Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A Friss Húson láthatja először a magyar közönség Buda Flóra Anna Arany Pálma-díjas animációját

2023. május 30. - Herczeg Zsófi

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál idén is a legjobb hazai és nemzetközi rövidfilmeket mutatja be. A magyar versenyprogramban 7 animációt láthatunk, többek közt az Arany Pálma-díjas 27 című alkotást. A legtöbbet közülük a Friss Húson láthatja először a hazai közönség.

Közvetlenül a Cannes-i Fesztiválon tartott világpremier és a rövidfilmes Arany Pálma elnyerése után Magyarországon a Friss Húson mutatkozik be Buda Flóra Anna 27 című kisfilmje. A film főszereplője a huszonhét éves Alíz, aki még a szüleivel él. Születésnapján egy átmulatott éjszaka során tudatosul benne, hogy ideje búcsút mondani az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő valóságot. Buda Flóra Anna előző filmjével, az Entropiával elnyerte a Berlnalén az LMBTQ filmeket díjazó Teddy-díjat, 27 című filmtervét pedig 2021-ben pitchelte a Friss Húson. A 27 a Friss Húst követően a világ legfontosabb animációs seregszemléjén, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában, majd a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon vetítik.

buda_flora_anna_27_still_02.jpg

Buda Flóra Anna: 27

Szintén a magyar versenyfilmek közt látható Hegyi Olivér A szív kertje című kisfilmje, melyet a Zágrábi Animafest világpremier után szintén a Friss Húson láthat először a hazai közönség. A film a festőnek készülő Juhász Dániel művészeti felvételi interjújának néhány óráját követi végig, a valós cselekményt pedig furcsa, visszataszító rovarok és rágcsálók törik meg. A szív kertje 2020-ban elnyerte a Friss Hús pitchfórumának legjobb filmtervéért járó Lovas Nándor-díjat, a CEE Animációs Fórumon pedig szintén a legjobb filmtervnek választották.

a_sziv_kertje.jpg

Hegyi Olivér: A szív kertje

Három MOME Anim diplomafilm is bemutatkozik a 11. Friss Húson. Erhardt Domonkos Szemem sarka című MOME diplomafilmje az idei Berlinalé Generation 14+ programjában debütált, ahol egyből a Berlinale ifjúsági zsűrijének külön elismerésében részesült. A film azt a különleges pillanatot mutatja be, amikor a budapesti éjszakában két idegen fiatal élete egy egymásra nézés erejéig összefonódik. A Szemem sarkát hazai közönség szintén a Friss Húson láthatja először nagyvásznon.

erhardt_domonkos_szemem_sarka.jpg

Erhardt Domonkos Szemem sarka

Az annecy-i fesztivál előtt a Friss Húson debütál Mira Zénó MOME Anim mesterszakos diplomafilmje, a Fox Tossingmely egy barokk kastély parkjában játszódik, ahol kerti mulatságot rendeznek: a táj idilli, a társaság kellemes, az ételek főúriak, minden a tradíció és a kifinomultság jegyében zajlik. A kert másik részében, ezzel egy időben ketrecek csattognak, kötelek suhognak, rókák vinnyogása hallatszik. A kezdeti idillből a film lassan átvezet az élvezetek másik szintjére és kezdetét veszi a kegyetlen játék: a “rókadobálás”, amely egyre véresebbé, egyre brutálisabbá válik. 

fox_tossing_still_005.jpg

Mira Zénó: Fox Tossing

Mariai Gábor Remete sziget című MOME Anim mesterszakos diplomafilmjének főszereplője Cassi, aki egy apró szigeten reked. Megismerkedik az ott élő remetével, akivel új csónak keresésére indulnak, kalandjuk pedig arra készteti őket, hogy újraértékeljék világnézetüket.

remete_sziget.jpg

Mariai Gábor: Remete sziget

Két METU animáció szakos diplomafilm is szerepel a 11. Friss Hús magyar versenyprogramjában: Bera Viktória Ketten című kisfilmjében egy lány, megunva az egyedüllétet, párt szeretne találni magának. A filmet korábban beválogatta többek közt a szerb Animator, a görög Thessaloniki Animációs Fesztivál és az Animasyros fesztivál, valamint a Primanima és az Anilogue is.

ketten.png

Bera Viktória: Ketten

Szintén METU diplomafilm Palotás Adél LIGHTS című animációja, melyben a főszereplő egy izzólámpafejű robot, akinek rejtőzködnie kell a LED lámpák uralta városban, ám ahogy kiderül a titka, menekülnie kell. De hova? A film már számos fesztivál programjában szerepelt, North Hollywood Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb animációnak választották, a South Georgia Filmfesztiválon a legjobb diplomafilm lett, az Anilogue-on a gyerek közönség elismerését, valamint a zsűri különdíját kapta, a Budapest Movie Awards-on pedig a legjobb hangdizájn díját nyerte.

palotasadel_lights.jpg

Palotás Adél: LIGHTS

Június 5. hétfő - Animációs nap


A 11. Friss Húson június 5-e animációs nap lesz. Hétfőn 16:45-től a
 Magyar Animációs Producer Szövetség és a nemrég létrejött Magyar Animációs Művészek Egyesületének tagjaival lesz beszélgetés a szerepükről, a magyar animáció helyzetéről itthon és külföldön, támogatási hiányosságokról, tartalomfogyasztási szokásokról, szívfájdalmakról és büszkeségekről. Ott lesz Gelley Bálint és Osváth Gábor a MAPSZ képviseletében, valamint Kreif Zsuzsanna és Pálfi Szabolcs az AA1 egyesületéből. Az ingyenes beszélgetés a Puskin kávézóban lesz.

A beszélgetés után 18 órától a Friss Hús és a Dot & Line közös válogatásában menő kortárs magyar animációs alkotók hozzák el kedvenc filmjeiket. Az utóbbi évek legjobb animációi Andrasev Nadja, Buda Flóra Anna, Bucsi Réka, Hegyi Olivér, Horesnyi Máté, Kreif zsuzsanna, Turai Balázs, Szakály Réka Anna és Herczeg Zsófi, a Dot & Line alapítója ajánlásával. A vetítés után 19:30-tól a Puskin kávézóban ők beszélgetnek a vetített filmekről. A vetített filmek Cannes-t és Annecy-t is megjárt alkotások:

  • Niki Lindroth von Bahr: Something to Remember (5’)
  • Benoît Chieux: Melting Heartcake (10’)
  • Rachel Gutgarts: Via Dolorosa (11’)
  • Lea Vidakovic: Family Portrait (15’)
  • Nicole Stafford: The Hork (4’)
  • Joseph Pierce: Scale (13’)
  • Adrian Dexter, Pernille Kjaer: Terra Incognita (21’)
  • Jalal Maghout: Have a Nice Dog! (14’)

A blokkot június 6-án 15 órától ismétlik. Ha nem lenne elég az animációs program, a Friss Hús KIDS 1-2. (4-6 éveseknek, 7-10 éveseknek) blokkokban a legfrissebb, gyerekeknek szánt magyar animációkat láthatja a közönség nagyvásznon.

süti beállítások módosítása