Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Remek animációkat díjaztak a 11. Primanimán

2023. október 16. - dotandline

Véget ért a 11. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 11. és 14. között rendeztek meg Budaörsön. Idén három díjat is elhozott a portugál João Gonzalez a Jegesek című filmjével, a legnépszerűbb és legígéretesebb magyar alkotók pedig a MOME-ról kerültek ki. Idén 25 díjat osztottak ki, a filmeket számos különdíjjal jutalmazták a zsűrik. Bemutatkozott a Sziluettek versenyprogram és idén másodszor átadták az animációs szakmai munkásságot elismerő My Beloved Animation díjat.

A 11. Primanimán közel 200 filmet láthatott a közönség, melyről nemcsak a szakmai zsűrik, hanem a közönség is szavazhatott. A háromtagú nemzetközi zsűri Alexander Gratzer osztrák animációs filmrendező, Láng Orsolya író-költő-illusztrátor és animációs filmrendező, valamint Joseph Wallace brit stop-motion animációs alkotó volt, akik a Primanima Nagydíját a lengyel Sara Szymanska Premier est (Opening Night) című kisfilmjének adták. A zsűri kiemelte a Lodz-i Filmiskola animációs mesterszakán készített illusztratív karaktereket ábrázoló, érzelemdús film bátor megoldásait az emberi kapcsolatok nüanszainak megragadására

27.png

Buda Flóra Anna: 27

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pál-díjat a MOME-n diplomázott Buda Flóra Anna nyerte a 27 című filmjével, amely elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját, és erős művészi nyelvezet, okos történetmesélés és egyedi perspektíva jellemzi. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat a szintén a MOME animáció szakon végzett Hegyi Olivér A szív kertje című rövidfilmje kapta történetvezetése és festői látványvilágának fókuszáltsága, illetve fanyar humora miatt.

A Legjobb elsőfilm a finn Heta Jäälinoja Nun or Never! című animációja lett, melyet a zsűri a levegős, derűs animáció mögött rejlő mély spirituális küzdelem miatt szeretett, ami egy olyan individuum belső utazását jeleníti meg, aki teljes mértékben alárendelte magát egy közösség szolgálatának. A Legjobb diplomafilm a MOME animáció mesterszakán végzett Mira Zénó Fox Tossing című alkotása lett, amelyet brutális, megragadó és magabiztos történetmesélése miatt díjazott a zsűri. A Legjobb diákfilm Trinidad Plass Caussade, Titouan Tillier és Isaac Wenzek Emberi erőforrások (Human Resources) című bizarr, váratlan animációja lett csodálatosan természetes párbeszédei és megfigyelő humora miatt. A film a francia EMCA-ban készült.

nun_or_never.jpg

Heta Jäälinoja: Nun or Never!

A Mesterek versenyprogramot a tavalyi évben indította először a fesztivál, hogy a tapasztalt animációs alkotókra is fókuszáljon. A versenyprogram zsűrije Kiss Melinda, a Budapesti Metropolitan Egyetem Animáció és Média Design Tanszékének vezetője, Visky Ábel dokumentumfilmes rendező és Theodorus Kakoullis ciprusi grafikusművész voltak. A kategória fődíját a lengyel-magyar Ducki Tomek Disc+ Dog filmjének adta, mely egyszerű és játékos módon közvetít egy erős és összetett üzenetet, eredeti dramaturgiai, vizuális és hangi megoldásokat alkalmazva. Idén két különdíjat osztott ki a zsűri: a legjobb történetért az észt Kaspar Jancis Antipolis című filmjének, és a legotthonosabb hangulat megteremtéséért az orosz Anastasiia Zhakulina Ragyogó lelkek (Bright Souls) című animációjának.

