Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


Ifjú magyar animációsok a 10. CEE Animációs Fórumon

2022. november 02. - Herczeg Zsófi

Öt magyar projektet válogattak be az idei CEE Animációs Fórumra, melyet november 2. és 4. között, hibrid formában rendeznek meg. Darabos Éva első függetlenfilmjével szerepel a fórumon, a MOME Anim műhelyéből három alkotó mutatja be filmtervét, versenyen kívül pedig Fazakas Szabolcs a legnagyobb…

Tovább

A család az család – magyar animációsok szerint is

Közel egy hónappal a lengyel nők melletti szolidaritásuk után a magyar animációsok újabb figyelemfelkeltő kisfilmmel álltak elő: most a magyarországi alkotmánymódosítás miatt ragadtak ceruzát és fejezték ki ellenérzésüket azzal kapcsolatban, hogy a kormány ellehetetlenítette az azonos nemű vagy…

Tovább

Magyar animációsok is kiállnak a lengyel nők mellett

Két hete írtuk, hogy a lengyel animációsok hidegrázósan erős animációs montázsfilmmel álltak ki az október 22-én meghozott abortusztörvény ellen. Most a magyar animációsok is a szolidaritásukat fejezték ki a lengyel nők mellett. A Lodz-i Filmiskola animációs diákjaihoz hasonlóan a magyar…

Tovább
süti beállítások módosítása