Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

"Egy fejlődő és sokszínű animációs szcénát látok Magyarországon" – interjú Gelley Bálinttal

2018. október 26. - Herczeg Zsófi

Október 24. és 27. között hetedszer rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, ahol ismét a fiataloké a főszerep. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egészestés filmek, workshopok (kísérleti filmeskritikaíró, animációsfilm-készítő), mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A kicsik sem maradnak filmek nélkül: országszerte és határon túl is animációs vetítések várják őket. A részletes program a Primanima honlapján olvasható.

Idén először nemcsak a gyerekek díjazzák az általuk legjobban kedvelt filmet, hanem egy külön gyerekfilmes zsűri is, melynek tagjai Balázs Zoltán, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszék vezetője (interjú itt), Czakó Judit többszörös Arany Olló- és Balázs Béla-díjas vágó (interjú itt), Gelley Bálint animációs rendező, producer.

Gelley Bálint animációsfilm-rendező és -producer, 2012-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán. 2012 és 2014 között elvégezte az Animation Sans Frontieres és az Adapting for Cinema nemzetközi workshopokat. Pályáját animátorként és rendezőként kezdte, majd 2015-ben Szederkényi Bellával megalapította a CUB Animation stúdiót Budapesten, ahol elkezdett producerként is dolgozni. Jelenleg az Átjáró másvárosba című sorozatot rendezi, amely Magyari Andrea azonos című gyerekkönyvének az adaptációja. Az Átjáró Másvárosba első része, a Közbenjáró két éve elnyerte a legnépszerűbb gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat, megosztva Bárczy Örs Hey Deer! című METU diplomafilmjével.

lovrity_kata_x_vaf.jpg

Gelley Bálint és Lovrity Kata a 2018-as VAF-on (Forrás: VAF facebook)

A CUB-ban ti is sok gyerekeknek szóló animációt készítetek. Mit gondolsz, mitől jó egy gyerekfilm?

Attól, ha van benne kutya. De a viccet félretéve, én jobban szeretem a gyerekfilmeknél a családi filmeket, ahol nemcsak egy adott korcsoportnak szól egy film, hanem adott esetben a szülők is találnak benne valamit, amit érdekesnek találnak. Így a filmezés közös élmény lehet, nem pedig pusztán arra jó, hogy a gyereket lefoglalja.

Hogy látod a kortárs magyar gyerekanimációt? Mire nyitottak a gyerekek?

Egyre több magyar gyereksorozat készül, aminek nagyon örülök. Kicsit még azon kellene dolgozzunk, hogy gyorsabban el tudjanak készülni a sorozatok, de összességében én egy fejlődő és sokszínű animációs szcénát látok Magyarországon. Tapasztalataim szerint a magyar gyerekek ugyanolyan szívesen néznek magyar animációs filmeket, mint külföldit. Elég csak megnézni néhány magyar sorozat online nézettségét, illetve ezt összehasonlítani a külföldi sorozatokéval. Csak az utóbbiból egyrészt több van, másrészt több merchandising termék kapható belőlük, ami könnyebbé teszi az irántuk való rajongást. Tehát marketing terén van még mit behozni, de én bizakodó vagyok.

Te milyen animációkat szerettél gyerekként?

A családi Disney mozidélutánt szerettem nagyon, főleg a Balu kapitányt és a Gumimacikat. Magyar sorozatokból a Dr. Bubót, a Trombi és a tűzmanót és a Frakkot. Nagyon szerettem még a Bob és Bobek nevű csehszlovák rajzfilmet, illetve később, amikor elérhetővé váltak, az akkori Cartoon Network és Nickelodeon sorozatokat, mint a Dexter laboratóriuma, a Hé, Arnold! és a Jaj, a szörnyek!

Ma már egyre inkább producerként dolgozol, aki nemcsak a fiatal alkotók támogatását tartja fontosnak, hanem a hazai animáció nemzetközi (el)ismertségét is.

Ez így van, Magyarországon egyre több a stúdió, egyre több animációs tartalom készül. A régióban meghatározó szerepet tölt be a magyar animáció, de kevésbé szervezett, mint a környező országokban. Néhány producer kollégámmal úgy döntöttünk, hogy alapítunk egy animációs producerszövetséget, ami ezt a helyzetet orvosolja majd. Szerencsére úgy tűnik, hogy mások is érzik ennek a szakmai képviseletnek a hiányát, úgyhogy van rá igény a szakmában. Egy ilyen szervezet alkalmas lenne arra, hogy a jelenleg Kelet- és Közép-Európában szerveződő nagy producerszövetségek társulásába belépjen, ami nagyszerű lehetőségeket nyitna ki a magyar filmkészítők előtt.

Milyen szempontok alapján fogod „pontozni” a gyerek versenyprogram filmjeit?

Általában három szempont szerint szoktam pontozni: történet, látvány és üzenet.

süti beállítások módosítása