Idén először rendeztünk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben, melyen 13 fiatal vett részt. A workshopot Kránicz Bence, a Filmvilág, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezette, aki PhD-hallgatóként a korai magyar filmkritika történetével foglalkozik. A 13 résztvevőnek naponta kellett különböző hosszúságú kritikákat írni a Primanima rövidfilmjeiről. Alább ezekből látható a harmadik válogatás, a korábbi kettőt itt és itt lehet elolvasni.

Boros Bettina: Boldog világvége

Turai Balázs: Róma bukása

2048. A Földnek vége. A humanoidok egy Dómnak nevezett üvegbúra alá menekültek, és onnan nézik rettegve a kinti pusztulást – és az ott tenyésző ellenséget. Ebben a világban játszódik Turai Balázs filmje, a Róma bukása.

Adott ebben a világban egy mintacsalád: folyamatosan politizáló apuka, szexi konyhai robotgép anyuka, kisfiú, kislány. A történetben a két kisgyerek lázad a rájuk erőltetett értékrend ellen. A konfliktus okozója az apa, aki még sajátjaiban is ellenséget lát. A film első nagy fordulata, amikor nevelő célzattal elviszi fiát mutánsokat ölni a Dóm peremére: vad zombihorda helyett virágzó axolotl-hippi közösséget látunk, akiket a Dóm lakói kíméletlenül lemészárolnak. A kisfiút olyannyira megrázzák a történtek, hogy éjszaka húgával kiszökik a Dómból. Odakint beavatást nyernek az addigi ellenség világába, és pont itt, a csúcsponton dob ki a film – kapunk ugyanis egy rövid, szürreális „színfalak mögötti” jelenetet, mely mind stílusában, mind történetében eltér az addig látottaktól. Csak egy rövid belsős poén, nem sokat ad hozzá a filmhez, cserében viszont egy több mint félperces kameramozgásba telik az alkotóknak, hogy visszavigyenek minket az eredeti világba. A testvérpár átáll a mutánsokhoz, hogy közös erővel olyan szörnyűségeket kövessenek el a Dóm lakóival, mint a díványukon ugrálás, a fogkeféik összenyálazása és a fazékba vizelés. A film egy jobb világ ígéretével zárul, melynek forrását az alkotóknak inspirációul szolgáló versben (W. H. Auden: The Fall of Rome) találhatjuk meg.

Turai Balázs: Róma bukása

Hosszú történet, épphogy belefér a rövidfilm kategóriába, mégis megunhatatlan a pergő dialógoknak, a kreatív kamerahasználatnak és az egyedi világnak köszönhetően. A karakterek között nem éppen klasszikusan, de működik a dinamika – legizgalmasabb persze az apa marad, akiből folyamatosan dől az ostobaság. Szinkronhangja is illik hozzá, pont annyira túlszínészkedett, amennyire kell. Legkevésbé a főszereplő kisfiú hangja működik, nem tud kellően őszinte és erős érzelmeket közvetíteni.

Hétvégén véget ért a 7. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 24. és 27. között rendeztek meg Budaörsön. A Primanima Nagydíját idén először egy magyar alkotás, Hegyi Olivér Take Me Please című diplomafilmje kapta.

Az idei fesztivál nemzetközi szakmai zsűrije – Ducki Tomek lengyel-magyar animációs rendező, Kreet Paljas, a budapesti Anilogue programigazgatója és Pálos György filmrendező, producer, tanár a Primanima Nagydíját Hegyi Olivér Take Me Please című, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció mesterszakán készült diplomafilmjének adta, mely egy párkapcsolat széthullásának utórezgéseit mutatja be egyszerre humoros és maróan fájó, átélhető módon, a rendező saját, eltorzított hangjának tolmácsolásában.

Hegyi Olivér: Take me Please

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat szintén egy MOME-diplomafilm nyerte: Varga Tímea Még nem című animációjában az alkotó a szuverén vizuális világába invitálja a nézőt, melyben egy magára hagyott kisfiú szemszögéből világít rá azokra a kínzó kérdésekre, amelyre sok egyedülálló szülő kényszerül. A George Pal-díjat, melyet az NMHH Médiatanácsa 500 ezer forinttal támogatott, hatodszorra nyerte női alkotó: a korábbi években Tóth Luca (Superbia), Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála (Limbo-Limbo Travel), Bucsi Réka (Symphony no. 42), Horváth-Molnár Panna (Dipendenza), valamint Wunder Judit (Kötelék) kapta az elismerést.

