Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Hol vannak a női alkotók a kortárs magyar képregényes közegben? – II. rész

2020. június 30. - dotandline

Ez a cikk a Csillagszálló 2019/4 számában megjelent tanulmányom részben átdolgozott újraközlése. A tanulmányt két részre bontottuk a Dot & Line-on, az első részben olyan nemzetközi tendenciákat mutattam be, amelyek reflektálnak arra, hogy a képregényhagyományban a férfi hősök és férfi szuperhősök mellett másfajta szereplőket is felvonultassanak. Azt állítottam, hogy "a közelmúltig kevés nő vett részt" a fősodorbeli képregény (Marvel, DC) munkafolyamataiban, valamint hogy a nők jellemzően nem itt dolgoznak, hanem inkább a szerzői képregények világában. Az első részben néhány angol, francia és magyar példát is hoztam arra, hogy milyen kortárs törekvések vannak arra, hogy a múltban képregényt alkotó nők munkáját megismertessék a szélesebb olvasóközönséggel.

Aki a nők szerepének változásáról szeretne tájékozódni az amerikai képregénypiacon, annak ajánlom az Eisner-díjak történetét, amely mutatja azt, hogy a közelmúltig a díjazottak férfiak, és hogy az elmúlt években több női alkotó került előtérbe. (Példák: első női íróként 2018-ban kapott Eisnert Marjorie Liu, a legjobb író és rajzoló díját 2015-ben kapta Raina Telgemeier, a 2000-es években több kategóriában hat Eisner-díjat kapott Jill Thompson. Előttük elvétve találunk női díjazottat.) Továbbá igen érdekes statisztikákat lehet olvasgatni arról, ahogy a fősodor (azaz Marvel, DC) igyekszik tudatosan változtatni az alkotógárdáján nemi hovatartozás és etnikum szempontjából, amivel hozzájárul közönségének változásához is. (Például a Marvelnél 2014-ben 12% volt a női képregénykészítők aránya, 2018-ban 16.3%  ami véleményem szerint bizony nem sok. Ezen statisztikát lebontva azt látjuk, hogy az írók aránya a 2014-es 3.6%-ról 16.2%-ra nőtt, a rajzolóké 1.1%-ról 5,8%-ra, és főleg a segédszerkesztők között találunk sok nőt: 2018-ban 69.7%-uk volt nő.)

marjai_petra_lilla_x_eki_coco_4.jpg

Marjai Petra Lilla: Eki & Coco

Ebben a második részben a kortárs magyar képregényes közeg az elemzés tárgya. A kérdés, ahogy a cikk címében szerepel, hogy mi lehet az oka, hogy arányaiban kevés a női alkotók száma itthon. Női alkotók munkái közül például csak két képregény kapott Alfabéta-díjat, A vízitündér idén, alkotói Maria Surducan és Benczédi Anna Júlia, valamint 2017-ben A gepárd pöttyei, Vincze Nóra képregénye. Az, hogy kevés a női alkotó, annak a következménye is, hogy kevés a női olvasó. A cikk megírásakor kevés volt a nőket, gyerekeket célzó országos terjesztésű képregény. Ezt azért emelem ki, mert a cikket 2019. nyarán írtam, és 2019 telén jelent meg, a megírás óta pedig magyarul is elérhető több gyerekeknek, kamaszoknak szánt cím, például a Nimona (Noelle Stevensontól), az Egérőrség (David Petersen), és elindult a Konc (Jeff Smith). Azt tapasztalom, hogy a piac is észlelte ezt a célközönségbeli hiányt, és elkezdte azt betölteni. Ezt a piaci változást nem csak azért emelem ki, mert a gyerekek (és főleg a szüleik) meghatározó vásárlóerővel rendelkeznek a magyar könyvpiacon, hanem mert a képregényes élmények nagyban elősegítik a képregények születését. Jelen cikk fókusza szempontjából: ha a lányok, nők mint vásárlói és olvasói csoport is megjelenik, alkotói csoportként is láthatóbb lesz.

