Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A Ruben Brandt hivatalosan is ott van a 25 Oscar-esélyes között

2018. október 25. - Herczeg Zsófi

Az Amerikai Filmakadémia szerdán tette közzé a 25 Oscar-nevezett egészestés animáció listáját, melyen szerepel Milorad Krstic első nagyjátékfilmje, a Ruben Brandt, a gyűjtő is.

Ahogy korábban írtuk, a Ruben Brandt amerikai forgalmazási jogait a Sony Pictures Classics vette meg, akikhez 2015-ben került a később Oscar-t nyert Saul fia és nemrég a Napszállta amerikai forgalmazási joga is. A legutóbbi egészestés animáció, melyet a SPC forgalmazott Amerikában, A vörös teknős volt, melyet részben a Kecskemétfilm stúdiójában gyártottak és melyet 2017-ben Oscar-díjra jelöltek a legjobb egészestés animációs film kategóriában. Nem forgalmaz túl sok animációs filmet a SPC, eddig összesen hatot a Ruben Brandt-tal együtt, úgyhogy tényleg nagy dolog, hogy hozzájuk került Milorad Krstic filmje. A SPC felelt az amerikai forgalmazásáért Sylvain Chomet Belleville randevú (2003), Satoshi Kon Paprika (2006), Marjane Satrapi és Vincent Paronnaud Persepolis (2007), valamint Ari Folman Libanoni keringő (2008) című filmjének is. Az általuk forgalmazott animációk közül négyet jelöltek a legjobb egészestés animációnak járó Oscar-díjra: a Belleville randevút, a Persepolist, a Libanoni keringőt (ezt a legjobb idegennyelvű filmre is) és A vörös teknőst.

ruben_brandt_a_gyujto_05.png

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

Korábban már fejtegettük a Ruben Brandt Oscar-jelölésének esélyeit, hiszen a SPC animációs múltja után nagy eséllyel szerepelne a 91. Oscar-gála egészestés animációs jelöltjei között. Most egy lépéssel közelebb jutott az Oscar-hoz Milorad Krstic filmje, mivel a SPC csapata nevezte az Oscar-ra. Ám az, hogy az alábbi 25 animációt nevezték, még nem jelenti, hogy automatikusan jelölhetőek, hiszen több kritériumnak is meg kell felelniük, többek közt műsoron kell lenniük Los Angeles-ben. Ahhoz pedig, hogy 5 film kerüljön a döntőbe, legalább 16 animációnak kell teljesíteni a kritériumokat, különben csak 3 film lehet Oscar-döntős. 

A 91. Oscar-gála egészestés animációs kategóriájába nevezett filmek:

  • A Grincs (Dr. Seuss’ The Grinch, r: Scott Mosier, Yarrow Cheney, gy: Universal Pictures, USA)
  • Ana y Bruno (r: Carlos Carrera, gy: Itaca Films, ESP)
  • Apróláb (Smallfoot, r: Karey Kirkpatrick, gy: Warner Animation Group, Zaftig Films, USA)
  • Fireworks (r: Akiyuki Shinbō, gy: Shaft, JAP)
  • Gnómeó és Júlia: Sherlock Gnomes (Gnomeo & Juliet: Sherlock Gnomes, r: John Stevenson, gy: Paramount Animation, Metro-Goldwyn-Mayer, Rocket Pictures, USA/UK)
  • Have a Nice Day (r: Liu Jian, gy: Nezha Bros. Pictures, Le-joy Animation Studio, CHN)
  • Hihetetlen család 2. (Incredibles 2, r: Brad Bird, gy: Walt Disney Pictures, Pixar Animation Studios, USA)
  • Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció (Hotel Transylvania 3: Summer Vacation, r: Genndy Tartakovsky, gy: Sony Pictures Animation, USA)
  • Kutyák szigete (Isle of Dogs, r: Wes Anderson, gy: Studio Babelsberg, Indian Paintbrush, American Empirical Pictures, USA/GER)
  • The Laws of the Universe – Part I (r: Isamu Imakake, gy: HS Pictures Studio, JAP)
  • Liz and the Blue Bird (r: Naoko Yamada, gy: Kyoto Animation, JAP)
  • Lu Over the Wall (r: Masaaki Yuasa, gy: Science Saru, Twin Engine, JAP)
  • MFKZ (Mutafukaz, r: Shōjirō Nishimi, Guillaume "Run" Renard, gy: Tamasa, Parco, FRA/JAP)
  • Maquia: When the Promised Flower Blooms (r: Mari Okada, gy: P.A.Works, JAP)
  • Mirai – Lány a jövőből (Mirai, r: Mamoru Hosoda, gy: Studio Chizu, JAP)
  • The Night Is Short, Walk on Girl (r: Masaaki Yuasa, gy: Science Saru, JAP)
  • On Happiness Road (r: Hsin Yin Sung, gy: Ifilm, Kaohsiung Film Fund, On Happiness Road Productions, TWN)
  • Ősember – Kicsi az ős, de hős! (Early Man, r: Nick Park, gy: Aardman, UK)
  • Pókember: Irány a Pókverzum! (Spider-Man: Into the Spider-Verse, r: Bob Persichetti, Peter Ramsey, Rodney Rothman, gy: Columbia Pictures, Sony Pictures Animation, Marvel Entertainment, USA)
  • Ralph lezúzza a netet (Ralph Breaks the Internet, r: Rich Moore, Phil Johnston, gy: Walt Disney Animation Studios, USA)
  • Ruben Brandt, a gyűjtő (Ruben Brandt, Collector, r: Milorad Krstic, gy: Ruben Brandt Produkció, HUN)
  • Sgt. Stubby: An American Hero (r: Richard Lanni, gy: Fun Academy Motion Pictures, Mikros Image, USA/FRA)
  • Tall Tales (r: Antoon Krings, Arnaud Bouron, gy: Bidibul Productions, ON Animation Studios, Onyx Films, FRA/LUX)
  • Tini Titánok: A film (Teen Titans Go! To the Movies, r: Peter Rida Michail, Aaron Horvath, gy: Warner Bros. Animation, USA)
  • Tito and the Birds (Tito e os Pássaros, r: Gustavo Steinberg, Gabriel Bitar, André Catoto, gy: Bits Produções, BRA)

