Június 1. és 7. között rendezték meg a XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, melyen számos animációt díjaztak a zsűrik és a közönség is.
A legjobb magyar animációs film díját a Cannes-ban nemzetközi sikert elért 27 nyerte. A zsűri indoklása szerint "Buda Flóra Anna alkotása káprázatos vizuális stílusával és filmes történetmesélésével olyan kortárs műalkotás, amely kézenfogja a nézőt és úgy kutatja a fiatalabb generáció fantáziáit és határait." A díj értéke 300.000 forint.
A magyar versenyprogramban két különdíjat is kiosztottak. Az egyiket Hegyi Olivér A szív kertje című animációs rövidfilmje kapta, melyet látva “a zsűri nem mehetett el a rendező szárnyaló, új hangja mellett, ahol minimalizmus pszichedelikus vízióval súrolja a kissé apatikus főszereplő vállát”.
A magyar zsűri tagjai Lisa Ogdie, a Sundance Filmfesztivál rövidfilmes vezetője, Julie Marnay, a European Short Pitch programigazgatója és Kuba Czekaj lengyel filmrendező voltak.
27, A szív kertje, Sierra, Ice Merchants
A nemzetközi verseny zsűrije különdíjjal ismerte el Sander Joon Sierra című animációs filmjét. Az indoklás szerint “az észt alkotás humorosan, ugyanakkor érzékenyen tárja fel a családi szeretet iránti eszeveszett és háborgó vágy mélységét."
A nemzetközi versenyprogram zsűrije Sasha Prokopenko filmforgalmazási szakember, Ukrajna legnagyobb rövidfilmes eseménye, a Kijevi Nemzetközi Rövidfilmfesztivál programigazgatója, Fülöp József animációs filmrendező és producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, illetve a számos nemzetközi díjjal jutalmazott Bernáth Szilárd, a Larry rendezője voltak.
A nemzetközi versenyfilmek közül a portugál João Gonzalez Ice Merchants című filmjét választotta a legjobbnak a közönség.
Bárány Dániel a TOXIK pitchén (Fotó: Sivák Zsófia / Friss Hús Budapest)
A Pitchfórum Lovas Nándor-díját Bárány Dániel vihette haza a TOXIK című filmtervéért, "amelynek letisztult, magas minőségű vizuális világa, és technikai megvalósítása tökéletes összhangban áll az általa bemutatott kiforrott témával". A nyeremény értéke 300.000 forint. Dani Vacsora című filmje a tavalyi Friss Hús versenyprogramjában szerepelt.
Pitchfórum zsűrije Szakály Réka Anna animációs rendező, dr. Kollarik Tamás producer, egyetemi oktató és K.Kovács Ákos filmrendező voltak.
A XI. Friss Hús díjazottjainak teljes listája a fesztivál honlapján olvasható. A következő hónapokban a díjnyertes filmekből válogatás lesz látható az ország több pontján, úgyhogy érdemes követni a fesztivál Facebook oldalát is, ahol a legközelebbi vetítésekről kaphatunk információt.
Forrás: Friss Hús