A HIÁNY HÁROM STRUKTURÁLIS OKA

Szerzői képregények és nők

Szerzői képregénynek és piacnak azokat a képregényeket nevezem, amelyeknek alkotói önmaguk kontrollálni tudják az alkotás folyamatát. Ezt a fajta alkotási módot a fordista rendszerben készülő képregényalkotással állítom szembe: itt a képregény egy sok koordinációt igénylő, szigorú határidőkkel operáló, nagyobb költségvetésű projekt végterméke. Azok  a kiadók (pl. DC, Marvel, Dark Horse), amelyek munkafázisokban gondolkodnak, évtizedek óta szervezik ki a munkafolyamatok egy részét külföldi alkotóknak. Ebben a stúdiórendszerben dolgozik egyre komolyabb munkákon és nagy sikerrel Tondora Judit, aki a DC számára egy Wonder Woman-történetet is rajzolt.

A szerzői képregény és a fősodorbeli képregény legnagyobb különbsége tehát egyrészt az alkotói szerepben, másrészt a terjesztésben keresendő, és nem az elkészült képregények minőségében. Két dolgot fontos megemlíteni: hogy Magyarországon nincsenek az amerikai fősodorhoz hasonlóan dolgozó műhelyek – ez evidenciának tűnhet, mégis, gyakran találkozom azzal, hogy lelkes és kezdő rajzolók itthon is nagy képregénykiadókat keresnek. A másik fontos dolog, hogy a munkafolyamatok felosztása a szerzői képregényre is jellemző lehet, gondoljunk a Szabó Kriszta írta és Sárosi Mátyás rajzolta (sajnos) rövid életű Fantomatika magazinra, vagy az idei legjobb képregénynek választott A vízitündérre.

sardi_katalin_x_viszonzatlan.jpg

Sárdi Katalin: Viszonzatlan

A kortárs magyar alkotók munkájáról az egyes online és offline képregények olvasásán túl  kiállításkatalógusokból is képet kaphatunk. A kiállítások kanonizációs munkát is végeznek, ezért is tartom fontosnak megvizsgálni két közelmúltbeli képregénykiállítás kurátori gyakorlatát. A kortárs magyar szerzői képregényalkotók közegét mutatták be az Országos Széchényi Könyvtárban 2018-ban rendezett kiállítás, a Kép-regény-történet. A kilencedik művészet ikonjai Magyarországon kortárs terei, amiknek kurátora voltam. A két kortárs térben főleg a 2000 utáni magyar képregényes élet magazinjait, rendezvényplakátjait, alkotóközösségeit, és egy külön teremben néhány alkotójának munkáit mutattam be. A kiállítás katalógusának szerkesztőjeként a kortárs fejezetben huszonnégy alkotót vonultattam fel, ebből három volt nő: Marjai Petra Lilla, Sárdi Katalin és Szabó Kriszta. (A plakáttal jelen levő művészek között ott volt még Tondora Judit és Vincze Nóra.) Ugyanebben az évben rendezte a Kölykök + képregények kiállítást a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria. Zsigó Bianka kurátor a katalógusban húsz alkotótól mutat képregényoldalakat,[1] közülük hat nő: Bernát Barbara, Fritz-Majer Nóra, Kovács Viktória, Pásztor Alexa, Sárdi Katalin és Takács Anikó. Zsigó Bianka bátran emelte be a kiállításba és a katalógusba azon alkotók munkáit, akik jellemzően illusztrátorként, animátorként dolgoznak, és jelenlétük a magyar képregények piacán nem annyira rendszeres. Így ebben a katalógusban a nők aránya nem olyan drámaian alacsony (30%), mint az általam szerkesztett kötetben.

