Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A család az család – magyar animációsok szerint is

2020. december 09. - Herczeg Zsófi

Közel egy hónappal a lengyel nők melletti szolidaritásuk után a magyar animációsok újabb figyelemfelkeltő kisfilmmel álltak elő: most a magyarországi alkotmánymódosítás miatt ragadtak ceruzát és fejezték ki ellenérzésüket azzal kapcsolatban, hogy a kormány ellehetetlenítette az azonos nemű vagy egyedülálló szülők örökbefogadását.

A kétperces kisfilm elkészítésében 12 alkotó vett részt, akik így fogalmazták meg gondolataikat: "Szerető családban felnőni minden gyermek alapvető joga. Az új alkotmánymódosítás most ezt a lehetőséget veszi el olyan szülőktől, akik másra sem vágynak jobban, minthogy szerető közegben nevelhessenek fel olyan gyerekeket, akiknek máskülönben család nélkül kellene leélniük az életüket. A család az család, és ez nem lehet politikai kérdés."

A kisfilm vágója Mészáros Bori, a zenéjét Szűcs Bertalan szerezte, az animátorai pedig Ábrányi Luca, Diószeghy Dani, Dudok Edit, Eckensberger Lilian, Gáti Ráhel, Komán Kitti, Nagy Ádám Ferenc, Pálos Emma, Sárdi Katalin és Somogyi Sára voltak.

Imádjuk a magyar animációsokat, akkor is, ha nem filmet csinálnak

Nemrég debütált a Kirakós Budapest puzzle márkája, melynek mintáit hazai alkotók adják, és mindegyiküknek köze van az animációhoz.

Glaser Eszter, Lovrity Anna Katalin és Papp Regina alapítók rajongói a színes mintáknak, az ízléses berendezési tárgyaknak és a kortárs művészetnek. Hiányérzetük támadt, amikor az itthoni puzzle felhozatallal találkoztak, így saját márkájukkal szeretnék bebizonyítani, hogy a kirakózás felnőttként is lehet élvezetes, és mintáik akár bekeretezett alkotásként is funkcionálhatnak otthon.

kata_regina_eszter.jpg

Papp Regina, Lovrity Anna Katalin, Glaser Eszter (Forrás: Kirakós Budapest)

Tovább

Online a viszonzatlan szerelem kisfilmje, a Lidérc úr

Sikeres fesztiválkörút után november 30-tól online látható Tóth Luca Berlinalén debütált kisfilmje, a Lidérc úr.

Tóth Luca második függetlenfilmje, a Lidérc úr a világ egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű filmfesztiválján, az A-kategóriás Berlinale rövidfilmes versenyprogramjában debütált 2019-ben, azóta közel 90 fesztiválon szerepelt és 12 díjat nyert, köztük az Oscar-kvalifikáló Børge Ring díjat az Odense Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Lidérc úr főszereplője egy aprócska bácsi, aki egy fiatal férfi oldalából bújik ki. Születése után a számára óriási lakás minden szegletét felderíti, mialatt sajátos kapcsolatot alakít ki a férfival, akihez gyorsan elkezd kötődni és megismerni általa a szeretet különböző fázisait. A kisfilm egy szürreális kamarajáték, mely egy „kísértetjárta”, klausztrofób térben játszódik, ahol megismerhetjük a viszonzatlan szerelem dinamikáját, mindezt egy szokatlan kapcsolatú pár hétköznapjain keresztül. Interjúnk a Lidérc úrról Tóth Lucával itt olvasható.

Tovább

Kiosztották a 18. Anilogue rövidfilmes díjait

Két kategóriában, a rövidfilmes és a gyerekeknek szóló versenyben osztottak díjat a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál első, online felvonásában. A másodikra 2021 májusában kerül majd sor, akkor az Uránia, az Art+ és a Francia Intézet mozitermeiben lesznek a vetítések.

