Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Traub Viktória duplázott a 12. Primanimán

2024. október 23. - dotandline

Véget ért a 12. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 16–19. között rendeztek meg Budaörsön. A Primanima Nagydíját a spanyol José Prats kapta az angliai National Film and Television School animációs mesterképzésén készített Adiós című stop motion animációjáért, a legígéretesebb és legnépszerűbb magyar alkotók pedig a MOME-ról kerültek ki. Idén 18 díjat osztottak ki, a filmeket számos különdíjjal jutalmazták a zsűrik.

A 12. Primanimán 139 animációs rövidfilmet láthatott a közönség, melyről nemcsak a szakmai zsűrik, hanem a közönség is szavazhatott. A háromtagú nemzetközi zsűri Szederkényi Bella animációs filmrendező és producer, Fernando Galrito portugál animációs filmrendező és fesztiváligazgató, valamint Piotr Chmielewski lengyel stop-motion animációs filmrendező voltak, akik a Primanima Nagydíját a spanyol José Prats Adiós című kisfilmének adták. A zsűri kiemelte az angliai National Film and Television School animációs filmrendezői mesterszakán készített stop-motion bábanimáció érzékenységét és a ragyogó alkotói eszköztárat a két főszereplő közötti mély kapcsolat megjelenítésében. A film a felnőtté válás, a külföldre költözés és az egyedül maradás témáját dolgozza fel egy apa-fiú kapcsolat bemutatásán keresztül.

traub_viktoria_x_cipok_es_patak.jpg

Traub Viktória: Cipők és paták

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pál-díjat a MOME doktori iskolájának hallgatója, Traub Viktória nyerte a Cipők és paták című filmjével, amelyet idén a mexikói Guanajuato Nemzetközi Filmfesztiválon is díjaztak. A legnépszerűbb magyar animációnak járó közönségdíjat, a Macskássy Gyula-díjat a szintén a MOME animáció szakán végzett Tudisco Júlia A madár gyermekei című diplomafilmje kapta, amely a nemzetközi rövidfilmek között is a legnépszerűbbnek bizonyult a közönség szavazatai alapján.

A Legjobb elsőfilm díjat a német-portugál Maria Trigo Teixeira Holnapra nem mond esőt című filmje kapta. A zsűri mélyen tudott kapcsolódni a film fontos és érzékeny témájához, amely megvilágítja a modern társadalom problémáját. Az animáció egy nő mindennapjait mutatja be, miután hazaköltözik a gyerekkori házába, hogy az idős édesanyját ápolja. A legjobb diplomafilmnek járó díjat a francia EMCA animáció szakán diplomázott Aurore Muller Feuga A Macska, a Róka és a Farkas című rövidfilmje kapta a finom és minimalista eszközökkel bemutatott erőteljes történetéért. Az animációs film költői módon járja körül a babonákon alapuló elutasítás problémáját. A legjobb diákfilmnek járó díjat a francia La Poudrière hallgatója, Maxime Saillard Gombafej című filmje kapta, mert nagyon szórakoztató módon beszél arról, hogy milyen másnak és elutasítottnak lenni és megtalálni a saját utunkat. A nemzetközi zsűri különdíját a MOME animáció szakán végzett Tőkés Anna Az utolsó dobás című diplomafilmje kapta, amely hatásosan mutatja be, hogy a verseny és a nyomás hogyan mérgezheti meg egy csapaton belül a kapcsolatokat.

it_shouldnt_rain_tomorrow.jpg

Maria Trigo Teixeira: It Shouldn't Rain Tomorrow

A Mesterek versenyprogram idén is a tapasztalt animációs alkotókra fókuszált. A versenyprogram zsűrije Magyar Fruzsina dramaturg, Muhi András filmproducer és Sós Bálint filmrendező a kategória fődíját Traub Viktória Cipők és paták filmjének adta. Kiemelték az igényes hangi megoldásokat, a kerek történeteket és az animációra termett emberi és állati tulajdonságokat elegyítő főszereplők merész választását a legjobb MOME hagyományokat követő, de egyben további elemekkel is kiegészítő, fanyar alkotásban. A zsűri idén két különdíjat is kiosztott. A cseh Jan Saska kapta a legjobb vizuális történetmesélésért járó különdíjat a Hurikán című filmért, kiemelve a főszereplő árnyalt, szenvedélyes karakterét, az animáció műfajában példátlan kezdő állóképekből kibontakozó Hrabal-i, hiperrealista történetet a remek humorával. A másik különdíjat az észt Priit Pärn és Olga Pärn közös filmje, a Luna Rossa kapta a legjobb atmoszféráért. Indoklásukban a mindenkori lényegre különös tempóval ráközelítő, megfigyelő kamera és egy animációs táncfilm különös, humoros és fájdalmas találkozását emelték ki.