De miért aktívabbak a női alkotók más művészeti ágakban, például animációban vagy illusztrációban, és miért köteleződnek el kevesen a képregény médiuma mellett? Az egyéni preferenciák mellett a jelenségnek számos strukturális, a magyar képregénypiac szerkezetéből fakadó oka is van, illetve számos tényező együttes hatása vezet el oda, hogy elvétve találunk csak női alkotókat.

fantomatika_3.jpg

Részletek a Fantomatika 4. és 5. számából

Gyerekkor

Az első ok a legszubjektívebb és egyesek számára talán a legsztereotípabb: a rendszerváltás tájékán, a most aktív, harmincas éveik környékén járó alkotók gyerekkorában a fiatalokat megcélzó képregényeket tematikus egysíkúság jellemezte, ami a lány olvasók elmaradásához vezetett. Ebben a korszakban igen sokféle képregény jelent meg fordításban, ezek azonban csak pár számot éltek meg. Csak néhány sikeres cím maradt fenn a viharosan változó piacon. Ezek az elsősorban fiúkat célzó képregények a fősodorbeli amerikai képregényipar termékei: Pókember, Batman, illetve meghatározó frankofón alkotások: Pif, Asterix. A legsikeresebb cím a Pókember, amit a Vatera és a Magyar Képregény Szövetség 2019-ben lefolytatott nem reprezentatív önkéntes online felmérése szerint 81%-ban férfiak olvasnak.

A ma aktív képregényalkotók (és képregényolvasók, képregényvásárlók) többsége a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes években vált képregényolvasóvá. Interjúikban és magánbeszélgetésekben a képregényalkotók az ekkor megismert címeket formatív élményekként írják le, amelyek hatottak arra, hogy maguk is képregényeket kezdjenek készíteni. Ebből a gyerekkori hatásból sejtéseim szerint kimaradtak a lányok: őket nem a forma vagy a képregény egyéb stílusjegye, hanem a szűk tematika miatt nem ragadta meg a képregény.[2] A gyerekkori elköteleződés sokat számít egy olyan művészeti forma esetében, amelynek kicsi a presztízse, korlátozott a terjesztése és ezért az ismertsége is, és amire itthon nem épül művészeti képzés. Így tehát akit gyerekkorában nem ragadott magával a képregény, felnőttként kisebb valószínűséggel választja majd ezt a médiumot művészeti gyakorlataként.

takacs_aniko_x_a_futoverseny.jpg

Takács Anikó: A futóverseny

A képregénypiac szerkezete

A második tényező, amely hozzájárul ahhoz, hogy kevés a női alkotó a kortárs magyar képregényben, az a magyar képregénypiac jelenlegi szerkezete. A magyar képregénypiacon megjelenő képregényfordítások népszerű témái elég jól megjósolhatóak: igen népszerűek a Marvel és a DC gyűjteményes, keménykötéses, teljességre törekvő sorozatai. Tendenciózusan a magyarra fordított képregények továbbra is elsősorban a kaland-nyomozás-tesztoszteron tengelyen mozognak, valamint uralkodók a nyolcvanas évek végi képregényes történetmesélő fordulat[3] meghatározó alakjainak munkái (természetesen vannak kivételek). Olyan ez, mintha a közelmúlt filmterméséből csak a kalandos-nyomozós-tesztoszterongazdag filmeket forgalmaznák a hazai mozikban, amik fontosak és izgalmasak ugyan, mégis hiba volna, ha a közönség és a leendő alkotók ez alapján ítélnék meg a nemzetközi filmgyártást. (Ha valaki kíváncsi a részletekre, a 2019-ben megjelent képregények listája itt olvasható.)

Ahhoz, hogy a tematikus sokszínűség helyett ennyire jól jellemezhető és megjósolható legyen a magyarul megjelenő képregények halmaza, nagyban hozzájárult a képregények terjesztési módja. Magyarországon az úgynevezett közvetlen piac (direct market) dominál, azaz a kiadó közvetlenül kommunikál a vásárlókkal. A közvetlen piac ismérve, hogy online fórumokon sokan ismerik egymást, a kiadó könnyen felméri az igényeket, és könnyen igazítja a megjelenésre váró címeket és a példányszámokat is az olvasói igényekhez  és erre nagy szüksége is van, hiszen a piac kicsi és érzékeny, a kockázat pedig magas. A képregényvásárlás domináns helyszínei az online felületeken kívül a különböző képregényes rendezvények (fesztiválok, börzék). Könyvesboltokban csak a nagyobb képregénykiadók (képregényes mércével) magas példányszámban kiadott könyvformátumú képregényei kaphatók, amelyek kevés kivételtől eltekintve fordítások. A kisebb kiadók által gondozott munkák, vagy magyar alkotók képregényei elvétve lelhetők fel könyvesboltban (ez alól kivétel az Írók Boltja). Így tehát a szélesebb vásárlóközönség elé is azok a képregények kerülnek, azok lesznek az újságosnál és a könyvesboltban szem előtt, amelyeket a fekete öves képregényolvasók előszelektáltak, saját szempontrendszereik alapján, elsősorban saját maguknak. Pusztán erre hagyatkozva azonban nehéz új demográfiákat (pl. nők, gyerekek) a képregények világába csábítani. (Megjegyzés, 2020-ból: ahogy a bevezetőben is írtam, pár kiadó tudatosan nyit más demográfiák felé egy-egy kiadvánnyal, a fenti tendencia ellenében.)

