Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


Folytatódnak Draco, az ifjú vámpírtanonc kalandjai

2024. március 05. - dotandline

A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága még decemberben szavazott meg támogatást Kelen Bálint Draco, a borzasztó sorozatának. Újabb öt epizód (4-8. rész) készül Kelen Bálint rendezésében a Draco, a borzasztó című 2D animáció sorozatból, mely Draco, a vámpírtanonc és förtelmes barátainak…

Tovább

Gótikus tech noir művérrel – Draco a borzasztó: Dr. Akula

Kelen Bálint Draco a borzasztó című animációs sorozata eddig csupán a harmadik epizódjánál tart, az elkészült részeket látva azonban már most kijelenthető, hogy a fiatal rendező az utóbbi évek egyik legötletesebb, legszerethetőbb projektjével pezsdítette fel a műfaj itthoni vérkeringését. A…

Tovább

Vakondok nagyapó bűvölte el a 10. Primanima zsűrijét

Véget ért a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 5–8. között rendeztek meg Budaörsön. Idén négy díjat is elhozott az észt Sander Joon, a legnépszerűbb és legígéretesebb magyar alkotók pedig a MOME-ról kerültek ki. Idén 31 díjat osztottak ki, a filmeket számos…

Tovább

10 animáció nyert támogatást az NFI új tévés pályázatán

34 tévés produkció, köztük 10 animáció gyártásának szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet összesen több mint 260 millió forint értékben.  2011 és 2018 között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsánál lehetett pályázni televíziós alkotások támogatására. A 2011-ben indított…

Tovább

Először nyert METU alkotó George Pal-díjat a Primanimán

Véget ért a 8. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, amelyet október 30. és november 1. között rendeztek meg Budaörsön. Idén a cseh animációkból került ki a legtöbb díjazott, és a Budapesti Metropolitan Egyetemen hallgatója, Horesnyi Máté vitte el a legígéretesebb magyar alkotónak…

Tovább

Pörögnek a magyar animációs sorozatok

A Médiatanács 61,1 millió forinttal támogatja nyolc animációs sorozat és egy egyedi animációs film elkészítését a Magyar Média Mecenatúra Program idei Macskássy Gyula-pályázatának második fordulójában.  Hermán Árpád Funiverzum címmel egy új 3D animációs ismeretterjesztő sorozatot készít űrkutatás,…

Tovább
süti beállítások módosítása