Varga Tímea: Még nem

Idén először rendeztünk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben, melyen 13 fiatal vett részt. A workshopot Kránicz Bence, a Filmvilág, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezette, aki PhD-hallgatóként a korai magyar filmkritika történetével foglalkozik. A 13 résztvevőnek naponta kellett különböző hosszúságú kritikákat írni a Primanima rövidfilmjeiről. Alább ezekből látható a második válogatás, az elsőt itt találjátok.

Boros Bettina: Pinokkió Gepetto ellen

Ekaterina Mikheeva: Megszelidítve

Egy elsőfilmes animációs fesztiválon nem meglepő a szülőkről való leválással foglalkozó filmmel találkozni. Ekaterina Mikheeva Megszelidítve című filmje első látásra pofonegyszerűnek tűnik, valójában kellő komplexitással beszél erről a témáról.

A főhős egy Pinokkió-szerű figura, egyedülálló szülővel. Humorral finoman fűszerezett képekben lehetünk tanúi a főhős felnövésének, első, a szülő által megakadályozott szocializálódási próbálkozásának, majd a leválást okozó szerelmi kapcsolat kibontakozásának. Találó a megismerkedés jelenete – hősünk karakteréből adódóan egy elkerülhetetlen mindennapi helyzetben ismeri meg a Nagy Őt.  Végül sikeresen kitör a szorongató befolyás alól (nem mentesülve teljesen a szülői értékrendtől, ahogy azt a háttérben maradó szülő-figura jelzi), csak azért, hogy ezentúl párja befolyásolhassa, „módosíthassa” őt kedve szerint.

Ekaterina Mikheeva: Megszelidítve

A film központi elemei a kötődést és befolyásolást jelképező sárga kéz és a főszereplő engedelmességét elősegítő piros gomb, melyek – köszönhetően az alapszínek mellett kizárólag a grafitrajzok szürkéjét felhasználó színvilágnak –  mindig gyönyörűen fókuszban maradnak. A színek narratív szerepet is kapnak, például a leváláskor szülő-kezünk színét a hős párjának kezei veszik át. A vizuális világ teszi igazán különlegessé a filmet, a rendező legalább annyit foglalkozhatott vele, mint a történettel. Egyszerre használ digitális és analóg technikát, rajzanimációt és papírkivágás-jellegű digitális mozgatást, szintén illeszkedve a dramaturgiához. A fő inspirációt infografikai alkotások és plakátok szolgáltathatták, melyek a színhasználatot, komponálást és a mozgás letisztultságát is meghatározták – különös tekintettel az utazós jelenetre, mely talán az összes közül a legélvezetesebb.

Október 27-én ért véget a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, ahol idén először nemcsak a gyerekek díjazzák az általuk legjobban kedvelt filmet, hanem egy külön gyerekfilmes zsűri is, melynek tagjai, Czakó Judit többszörös Arany Olló- és Balázs Béla-díjas vágó (interjú itt), Gelley Bálint animációs rendező, producer (interjú itt), valamint Balázs Zoltán, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Tanszék vezetője

Balázs Zoltán 1977-ben született Sepsiszentgyörgyön. Egyetemi tanulmányait a temesvári Tibiscus Egyetem design szakán végezte, ahol 2004-ben diplomázott. 2014-ben szerzett doktori fokozatot a Temesvári Nyugati Egyetem Művészeti Karán. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszékének vezetője és oktatója. Alkotói és oktatói tevékenysége mellett kulturális programok szervezésével foglakozik. 2008–2011 között Nagyváradon főszervezője volt a Metrion Animációs Filmfesztiválnak.

Balázs Zoltán

Erdélyben nálatok, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen indult először animációs képzés, 2002-ben. Hogy kezdtétek, és hol tart most?

2004-től tanítok a PKE-n, a képzőművészeti képzés 2002-ben indult és azóta folyamatosan van animációoktatás is. Mára már eljutottunk oda, hogy másodévtől van már mozgógrafika–animációs szakirány. Két éven belül szeretnénk ezt külön szakként is akkreditálni. Jó hír, hogy az egyetemet finanszírozó alapítvány jóváhagyta a szakindítást.

Ha valaki gyerekként, általános vagy középiskolás korban már tudja, hogy animációval szeretne foglalkozni, mit ajánlanál neki?

Ha valaki szeretne animációval foglalkozni, és szereti is ezt csinálni, akkor ez már önmagában is siker. Boldog az az ember, aki azt csinálja, amit szeret.

Az erdélyi gyerekek milyen animációkon nőttek fel 10-20 éve és ma?

Nehéz erre válaszolni, mivel ez a korosztály már nem úgy nőtt fel, mint mi, hogy csak tévében és moziban néztünk animációt. Az elmúlt pár évtizedben nagyon sok médiumon keresztül voltak elérhetőek az animációs tartalmak. Úgy gondolom, hogy itt egyénileg nagy eltérések lehetnek. De ha egy felmérést csinálnánk, akkor biztos a manga, anime és a szuperhősök győznének.

