91 éves korában elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió és a Kecskemétfilm Kft. egyik alapítója, a Pannónia razjfilmosztályának vezetője, több száz animációs film és sorozat producere.
Dr. Matolcsy György 1930. május 9-én született Kecskeméten. Édesapja a város tisztiorvosa volt, édesanyja pedig a Beretvás szálló tulajdonosának lánya. Matolcsy fiatalkorában teniszezett, országos bajnokságot is nyert. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben közgazdászként végzett a Számviteli Főiskolán, miközben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakának hallgatója is volt.
1951-ben többedmagával alapította a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatot (később Szinkron Filmgyártó Vállalat), amely 1957-ben vette fel a Pannónia Filmstúdió nevet. Matolcsy 1959-től a Rajz- és bábfilm osztály vezetője lett. 1995-ös nyugdíjba vonulásáig vezette az animációs részleget, több száz animációs film és sorozat producere volt (pl. Fehérlófia, Sisyphus, A légy, Habfürdő, Vili, a veréb, János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk, Gusztáv-sorozat). Irányítása alatt a Pannónia Filmstúdiót a világ öt legjelentősebb animációs filmstúdiója között tartották számon (a másik négy a Disney, a Hanna–Barbera, a szovjet Szojuzmultfilm és a japán Toei).
Matolcsy György a KAFF-on 2015-ben (Forrás: KAFF/Jóború Adél)