.

Egészestés filmterveket vár a Cartoon Movie

Animációs projekteket várnak a 2019-es Cartoon Movie animációs pitching és koprodukciós fórumra.

A franciaországi Bordeaux-ban 2019. március 5. és 7. között rendezik meg a 21. Cartoon Movie-t, mely az európai Média Program által támogatott pitch- és koprodukciós fórum egészestés animációs filmek számára. A beválogatott projektek producerei a kétnapos esemény alatt filmterveikhez keresnek partnereket és nemzetközi forgalmazókat. 

Jelentkezési határidő: 2018. november 21.

További részletek a Cartoon Media oldalán olvashatók.

cartoon_movie_2019.jpg

Tovább

Díványon ugrálás, fazékba vizelés – kritikák a 7. Primanima rövidfilmjeiről

Idén először rendeztünk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben, melyen 13 fiatal vett részt. A workshopot Kránicz Bence, a Filmvilág, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezette, aki PhD-hallgatóként a korai magyar filmkritika történetével foglalkozik. A 13 résztvevőnek naponta kellett különböző hosszúságú kritikákat írni a Primanima rövidfilmjeiről. Alább ezekből látható a harmadik válogatás, a korábbi kettőt itt és itt lehet elolvasni.

Boros Bettina: Boldog világvége

Turai Balázs: Róma bukása

2048. A Földnek vége. A humanoidok egy Dómnak nevezett üvegbúra alá menekültek, és onnan nézik rettegve a kinti pusztulást – és az ott tenyésző ellenséget. Ebben a világban játszódik Turai Balázs filmje, a Róma bukása.

Adott ebben a világban egy mintacsalád: folyamatosan politizáló apuka, szexi konyhai robotgép anyuka, kisfiú, kislány. A történetben a két kisgyerek lázad a rájuk erőltetett értékrend ellen. A konfliktus okozója az apa, aki még sajátjaiban is ellenséget lát. A film első nagy fordulata, amikor nevelő célzattal elviszi fiát mutánsokat ölni a Dóm peremére: vad zombihorda helyett virágzó axolotl-hippi közösséget látunk, akiket a Dóm lakói kíméletlenül lemészárolnak. A kisfiút olyannyira megrázzák a történtek, hogy éjszaka húgával kiszökik a Dómból. Odakint beavatást nyernek az addigi ellenség világába, és pont itt, a csúcsponton dob ki a film – kapunk ugyanis egy rövid, szürreális „színfalak mögötti” jelenetet, mely mind stílusában, mind történetében eltér az addig látottaktól. Csak egy rövid belsős poén, nem sokat ad hozzá a filmhez, cserében viszont egy több mint félperces kameramozgásba telik az alkotóknak, hogy visszavigyenek minket az eredeti világba. A testvérpár átáll a mutánsokhoz, hogy közös erővel olyan szörnyűségeket kövessenek el a Dóm lakóival, mint a díványukon ugrálás, a fogkeféik összenyálazása és a fazékba vizelés. A film egy jobb világ ígéretével zárul, melynek forrását az alkotóknak inspirációul szolgáló versben (W. H. Auden: The Fall of Rome) találhatjuk meg.

turai_balazs_x_roma_bukasa_1.jpg

Turai Balázs: Róma bukása

Hosszú történet, épphogy belefér a rövidfilm kategóriába, mégis megunhatatlan a pergő dialógoknak, a kreatív kamerahasználatnak és az egyedi világnak köszönhetően. A karakterek között nem éppen klasszikusan, de működik a dinamika – legizgalmasabb persze az apa marad, akiből folyamatosan dől az ostobaság. Szinkronhangja is illik hozzá, pont annyira túlszínészkedett, amennyire kell. Legkevésbé a főszereplő kisfiú hangja működik, nem tud kellően őszinte és erős érzelmeket közvetíteni.

Tovább

A szakítós animáció nyerte a 7. Primanima fődíját

Hétvégén véget ért a 7. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 24. és 27. között rendeztek meg Budaörsön. A Primanima Nagydíját idén először egy magyar alkotás, Hegyi Olivér Take Me Please című diplomafilmje kapta.

Az idei fesztivál nemzetközi szakmai zsűrije – Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező, Kreet Paljas, a budapesti Anilogue programigazgatója és Pálos György filmrendező, producer, tanár a Primanima Nagydíját Hegyi Olivér Take Me Please című, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció mesterszakán készült diplomafilmjének adta, mely egy párkapcsolat széthullásának utórezgéseit mutatja be egyszerre humoros és maróan fájó, átélhető módon, a rendező saját, eltorzított hangjának tolmácsolásában.

hegyi_oliver_x_take_me_please.png

Hegyi Olivér: Take me Please

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat szintén egy MOME-diplomafilm nyerte: Varga Tímea Még nem című animációjában az alkotó a szuverén vizuális világába invitálja a nézőt, melyben egy magára hagyott kisfiú szemszögéből világít rá azokra a kínzó kérdésekre, amelyre sok egyedülálló szülő kényszerül. A George Pal-díjat, melyet az NMHH Médiatanácsa 500 ezer forinttal támogatott, hatodszorra nyerte női alkotó: a korábbi években Tóth Luca (Superbia), Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála (Limbo-Limbo Travel), Bucsi Réka (Symphony no. 42), Horváth-Molnár Panna (Dipendenza), valamint Wunder Judit (Kötelék) kapta az elismerést.