nagyszeru_nok.jpg

Marta Breen, Jenny Jordahl: Nagyszerű nők

Míg az angol nyelvű piacokon fellelhetők többféle tematikát mozgató, társadalmi kérdéseket bemutató vagy fikcionalizáló, női alkotók által létrehozott képregények is, addig itthon ezek az igények nehezebben tudnak megjelenni, mert a közvetlen piac egy viszonylag szűk tematikát favorizál, amiben előnyt élveznek a filmes univerzummal is rendelkező történetek és a szuperhősök. Itthon a fenti narratíváktól eltérő felfogású képregények vagy a közvetlen piacon ismert kis kiadók gondozásában jelennek meg, vagy pedig azáltal, hogy egy külsős könyvkiadó kockázatot vállal, és képregényt ad ki. Ez utóbbi módon jelent meg például a közelmúltban A Fal, avagy hogyan nőttem fel a vasfüggöny mögött, Petr Sís képregénye a Csirimojó kiadónál, akik elsősorban gyerekkönyveket adnak ki (2019); a Nagyszerű nők című, a feminizmus történetét bemutató képregény a Cser Kiadónál (2019), Kálmán Áron Csontváry című életrajzi képregénye a Scolarnál (2019), Camus Az idegenjének képregényváltozata (Jacques Ferrandez, Athenaeum, 2018) vagy az Anne Frank naplója a Park Kiadónál (Ari Folman és David Polonsky, 2017). Amíg a másfajta megközelítések és hangok kuriózumnak számítanak a kortárs magyar kultúrában (és nem a képregénypiacra nagy rálátással rendelkező aktív képregényolvasók között), nehéz megmutatni, hogy a képregény mennyire sokszínű. Amíg ez a helyzet, nehezebb (de természetesen nem lehetetlen) olyan (női és férfi) új alkotókat bevonni, akik felnőttként ismerkednének a médiummal, és nem gyerekként estek vele szerelembe.

Más területeken

És ezzel el is érkeztünk a harmadik tényezőhöz, amely hozzájárul ahhoz, hogy kevés a női alkotó a kortárs magyar képregényben: a nők máshol vannak. Más területeken, például animációban alkotnak, és máshol érnek el sikereket. Itthon nincs egyetemi szintű képregényes képzés, hiszen nincs stabil magyar (és nem fordításokra épülő) képregénykiadás és -piac. A felsőoktatásban kuriózumként lehet kipróbálni a képregényt. Míg animációs vagy illusztrációs megrendeléseket, projekteket, kihívásokat és elismeréseket lehet itthon találni, addig a többi kreatív iparághoz képest a képregény nulla karrierlehetőséget kínál, és itthon igazából iparágnak sem nevezhető.

vincze_nora_x_a_gepard_pottyei.jpg

Vincze Nóra: A gepárd pöttyei

Emiatt a gyerekkorukban nem bevonzott lányok felnőttként nem térnek vissza ehhez a médiumhoz, hogy képükre és hasonlatosságukra formálják – ellentétben olyan animátorként végzett képregényalkotókkal, mint Erhardt Domonkos, Felvidéki Miklós, Fritz Zoltán, Koska Zoltán, László Márk, vagy Cserkuti Dávid, Dudás Győző és Németh Gyula grafikusok (és a sort folytathatnánk), akik mind egyedi látásmódot képviselnek a magyar (és van, aki a nemzetközi) képregényes közegben (is).

