Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ötször láttam a Ruben Brandt-ot és még mindig imádom

2018. november 16. - Herczeg Zsófi

Egy magyar animációkkal foglalkozó oldalnak, de leginkább egy magyar animáció rajongónak mi lehet annál nagyobb izgalom, mint egy új egészestés magyar animációs film?

Elég kaotikus a helyzet az egészestés magyar animációk terén: 2017 szeptemberében megjelent az izraeli-magyar koprodukcióban készült Salamon király kalandjai, melyet részben a Filmalap támogatott, 2017 tavaszán mozikba került a Lengemesék című sorozat Nyár a Nádtengeren című egészestés változata (melynek folytatása, a Tél a Nádtengeren decembertől látható a mozikban), előtte pedig 2014-ben készült el (állami támogatás nélkül) az utolsó animációs egészestésünk, a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja. A Manieggs ugyan felnőtt közönséget célzott és rendhagyó módon 18-as karikát kapott, de a profi technikai munka ellenére a forgatókönyvön nagyon elcsúszott a történet. Ha még hozzávesszük a Médiatanács Dargay Attila-pályázatának egészestés filmekké való bővítését, akkor az Egy év Hoppifalván és a Boxi című tévéfilmet is meg kell említeni, és akkor még nem beszéltünk az olyan bérmunkákról, mint az Oscar-jelölt A vörös teknős vagy a Kells titka, melyek elkészítésében a Kecskemétfilm is részt vett. Jelenleg a Filmalap Inkubátor Programján támogatást nyert Műanyag égbolt és a Hol rontottam el? készül, előbbi Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta, utóbbi Szirmai Márton rendezésében.

ruben_brandt_a_gyujto.jpg

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

Szóval 2018. november 15-én megérkezett az első, teljes egészében Filmalap támogatásból készült magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő. A Ruben Brandt amúgy szintén kicsit kilóg a magyar animációk sorából, ugyanis rendezője Milorad Krstic szerb művész, aki 29 éve él és alkot Magyarországon. Viszont a közel 100 fős alkotócsapat teljes egészében magyar animátorokból állt, és még az angol szinkront is a magyar szinkronszínészekkel vették fel. 

A Ruben Brandt, a gyűjtőt már hónapokkal a hivatalos mozibemutató előtt látni lehetett különböző vetítéseken szerte az országban, és külföldi fesztiválokon is versenyzett, azóta pedig már megvásárolta az amerikai forgalmazási jogait a Sony Pictures Classics és felkerült a 25 Oscar-nevezett egészestés animációs film közé is. És még csak most kerül hazai moziforgalmazásba! 

A filmet június óta vetítik itthon, a novemberi bemutató előtt pedig ötször is megnéztem és mindegyik vetítés nem hogy teltházas volt, de még a földön is ültek, és ahogy követtem, a többi esemény is hasonlóan magas nézőszámmal ment. Egy-két kritikától eltekintve nagyon pozitívan fogadta a hazai sajtó, a külföldi szaklapok pedig teljesen odavoltak a Ruben Brandt-ért (nem hiába tartják esélyesnek Oscar-jelölésre), ezért még egy kritika helyett inkább összeszedtem miért tetszik nagyon a film és mi az, amiben hiányérzetem van.

Nem elitista

Egy szerzői animáció, legyen az rövid vagy egészestés, nagyon könnyen belecsúszhat abba a hibába, hogy a rendező nincs tekintettel a közönségre, és stílusa és gondolatai úgy leuralják a filmet, hogy az a néző számára értelmezhetetlen és befogadhatatlan lesz. A Ruben Brandt elsőre azért is tűnt merész vállalkozásnak, mert nemcsak Krstic megalkuvást nem ismerő szürrealista stílusa vonul végig az egész filmen, hanem a teljes művészettörténetből (festészet, szobrászat, film, irodalom, stb.) merít. Ez a párosítás pedig simán eredményezhette volna azt, hogy a néző elidegenítve érzi magát és kiszorul, ha nem olyan jártas a különböző művészeti ágakban és alkotásokban. De a film anélkül is teljesen érthető és megállja a helyét, hogy ismernénk minden utalást, hiszen ezek csak a cselekményt díszítő elemek, amik a művészetgore-oknak jelentenek csodálatos kielégülést. Ugyanakkor több embertől hallottam, hogy a stílust nem tudták megszokni és ezért nem érintette meg őket a film. Emiatt van egy kis Final Cut-beütése a Ruben Brandt-nak, mert valóban kell egy kis idő, míg az ember elvonatkoztat attól, hogy minden műalkotást fel akarjon ismerni benne. 

ruben_brandt_04.png

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

A zenék

Pontosabban a betétdalok, ugyanis hiába a film zeneszerzője Cári Tibor, az igazán jó számok nem tőle származnak, hanem a szuperül összeválogatott soundtrack-nek köszönhetők. Ki gondolta, hogy Britney Spears első sikere, a 18 évvel ezelőtt megjelent Oops!… I Did It Again kortárs jazz verziója ennyire szuperül hangzik és passzol egy noir elemekkel teletűzdelt krimibe? A végefőcímet már csak a zene miatt is végigüli az ember: az olasz Ludovico Einaudi Nightbook című 2009-es albumának címadó számánál tökéletesebb dallamokat külön írni sem lehetett volna a Ruben Brandt világához. A tábortűz jelenet pedig fantasztikusan látványos és újabb tökéletes példa arra, hogy miként tudnak dallammá alakulni a zörejek.