A háromtagú gyerekfilmes zsűri tagjai – Molnár Jacqueline illusztrátor és animációs filmrendező, Kele Fodor Ákos intermediális író, a Tea Kiadó főszerkesztője, valamint Maksai Kinga magyar és média tanár, író – a PrimaTeen és a Gyerekfilmek versenyprogramban osztott díjakat. A kamasz korosztálynak szóló PrimaTeen versenyben az iráni Yegane Moghaddam Az egyenruha (Our uniform) című filmje nyert kreativitásának, kísérletező kedvének és frissességének magával ragadó jellege miatt. A gyerekeknek szóló versenyben a francia szerzőpáros, Anne-Sophie Gousset és Clément Céard Nővérnek lenni (To be Sisters) című alkotása nyert, a zsűri indoklása szerint redukált formai eszköztárral is képesek kihasználni az animációban rejlő lehetőségeket az összetett látványok, a történetvezetés és a mozgás terén egyaránt.

disc_dog.jpg

Ducki Tomek: Disc+Dog

A PrimaSound zsűri tagjai – Zolnai Eliza, Pongor András, Balogh Péter, Kerekes Gábor és Nemes László hangdizájnerek – a finn Heta Jaalinoja Nun or Never! című animációjának adták a PrimaSound-díjat. A Jani Lehto által készített hangdizájnt a hangok finom és esztétikus kidolgozottsága, a zörejek és zenei hangok tökéletes kompozíciója és nagy dinamika tartományban való használata jellemzi. A zsűri különdíjat adott a francia-kolumbiai gyártásban készült Carla Melo Gampert A szajha (La perra) című alkotásának, amelyet a nagyon erős, sűrű hangi atmoszféra és jól használt asszociatív hangok miatt díjazott. 

A gyerekekből álló PrimaKids zsűri idén Julia Ocker Macska (Cat) című animációját válaszotta, mert úgy szól a gyerekekhez, hogy közben minden korosztály számára élvezhető. A képi világa egyszerű, mégis érzékenyen mutatja be a macska és az egerek közötti kapcsolatot, párbeszéd nélkül is jól megjeleníti az állatok félelmeit és érzéseit.

A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat Lovrity Anna Katalin Rozi és Zafír sorozatának A rózsaszín fű című epizódja kapta. A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm a közönségszavazatok alapján a német Christian Kaufmann Városháza tér (Town Hall Square) című alkotása lett, a legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm pedig João Gonzalez Jegesek (Ice Merchants) című animációja. A már többször említett Heta Jäälinoja Nun or Never! című rövidfilmje kapta a rendhagyó PrimAlter zsűri díját is, amelyről idén Ferecskó Alexandra közművelődési szakember, Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes, pszichológus, valamint Kökendy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola tanára és iskola képviselője döntöttek.

rosie-and-sapphire.jpg

Lovrity Anna Katalin: Rozi és Zafír – A rózsaszín fű

2023-ban új versenyprogramot indított a Primanima. A Sziluettek versenyprogram kísérleti, provokatív és megosztó, felforgató és rendhagyó animációs rövidfilmeket mutatott be. A program hat különböző tematikus szekciója közül a legnépszerűbb film díját a közönségszavazatok alapján a cseh Daria Kashcheeva Electra című filmje kapta. A fesztivál szervezőcsapata is szavazott a versenyprogramban a kedvenc filmjeire, így kapta meg a koreai Chaerin Im Én egy ló vagyok (I Am a Horse) című alkotása a Backstage-díjat.

Idén másodszor osztották ki a My Beloved Animation díjat, amellyel a fesztivál szervezői az animációsfilm-kultúráért végzett áldozatos tevékenységet szeretnék elismerni. A díjat idén Osváth Gábor producer kapta, aki 2012-ben alapította a Filmfabriq nevű filmgyártó céget, majd 2014-ben a Boddah-t Bucsi Rékával, Szimler Bálinttal és Rév Marcell operatőrrel, ahonnan többek közt Turai Balázs Amok, Bucsi Réka LOVE és Solar Walk, Tóth Luca Superbia és Lidérc úr, és Buda Flóra Anna 27 című animációja került ki. Első egész estés animációja, a Tomi, Polli és a Varázsfény, melynek koproducere, és melyet a fesztiválon premier előtt láthatott a közönség.