Közös pontok

A nők tehát máshol vannak, a nyomtatott vizuális narratívák iránt érdeklődők pedig nem a képregényes, hanem a zine-es közegben aktívak. Bár mind a képregény, mind a zine vizuális történetmesélésre épül, a két elbeszélési forma alkotói és olvasói (sok káros sztereotípiának és rossz gyakorlatoknak is köszönhetően) kevéssé vannak átfedésben. A zine a formailag kísérletező képregényekkel rokon, a nagy különbség pedig a kivitelezésben és a terjesztésben keresendő: a zine kis példányszámban, niche technikákkal készül, és elsősorban ez is a közvetlen piacon vásárolható meg – ámde ez egy másik közvetlen piac, mint a képregényes. A magyar zine közegben, ahogy arra Kránicz Bence is rámutat, nagyon sok női alkotó aktív, a zine-eket előszeretettel használják feminista tematika kibontására vagy tesztelésére (Kránicz 2018, 106). Ezen felül a zine-ek a hétköznapokat is alkotásuk témáivá emelik – akárcsak néhány szerzői képregényes, például Koska Zoltán vagy Oravecz Gergely. A zine-ek esztétikája az iróniából és a trashből merít (Kránicz 2018, 106), és, akárcsak a képregények esetében, itt is jelentős minőségbeli eltéréseket találhatunk a kiadványok között. 

bosnyak_viktoria_bernat_barbara_x_elkepeszto.jpg

Bosnyák Viktória, Bernát Barbara: Elképesztő! (Forrás: Bernát Barbara)

A fentiekből következik, hogy a nyitást elengedhetetlennek látom ahhoz, hogy több minőségi magyar képregény készüljön női alkotóktól: egyrészt egy belső nyitást másfajta történetek lefordítása felé, amelyek új közönséget szólíthatnak meg és új történetmintákkal szolgálnak. Ez talán el is kezdődött például a Pesti Könyv Kiadó Saga sorozatával vagy a Ciceró könyvstúdió gyerekképregény-sorozatával.[4] Másrészt, Zsigó Bianka kurátori gyakorlatát követve, a nyitást más művészeti ágak képviselői felé, valamint a nyitást a zine-es közeg felé, és annak elősegítését, hogy szerzői képregényesek és zine-esek egymást megismerjék és tanulhassanak egymástól. Egy nyitottabb képregényes közeg segíthet abban is, hogy a könyveket, vizuális termékeket élvező kortárs kultúrafogyasztók is felfedezzék maguknak a képregényt.

Szép Eszter

 

Felhasznált irodalom

[1] A számba beleszámítom a néven nem nevezett Somogyi György írót, aki Lanczinger Mátyással közösen készítette A rozsdás kard és A kővé vált kutyák című képregényeket.

[2] Mindez azonban nem igaz a következő, most még kezdő képregényes generáció esetében, akik mangákon és animéken nőttek fel. Az ázsiai képregények és animációk tematikusan sokszínűbbek, mint a fősodorbeli amerikai képregény, és a Kölykök + Képregények kiállításkatalógusának miniinterjúi jól példázzák, hogy a jelenleg egyetemista (és fiatalabb) korosztály képregényalkotói közül mindkét nem képviselői előszeretettel sorolják gyerekkoruk meghatározó mangaélményeit.

[3] A nyolcvanas évek a felnőtteket megszólító, komolyabb témákat feldolgozó képregények nagy korszaka. Ezek a munkák nagy presztízst és a könyvformátum népszerűségét hozták el, ugyanakkor ezek a munkák többnyire szuperhősátiratok.

[4] Szép Eszter: "Ezúttal itt vagyok én is! Noelle Stevenson: Nimona,  Marta Breen and Jenny Jordahl: Nagyszerű nők. A feminizmus rövid története." Alföld, 2020 május, pp. 88-92.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr7415907100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.