A szinkronhangok

Legelőször angol szinkronnal láttam a filmet, és a rendező elmondása szerint eleve angol nyelvre készült a Ruben Brandt. Kamarás Iván, Hámori Gabriella és Makranczi Zalán (illetve az angolban Márton Csaba) elképesztően jó választás volt Ruben Brandt, Mimi és Kowalski hangjának. Nem anyanyelven beszélik az angolt, de ahhoz elég profin, hogy ne essen le a képről a hang, és ne váljon nevetségessé. A magyar szinkronhoz képest az angol erősebbnek, természetesebbnek hat, talán mert Kamarás Iván hangja mélyebb, vagy mert olyan szokatlanul nemzetközi, interkulturális jellegű a film, hogy az anyanyelvi angolt ledobná magáról, így pedig különleges marad. Vagy mert szerintem a magyar fordítás kevésbé jól sikerült. 

ruben_brandt_x_galgoczi_nemeth_kristof.jpg

Kamarás Iván, Makranczi Zalán és Hámori Gabriella (Fotó: Galgóczi Németh Kristóf, forrás: Ruben Brandt, a gyűjtő)

A magyar fordítás

Ahogy említettem, a Ruben Brandt eredetileg angolul készült, így az angol szöveget fordította magyarra Závada Péter. Závada kortárs irodalmi jelentősége elvitathatatlan, és valóban játékos lett a magyar szöveg, de nagyon sokszor mégis leesik a képről. Ez számomra leginkább az akciójelenetek alatt volt zavaró, mert ugyan a nyakleves nagyon jópofa szó, de vajon hány kamionsofőr kiabálja azt dühében, hogy kapsz egy nyaklevest? A Qubit-en is a magyar szöveget kiemelve távolítják el a sokszor példának hozott Macskafogótól: "Bár Karinthy híres macskás idézetével indít a film [...] és felnőtteknek szóló animációról van szó, semmi más nem indokolja, hogy a Ruben Brandtot az új Macskafogónak nevezzük. Ennek igazából sajnos egy fő oka van: hiányoznak a jó szövegek, az egysorosok."

A femme fatale

Karády Katalin után újra megjelent egy vérbeli femme fatale a magyar filmben. Mimi izgalmas, rejtélyes és vonzó karakternek indult, de a film végére teljesen elszürkült és ellényegtelenedett. A film eleve vele indul, a nyitójelenetben láthatjuk mennyire ügyes, könnyed, félelmet nem ismerő, a saját nőiességét nem fél kihasználni, és megismertük a tűrtőztethetetlen kleptomániáját is. Ő volt a rablássorozat ötletgazdája, eszességével kitűnt a rablóbandából, Rubennel való kapcsolatából látszott, hogy együttérző is, Kowalskival pedig külön macska-egér játékot is űztek. Ám a kezdeti hangsúly a film végére eltűnt, hiába oldódik fel Mimi gyerekkori problémája. 

ruben_brandt_mimi.png

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő egy cirkuszi mutatvány

Brad Bird mondta egyszer, hogy az animációs sorozatok elbagatelizálják az élet jelentőségét, hogy sokszor nincs tétje az akciójeleneteknek. A Ruben Brandt is ezt követi, az izgalmas akciójelenetek látványosak, de tét nélküliek. De talán az alkotók meg is lovagolják ezt a cirkuszi látvány-vonalat: Mimi is egy cirkuszi akrobata dublőre volt, és az utolsó festmény ellopása is egy megrendezett színjáték, ami a kortárs művészet kritikája is egyben. Nem véletlenül egy pop-art kiállítás és Andy Warhol dupla Elvis-e a jelenet központja, mely a film csavarára is utal. 

A spoiler (Ezt a bekezdést csak akkor olvasd el, ha láttad a filmet!)

Nagy doppelgänger és pszichothriller rajongó révén imádtam azt a csavart, hogy vajon Ruben és Kowalski féltestvérek vagy Ruben skizofrén? A filmen szépen végigvonulnak az utalások mindkét verzióra, bár a zárókép inkább az utóbbit sugallja jobban. Ilyen szempontból a Ruben Brandt nemcsak egy látványfilm, a történetet sem aprózták el az alkotók és jó mélyre nyúltak a pszichológiai thrillerek ötlettárában. Ezért szuper az a csavar is, hogy Ruben apja rajzfilmek képkockái közé tett festményekről fotót, ezzel befolyásolva fia tudatalattiját, ami később Ruben rémálmait is okozza. A Ruben Brandt egyszerűen hemzseg a filmes és animációs önreflexiótól, alig várom már hatodszor is megnézni, hogy újabb utalásokat vegyek észre.

ruben_brandt_auto.png

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

A Ruben Brandt, a gyűjtő egy kimeríthetetlen film, ami mellett nem lehet közömbösen elmenni, és amiben többszöri megnézés után is találunk újabbnál újabb utalásokat és fejtegetni valót. A film hazai bemutatója előtti hatalmas sikere újra az egészestés magyar animációra irányította a figyelmet, nemcsak külföldön, hanem az itthoni közönség körében is, és csak remélni tudjuk, hogy a Filmalap ezek után szívesebben támogat animációs filmeket is.

süti beállítások módosítása