ruben_brandt_a_gyujto.jpg

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

A 25 nevezett filmből Magyarországon 13-t lehetett vagy lehet nemsokára látni: az Apróláb, a Gnómeó és Júlia: Sherlock Gnomes, a Hihetetlen család 2., a Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció, a Kutyák szigete, az Ősember – Kicsi az ős, de hős! és a Tini Titánok: A film már szerepelt a magyar mozik műsorán, A Grincs, a Mirai – Lány a jövőből, a Pókember: Irány a Pókverzum!, a Ralph lezúzza a netet és a Ruben Brandt, a gyűjtő a következő hetekben/hónapokban kerülnek moziforgalmazásba (a Ruben Brandt november 15-én), a Have a Nice Day-t pedig a tavalyi Anilogue-on vetítették.

Az 5 Oscar-jelölt film névsorát január 22-én jelentik be, a jelöltek közt pedig nagy valószínűséggel ott lesz a Hihetetlen család 2. és a Kutyák szigete, esetleg az Ősember és a Pókverzum is, de a válogatásban szokott lenni egy keleti animáció és egy amerikán kívüli (független) stúdióból származó (művész)film is - ez utóbbinak szurkolhatunk, hogy a Ruben Brandt legyen.

De a Ruben Brandt-on kívül van még három magyar vonatkozású Oscar-esélyes rövidfilm is: Andrasev Najda A nyalintás nesze című MOME Anim diplomafilmje, Bucsi Réka Solar Walk című második animációs kisfilmje (mely online nézhető még egy hónapig), és Kovács István Ostrom című élőszereplős alkotása.

2017-ben az Akadémia változtatott a szavazási szabályokon, tavaly óta nemcsak a rövidfilmes és egészestés animációk szekciójában lévő tagok, hanem az összes Akadémiai tag szavazhat a 25 filmre. Az Akadémia egészestés animációs kategóriája már évek óta kiszámítható, hiszen 2001-es alapítása óta összesen ötször nem Disney/Pixar film vitte el a díjat: 2012-ben a Rango (Paramount Pictures), 2007-ben a Táncoló talpak (Warner Bros), 2006-ban a Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény (DreamWorks/Aardman), 2003-ban a Chihiro Szellemországban (Ghibli), 2002-ben pedig a Shrek (Dreamworks). Ebből pedig egyetlen egy, a Wallace és Gromit volt stop motion film, keleti darabként pedig Miyazaki Hayao filmje árválkodik azóta is. Tavaly szintén egy Disney/Pixar darab, a Coco nyerte a legjobb egészestés animációnak járó díjat. Ha tippelni kellene, akkor 2019-ben a Hihetetlen család 2. a legnagyobb Oscar-esélyes, de mi már annak is nagyon örülnénk, ha az 5 döntős közt ott lenne a Ruben Brandt, hiszen akkor már zsinórban negyedik éve lenne magyar jelölt az Oscar-on: 2016-ban a Saul fia, mely elnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat, 2017-ben a Mindenki, mely a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó díjat hozta el, 2018-ban pedig a Testről és lélekről volt Oscar-jelölt idegennyelvű film kategóriában.

süti beállítások módosítása