A háromtagú gyerekfilmes és PrimaTeem zsűri tagjai – Herczeg Zsófi animációs szakíró és oktató, Fábián Noémi képzőművész és oktató, valamint Bindics Gábor kultúraszervező – a PrimaTeen és a Gyerekfilmek versenyprogramban osztottak díjakat. A kamasz korosztálynak szóló filmek versenyében a PrimaTeen-díjat az indiai Subarna Dash A lány, aki a budiban élt című filmje kapta a programban is visszatérő intimitás és testkép témáinak feldolgozásáért és nyers vizualitásáért. A gyerekeknek szóló versenyben a Legjobb Gyerekfilm díjat a francia Pierre-Luc Granjon Az éjszakai csizmák című filmje kapta. A szorongató és titokzatos animációban a gyermeki fantázia elevenedik meg, azonban film játékosan szelidíti meg a gyermeki félelmeket, kiemelve a szembenézés és az elfogadás motívumait.

the_night_boots.jpg

Pierre-Luc Granjon: The Night Boots

A Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola felső tagozatos diákjaiból álló PrimaKids zsűri is hasonlóan értékelte a filmprogramot, mint a felnőtt, szakmai zsűri. Palkó Kata magyartanár szervezésében Görgőy Miklós, Hegyes Dávid, Károly Levente, Grubits Lea és Palkó Nóra szintén Az éjszakai csizmák című filmet díjazta, indoklásukban kiemelték, hogy ez egy izgalmas, egyszerre ijesztő és cuki francia film. Azonban nehéz volt számukra a választás, ezért külön megdicsérték a litván Ignas Meilūnas Paták a korcsolyapályán című filmjét a megvalósítása és humora miatt. A litván rendező filmje a közönség körében is nagy sikert aratott, a közönségszavazás szerint elnyerte a legnépszerűbb gyerekfilmnek járó díjat is.

A PrimaSound zsűri tagjai – Érsek Lajos, Sinkó Bori, Katona Balázs, Pongor András és a rangidős Várhegyi Rudolf hangdizájnerek idén a PrimaSound-díj mellett két különdíjat is adtak. A PrimaSound nyerteseként a szlovén-horvát koprodukcióban készült Három madár című animációt választották Zarja Menart rendezésében, a film hangdizájnere Julij Zornik volt. A zsűri különdíját kapta a Körtekert című film Shadab Shayegan rendezésében, a film hangdizájnerei Racher Oker és Jonathan Rösch voltak, és szintén különdíjat kapott a Minél lágyabb az éj Fabienne Wagenaar rendezésében, a film hangdizájnere Jan Vysocky volt.

humanity_youngdirectors_filmstill.jpg

Tereza Kovandová: Humanity

A PrimAlter zsűri – Fanny Anahí Paz az ELTE hallgatója, Trencsényi László pedagógus, kutató, valamint Steigervald Krisztián generációkutató, mentor – a PrimAlter-díj mellett egy különdíjat is kiosztott, a már díjazott Körtekert című filmnek, amely egy nehéz családi trauma feldolgozását mutatja be egy kisgyermek szemszögéből. A PrimAlter-díjat a cseh Tereza Kovandová Emberség című FAMU-n készített diplomafilmje kapta, amelyet annak igazolásaként értékelt a zsűri, hogy a kis egyéni, emberi gyarlóságok, figyelmetlenségek, apró gonoszságok a társadalomban az egész emberiséget veszélyeztető helyzetté integrálódnak, és a stop-motion animáció sokrétű, humoros eszköztárát díjazták.

Idén másodszor szerepelt a programban a Sziluettek versenyprogram, amely négy tematikus szekcióban mutatott be kísérleti, provokatív és megosztó, felforgató és rendhagyó animációs rövidfilmeket és dokumentumfilmeket. A Sziluettek-díjat a közönségszavazás alapján a német Naplemente különkiadás 2. (Sunset Special 2) kapta Nicolas Gebbe rendezésében. A glitchekkel teli 3D animációban a közösségi média által közvetített tökéletes nyaralások és családképek mögé tekinthetünk, és megpillanthatjuk a felszín alatt őrjöngő pszichedelikus rémálmot, mindezt pedig egy nagyon sajátos humorral tálalva. A Fiatal rendezők versenyprogram filmjei közül pedig a francia Mathis Dubrul A kisbolt című filmje tetszett a leginkább a közönségnek, elnyerve ezzel a Legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm közönségdíját.

small_business.jpg

Mathis Dubrul: Small Business

Idén másodszor osztották ki a My Beloved Animation-díjat, amellyel a fesztivál szervezői az animációsfilm-kultúráért végzett áldozatos tevékenységet szeretnék kiemelni. Az elismerést idén Vécsy Veronika producer kapta. A fesztivál szervezői csapata idén a Sziluettek versenyprogram legmeglepőbb filmjének adta Backstage-díjat, amely Alexey Sukhov A vakond című filmje volt.

​​A 12. Primanimán ismét kiemelkedő volt a látogatók száma, számos teltházas vetítést tartottak és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról. A Jókai Mór Művelődési Ház mellett a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak.

Forrás: Primanima

süti beállítások módosítása