Mi az a három dolog, amit néztél a gyerek versenyprogram filmjeiben?

Nekem két kiskorú gyerekem van, így úgy gondolom, hogy sikerült gyerekszemmel is néznem a filmeket. Hogy mit nézek a filmekben? A humort, a grafikát és a szakmai igényességet.

Idén először rendeztünk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben, melyen 13 fiatal vett részt. A workshopot Kránicz Bence, a Filmvilág, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezette, aki PhD-hallgatóként a korai magyar filmkritika történetével foglalkozik. A 13 résztvevőnek naponta kellett különböző hosszúságú kritikákat írni a Primanima rövidfilmjeiről. Alább ezekből látható az első válogatás.

Szucsik János: Néplélek tömören

Julia Trachtenberg: Micimackó megmentése

Első hallásra nehéz elképzelni, hogy egy kétperces rövid animációs filmről miként kell írnia egy cikk szerzőjének. Laikusként gondolkodva a témáról szinte lehetetlennek tűnik ilyen rövid játékidőnek tartalmat adni, azonban, ha ezekhez a pár képsoros művekhez megtaláljuk a megoldókulcsot, maradandó és fejtágító élményben lehet részünk.

Tökéletes példa lehet erre a 7. Primanima Fesztiválon debütáló, mindössze 2 perces Micimackó megmentése (Saving Pooh). Julia Trachtenberg rendezése évtizedek történetét meséli el, a főhős gyerekkorát és felnövését pár mondattal vázolja fel, a film mégis kerek egészként tud működni. A középpontban álló karakter ugyanis a monológ tömörsége ellenére kidolgozott, a rendező vélhetően saját élményekből inspirálva rajzolja meg egy magányos ember képét Micimackó megmentésének és barátságának szimbólumán keresztül.

Julia Trachtenberg: Micimackó megmentése

A film emiatt lesz igazán életszagú, ráadásul a már említett megoldókulcs sem túl bonyolult – a történet könnyen emészthető, a rajzok pedig végig remekek. Trachtenberg az „egyszerű” lélekrajz mellett kisebb momentumokkal lép az orosz kultúra vizsgálata felé. A filmben szépen simulnak össze ezek a motívumok, legyen szó akár a matrjoskaként ábrázolt szereplőkről, a híres helyi ételről, a borscsról vagy az orosz népviseletről.

Czakó Judit 2004 óta tanít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen filmszerkesztési alapokat gyakorlati és dramaturgiai szempontból. 2007-ben, 2010-ben és 2011-ben megkapta a legjobb vágásért járó Arany Olló díjat a Magyar Filmszemlén. 2011-ben Szederkényi Bella Orsolya című filmjéért elnyerte a legjobb animációs film vágásáért járó díjat a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, a Liza, a rókatündér című filmért megkapta a 2. Magyar Filmhét legjobb vágójának járó díját. 2015-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el munkáját. Czakó Judit volt a vágója többek közt a Nyuszi és Őz, a Symphony no. 42, a Dipendenza, az Otthon, a Simon vagyok és a My Name is Boffer Bings című animációknak is. Judit idén, a 7. Primanimán a gyerekzsűri tagja Gelley Bálinttal (interjú itt) és Balázs Zoltánnal (interjú itt). 

Czakó Judit a Liza, a rókatündér forgatása alatt (Forrás: MAFAB)

Élőszereplős filmek vágójaként hogyan csöppentél az animációs filmek világába? Melyik volt az első animáció, amit vágtál?

Csáki László Napok, melyeknek értelmet adott a félelem című krétafilmje volt az első nem élőszereplős filmem. Lacival sokat dolgoztunk együtt a pályánk kezdetén, valahogy egyértelmű volt, hogy ha animációt rendez, azt én vágom. Aztán 2004-ben Fülöp József (a MOME jelenlegi rektora és a MOME Animáció tanszékének vezetője) meghívott óraadó tanárnak az animáció szakra, hogy tanítsam a hallgatókat vágásban gondolkozni a filmek tervezésénél, hogy megértsék milyen dramaturgiai szerepük van a képkivágásoknak egy történet elmesélésében és ritmusában, illetve hogy lássák, mennyi mindent lehet vágással változtatni egy animációs filmen is. Ezzel együtt persze nekem is sokat kellett tanulnom az animációról, mert tényleg nagyon máshogy készül, mint a játékfilmek. A következő évtől elkezdtem konzultálni a diplomafilmekről is. Nagyon megtisztelő volt ez a felkérés és boldog vagyok, hogy azóta is az animációs csapat tagja lehetek.