A november 25. és 29. között tartó 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon 24 rövidfilm szerepelt a versenyprogramban A háromtagú rövidfilmes zsűri  Pálfi Szabolcs magyar animációs rendező, Nancy Denney-Phelps amerikai-belga filmes újságíró és Aurelia Aasa, észt filmkritikus – az orosz Dina Velikovskaya Ties című, 3D tollal rajzolt filmjének adta az 1000 eurós pénzjutalommal járó Best of Anilogue díjat. Egyhangúlag döntöttek a mesteri kézügyességgel elkészített alkotás mellett, amely egy megható történetet mindenkihez elérő rajzfilmes nyelven ad át, függetlenül attól, hogy a néző az otthonról távozó gyermek szülője, vagy éppen maga a gyerek. A közönségszavazatok összeszámolása után kiderült, hogy az Anilogue nézői idén ugyanezt a filmet találták a legjobbnak.

dina_velikovskaya_x_ties.jpg

Dina Velikovskaya: Ties

Tovább

Felújították Macskássy Gyula Izzó szerelem című reklámfilmjét

Különleges technikával digitalizálta és restaurálta a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum Macskássy Gyula Izzó szerelem című, 1939-ben készült Tungsram reklámfilmjét.

A Nemzeti Filmintézet hosszútávú filmfelújítási és digitalizálási programja keretében 2021-ben sorra megújulnak Macskássy Gyula mintegy ötórányi, népszerű rajz- és bábanimációi, hogy az életmű 2022-ben, az alkotó 110. születésnapjára 4K felbontásban elérhető legyen.

macskassy_gyula_x_izzo_szerelem.png

Az Izzó szerelem a projekt indító filmjeként speciális módszerrel lett digitalizálva a Filmarchívum új filmszkennerén. A különleges, ún. Gasparcolor technikával készült, újonnan restaurált reklámfilmet az AMIA (Association of Moving Image Archivists), a mozgóképes örökség megőrzésének és hozzáférhetővé tételének elősegítésére létrejött nemzetközi szakmai szervezet meghívta online vetítési programjába. A film nemzetközi premierjét az AMIA Archival Screening Night című program keretében tartották november 19-én. A válogatásban a világ filmarchívumai mutatták be legújabb szerzeményeiket, és meséltek azokról az izgalmas kihívásokról, amelyekkel az archiválás, a digitalizálás és a restaurálás jár. A Filmarchívum fennállása óta először vett részt az AMIA eseményén, a közönség óriási lelkesedéssel fogadta a magyar reklámfilmet és a digitalizáció bemutatását.

Tovább

Magyar animációk a 18. Anilogue-on

Már tart a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, ahol a Toldi Távmozin keresztül az egész ország területén láthatóak a világ legjobb és legújabb animációs filmjei, köztük számos magyar alkotással. Idén 24 rövidfilm van versenyben a legjobb film díjáért, 15 film a legjobb gyerekfilm díjáért, mindkettőben 3-3 magyar alkotással.

November 26-án 19.30-kor a rövidfilmes versenyprogram első blokkjában vetítik Darabos Éva Pá, kis panelom! című MOME Anim diplomamunkáját. A film elején főszereplőnk arról értesül, hogy hamarosan el kell költöznie otthonából, búcsúkönnye pedig betonnehéz monolittá fejlődik. November 27-én 19.30-kor a második versenyblokkban lesz látható Ulrich Gábor Dűne című filmje, mely hullámzás képzelet és valóság között, ahol egy szörnyű titok rezeg a sejtjeinkben dúló szélben. Végül november 28-án 17 órakor a harmadik rövidfilmes blokkban lesz műsoron Lantos Júlia Inkognitó című METU alkotása, melynek főhőse egy fiatal lány, aki olyan hidegháborúban él, ahol nem lőfegyver vagy bomba a harci eszköz, hanem az elidegenedés, a céltalanság és az önzés. 

lantos_julia_inkognito.jpg

Lantos Júlia: Inkognitó

Tovább
süti beállítások módosítása