11notyet.jpg

Varga Tímea: Még nem

Tovább

Derék elvtársak álmai – kritikák a 7. Primanima rövidfilmjeiről

Idén először rendeztünk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben, melyen 13 fiatal vett részt. A workshopot Kránicz Bence, a Filmvilág, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezette, aki PhD-hallgatóként a korai magyar filmkritika történetével foglalkozik. A 13 résztvevőnek naponta kellett különböző hosszúságú kritikákat írni a Primanima rövidfilmjeiről. Alább ezekből látható a második válogatás, az elsőt itt találjátok.

Boros Bettina: Pinokkió Gepetto ellen

Ekaterina Mikheeva: Megszelidítve

Egy elsőfilmes animációs fesztiválon nem meglepő a szülőkről való leválással foglalkozó filmmel találkozni. Ekaterina Mikheeva Megszelidítve című filmje első látásra pofonegyszerűnek tűnik, valójában kellő komplexitással beszél erről a témáról.

A főhős egy Pinokkió-szerű figura, egyedülálló szülővel. Humorral finoman fűszerezett képekben lehetünk tanúi a főhős felnövésének, első, a szülő által megakadályozott szocializálódási próbálkozásának, majd a leválást okozó szerelmi kapcsolat kibontakozásának. Találó a megismerkedés jelenete – hősünk karakteréből adódóan egy elkerülhetetlen mindennapi helyzetben ismeri meg a Nagy Őt.  Végül sikeresen kitör a szorongató befolyás alól (nem mentesülve teljesen a szülői értékrendtől, ahogy azt a háttérben maradó szülő-figura jelzi), csak azért, hogy ezentúl párja befolyásolhassa, „módosíthassa” őt kedve szerint.

tamed.jpg

Ekaterina Mikheeva: Megszelidítve

A film központi elemei a kötődést és befolyásolást jelképező sárga kéz és a főszereplő engedelmességét elősegítő piros gomb, melyek – köszönhetően az alapszínek mellett kizárólag a grafitrajzok szürkéjét felhasználó színvilágnak –  mindig gyönyörűen fókuszban maradnak. A színek narratív szerepet is kapnak, például a leváláskor szülő-kezünk színét a hős párjának kezei veszik át. A vizuális világ teszi igazán különlegessé a filmet, a rendező legalább annyit foglalkozhatott vele, mint a történettel. Egyszerre használ digitális és analóg technikát, rajzanimációt és papírkivágás-jellegű digitális mozgatást, szintén illeszkedve a dramaturgiához. A fő inspirációt infografikai alkotások és plakátok szolgáltathatták, melyek a színhasználatot, komponálást és a mozgás letisztultságát is meghatározták – különös tekintettel az utazós jelenetre, mely talán az összes közül a legélvezetesebb.

Tovább

"Gyerekszemmel is nézem a filmeket" – interjú Balázs Zoltánnal

Október 27-én ért véget a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, ahol idén először nemcsak a gyerekek díjazzák az általuk legjobban kedvelt filmet, hanem egy külön gyerekfilmes zsűri is, melynek tagjai, Czakó Judit többszörös Arany Olló- és Balázs Béla-díjas vágó (interjú itt), Gelley Bálint animációs rendező, producer (interjú itt), valamint Balázs Zoltán, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszék vezetője

Balázs Zoltán 1977-ben született Sepsiszentgyörgyön. Egyetemi tanulmányait a temesvári Tibiscus Egyetem design szakán végezte, ahol 2004-ben diplomázott. 2014-ben szerzett doktori fokozatot a Temesvári Nyugati Egyetem Művészeti Karán. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője és oktatója. Alkotói és oktatói tevékenysége mellett kulturális programok szervezésével foglakozik. 2008–2011 között Nagyváradon főszervezője volt a Metrion Animációs Filmfesztiválnak.

balazs_zoltan.jpg

Balázs Zoltán

Erdélyben nálatok, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen indult először animációs képzés, 2002-ben. Hogy kezdtétek, és hol tart most?

2004-től tanítok a PKE-n, a képzőművészeti képzés 2002-ben indult és azóta folyamatosan van animációoktatás is. Mára már eljutottunk oda, hogy másodévtől van már mozgógrafika–animációs szakirány. Két éven belül szeretnénk ezt külön szakként is akkreditálni. Jó hír, hogy az egyetemet finanszírozó alapítvány jóváhagyta a szakindítást.

Ha valaki gyerekként, általános vagy középiskolás korban már tudja, hogy animációval szeretne foglalkozni, mit ajánlanál neki?

Ha valaki szeretne animációval foglalkozni, és szereti is ezt csinálni, akkor ez már önmagában is siker. Boldog az az ember, aki azt csinálja, amit szeret.

Az erdélyi gyerekek milyen animációkon nőttek fel 10-20 éve és ma?

Nehéz erre válaszolni, mivel ez a korosztály már nem úgy nőtt fel, mint mi, hogy csak tévében és moziban néztünk animációt. Az elmúlt pár évtizedben nagyon sok médiumon keresztül voltak elérhetőek az animációs tartalmak. Úgy gondolom, hogy itt egyénileg nagy eltérések lehetnek. De ha egy felmérést csinálnánk, akkor biztos a manga, anime és a szuperhősök győznének.

Mi az a három dolog, amit néztél a gyerek versenyprogram filmjeiben?

Nekem két kiskorú gyerekem van, így úgy gondolom, hogy sikerült gyerekszemmel is néznem a filmeket. Hogy mit nézek a filmekben? A humort, a grafikát és a szakmai igényességet.

süti beállítások módosítása