elektra.jpg

Daria Kashcheeva: Electra

A Primanima hatodik nemzetközi workshopjának résztvevői a ciprusi Yiorgos Tsangaris és Patrovits Tamás vezetésével kollázsanimációs videoinstallációt készítettek, amelyet a budaörsi Majorban lehetett megtekinteni a fesztivál ideje alatt. A workshop a Countryside Animafest Cyprus együttműködésével született meg, ahol már augusztusban elkezdték a közös munkát a résztvevők. A fesztivál negyedik alkalommal rendezett a Dot&Line-nal közös kritikaíró workshopot Kránicz Bence filmkritikus vezetésével, a résztvevők írásait a Dot&Line animációs oldal közli. Idén másodszor rendezték meg a mesterkurzusokat és fórumokat magába foglaló kétnapos Primanima Academyt.

A 11. Primanimán ismét kiemelkedő volt a látogatók száma, számos teltházas vetítést tartottak, és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról. A Jókai Mór Művelődési Ház mellett a Major, valamint a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak.

A 11. PRIMANIMA DÍJNYERTES FILMJEI

Primanima Nagydíj: Sara SZYMANSKA – Premier est / Opening Night (POL)

Macskássy Gyula díj a legnépszerűbb magyar animációnak: HEGYI Olivér – A szív kertje (HUN)

George Pál díj a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek: BUDA Flóra Anna – 27 (HUN)

Csermák Tibor díj - közönségdíj legnépszerűbb magyar filmnek: LOVRITY Anna Katalin – Rozi és Zafír: A rózsaszín fű (HUN)

Legjobb elsőfilm: Heta JÄÄLINOJA – Nun or Never! (FIN)

Legjobb diplomafilm: MIRA Zénó – Fox Tossing (HUN)

Legjobb diákfilm: Trinidad Plass CAUSSADE, Titouan TILLIER, Isaac WENZEK – Emberi erőforrások / Human Resources (FRA) 

Láng Orsolya különdíja: João GONZALEZ – Jegesek / Ice Merchants (PRT)

Alexander Gratzer különdíja: HEGYI Olivér – A szív kertje (HUN)

Joseph Wallace különdíja: Margot REUMONT – Ölelés / Cuddle (FRA)

Masters fődíj: DUCKI Tomek – Disc+Dog (POL)

A Masters zsűri különdíja a legjobb történetért: Kaspar JANCIS – Antipolis (EST)

A Masters zsűri különdíja a legjobb atmoszféráért: Anastasiia ZHAKULINA – Ragyogó lelkek / Bright Souls (RUS)

PrimaTeen díj: Yegane MOGHADDAM – Az egyenruha / Our uniform (IRN)

A gyerekfilmek zsűrijének fődíja: Anne-Sophie GOUSSET, Clément CÉARD – Nővérnek lenni / To be Sisters (FRA)

My Beloved Animation díj: OSVÁTH Gábor

A PrimAlter zsűri díja: Heta JÄÄLINOJA – Nun or Never! (FIN)

PrimaSound díj: Heta JÄÄLINOJA – Nun or Never! (FIN) (hangdizájn: Jani LEHTO)

A PrimaSound zsűri különdíja: Carla Melo GAMPERT – A szajha / La perra (FRA, COL) (hangdizájn: Juanma LÓPEZ)

 A Diákzsűri kedvenc filmje: João GONZALEZ – Jegesek / Ice Merchants (PRT)

A PrimaKids zsűri kedvenc filmje: Julia OCKER – Macska / Cat (GER)

A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm közönségdíj: Christian KAUFMANN – Városháza tér / Town Hall Square (GER) 

A legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm – közönségdíj: João GONZALEZ – Jegesek / Ice Merchants (PRT)

Sziluettek díj – közönségdíj: Daria KASHCHEEVA – Electra (CZE)

Backstage díj – a szervezők kedvenc filmje a Sziluettek versenyprogramban: Chaerin IM – Én egy ló vagyok / I Am a Horse (KOR)

Forrás: Primanima

süti beállítások módosítása