Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A képregény találkozik a zenével a Dürer kertben

2023. május 12. - dotandline

Május 14-én 15:30-tól nyolc művész  akik képregényeket (is) alkotnak  fog imprózni a Dürer Kert színpadán, szigorúan hagyományos, maszatolós módszerekkel. A kacskaringózó vonalak és színek Zságer Balázs szettjére fognak megszületni, a performanszot kivetítőn követheti a közönség. A vásznon tollak, kezek, figurák, benyomások fognak táncolni a zenére, hívva a közönséget, hogy csatlakozzanak és mozogjanak együtt.

A felkért művészek között többek az animáció világából érkeznek, például Erhardt Domonkos, Tóth Luca és László Márk. A MOME hallgatói, Nagy Zoé és Lamm Lenke ugyanarra a papírra fognak egyszerre rajzolni. A névsor pedig nem lehet teljes Benczédi Anna Júlia, Németh Gyula és Futaki Attila képregényrajzolók nélkül.

benczedi_anna_julia_impro_vonat.jpg

Benczédi Anna Júlia impró gyakorlatai (Forrás: Benczédi Anna Júlia)

Tovább

"A képregényben végtelen időnk van" – interjú Veress Nikolettával

A 18. Budapesti Nemzetközi Kérpegényfesztivál Frissen a Nyomdába! programját Veress Nikoletta és Érsek Laura nyerték. Az elsőfüzetes képregényalkotóknak szóló pályázat nyertesei a zsűri szerint "gyarapítják és árnyalják a női alkotók jelenlétét a magyar képregényes színtéren." Veress Nikoletta egy hajtogatós képregénnyel nyert, melynek címe Much Needed Love, Érsek Laura pedig több rövidebb történetet gyűjtött egybe a Hogyan lőtte le a dédim a hajóskapitány szeretőjét, és más történetek című füzetben. Mindkét képregény megvásárolható lesz a Képregényfesztiválon május 14-én a Dürer kertben.

A nyertesekkel készített interjúkkal a Képregényfesztivál szervezői szeretnék bemutatni az alkotókat, ezúttal Veress Nikolettát. Nikoletta a MOME ANIM mesterszakos végzős hallgatója, aki jelenleg diplomafilmjén dolgozik. Az Érsek Laurával készült interjú itt olvasható.

veress_nikoletta_x_mnl.jpg

Veress Nikoletta

Tovább

"A képregény két teljesen különböző narratívát nyújt" – interjú Érsek Laurával

A 18. Budapesti Nemzetközi Kérpegényfesztivál Frissen a Nyomdába! programját Veress Nikoletta és Érsek Laura nyerték. Az elsőfüzetes képregényalkotóknak szóló pályázat nyertesei a zsűri szerint, "gyarapítják és árnyalják a női alkotók jelenlétét a magyar képregényes színtéren." Veress Nikoletta egy hajtogatós képregénnyel nyert, melynek címe Much Needed Love, Érsek Laura pedig több rövidebb történetet gyűjtött egybe a Hogyan lőtte le a dédim a hajóskapitány szeretőjét, és más történetek című füzetben. Mindkét képregény megvásárolható lesz a Képregényfesztiválon május 14-én a Dürer kertben.

A nyertesekkel készített interjúkkal a Képregényfesztivál szervezői szeretnék bemutatni az alkotókat, ezúttal Érsek Laurát. Laura a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elsőéves animáció mesterszakos hallgatója. Gyerekkora óta ír történeteket, és mivel francia tévén nőtt fel, a francia és belga képregény-kultúra már korán beszippantotta. Eddig két rövid képregénye jelent meg nyomtatásban, az egyik a Mindenhol jó, de legjobb a Nagyinál, ami az 5PANELS Coven (2021) című antológiájában jelent meg, a másik a Lemonbite az It Used To Be Easy (MOME ANIM, 2022) antológiában. Kedvenc témái a halál és a groteszk, valamint ezek kombinálása. 

ersek_laura_x_mksz.jpg

Érsek Laura és két mintaoldal a Hogyan lőtte le a dédim a hajóskapitány szeretőjét, és más történetek című füzetből

Tovább

Hasít a fesztiválokon a Kojot négy lelke

Gauder Áron legújabb alkotását április végén láthatta először a nemzetközi közönség a floridai Sunscreen fesztiválon, majd az arizonai fesztiválon, ahol elnyerte a zsűri különdíját, a hétvégén pedig közönségdíjat nyert a csehországi Anifilmen.

Az idén 31. alkalommal Tucsonban megrendezett Arizona Nemzetközi Filmfesztiválra évről évre több mint száz országból érkeznek alkotások, a Kojot négy lelke az animációs filmek nemzetközi versenyében a kreatív történetmesélésért érdemelte ki a szakmai zsűri különdíját. Ezzel párhuzamosan a floridai St. Petersburgben megrendezett Sunscreen fesztivál versenyprogramjában is bemutatkozott a Nyócker! alkotójának legújabb filmje, amelyet már közel 12 ezren láttak a hazai mozikban. A szakmabeliek mellett a közönség is díjazta az indián teremtéstörténet animációs feldolgozását, ugyanis a cseh Liberec-ben hétvégén véget ért Anifilmen a közönség szavazati alapján a Kojot négy lelke lett a legjobb film.

kojot_oreg_kacsa.jpg

Tovább

Animációs lányok művei nyertek a Képregényfesztivál elsőszerzős pályázatán

A 18. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál pályázatára elsőszerzős képregényesek küldhettek füzeteket. Veress Nikoletta Much Needed Love című képregénye az egybefüggő történeteknek szentelt füzetek között, Érsek Laura Hogyan lőtte le a dédim a hajóskapitány szeretőjét, és más történetek című válogatása pedig a gyűjteményes kötetek között nyert.

Mindkét képregényfüzet friss és energikus, bátor személyesség és érzékeny témaválasztás jellemzi őket. Veress Nikoletta és Érsek Laura munkái gyarapítják és árnyalják a női alkotók jelenlétét a magyar képregényes színtéren.

A két képregény kapható lesz a Képregényfesztivál részeként május 14-én rendezett képregényvásáron a Dürer Kertben.

mksz_anim_lanyok.jpg

Veres Nikoletta és Érsek Laura

Tovább

Vácz Péter animációs filmet készíthet az NFI támogatásával

Videóklipek, reklámfilmek és versanimációk után végre újra szerzői kisfilmet készít Vácz Péter, a Nyuszi és Őz rendezője. Kutyafül című filmterve gyártási támogatást kapott a Nemzeti Filmintézet Televíziós pályázatán.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020 januárja óta nyújt támogatást a televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotásokra pályázati úton. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A Döntőbizottság legutóbbi ülésén négy dokumentum- és egy animációs alkotás, valamint egy tévéfilm gyártására szavazott meg támogatást. Részletek itt.

vacz_peter_kutyaful.jpeg

Vácz Péter: Kutyafül (Forrás: Filmfabriq)

Tovább
süti beállítások módosítása