Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A sorozatok uralják a 4. Magyar Filmhetet

2018. január 23. - Herczeg Zsófi

A Magyar Filmakadémia Egyesület a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával 2018. február 7. és 11. között rendezi meg a 4. Magyar Filmhetet, melyen összesen 131 filmet láthat a közönség, köztük 29 animációt. 

Mától nyilvános a 4. Magyar Filmhét programja, és mintha a szervezők még mindig nem tudták volna eldönteni az esemény koncepcióját. Az első Filmhetet 2014 októberében rendezték meg a MOM Parkban, akkor 64 animáció került a programba, sok-sok MOME és METU animációval, vers- és egyedi filmmel, valamint sorozatepizóddal. Ekkor még nem osztottak díjakat, csak a 2. Magyar Filmhéten, melyen viszont már csak 33 animáció szerepelt a versenyprogramban (plusz 4 versenyen kívül), melyet először 5 döntősre szűkítettek, majd ebből választották ki a nyertest, Gauder Áron Kojot és a szikla című alkotását. A 3. Magyar Filmhéten már megspórolták a szűkítést és egyből csak a döntősöket válogatták a programba, nem is csoda, hogy milyen elképesztően kevés magyar filmet láthatott a közönség a Cinema City Arénában tartott eseményen. A harmadik Filmhét nyertese egyébként Bucsi Réka LOVE című filmje lett.

Az idei, Corvin moziban megrendezett Magyar Filmhéten viszont már ismét viszonylag sok animáció szerepel a programban, összesen 29: 10 egyedi film, 17 sorozatepizód és 2 egészestés alkotás. Viszont a Magyar Filmakadémia az egyedi filmeket és a sorozatepizódokat együtt versenyezteti, ami nem szerencsés, hiszen egy Aranyélet epizódot sem raknának egy kategóriába mondjuk a Földiekkel, de az animációknak úgy látszik ez a sorsa a Magyar Filmhéten. Másrészt kissé érthetetlen, hogy miért válogatnak be egy sorozatból több epizódot is, a Kuflikból például egyből 5 rész is látható, de Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója, Máli Csaba Szupermalac és Űrpatkány, illetve Glaser Kati Városi legendák című szériáiból is 2-2 epizódot vetítenek. Egy Bab Berci, egy Cigánymesék, egy Átjáró Másvárosba, egy újabb Kojot epizód, vagy akár a Hunor is szerepelhetne a sorozatepizódok között. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a 4. Magyar Filmhét programjába került Cakó Ferenc Az ostoba Matjus című sorozatepizódja is, mely már a 2. Filmhét versenyprogramjában is szerepelt, sőt, az 5 döntős közé is beválogatták (a 2. Magyar Filmhéten vetített sorozatokról itt írtunk).

barkoczi_noemi_second_hand.jpg

Barkóczi Noémi: Second hand

A Magyar Filmhét következetlensége mellett egy jó dolog van, hogy valóban sok magyar filmet nézhet a közönség egyszerre, egy helyszínen, amire leginkább csak fesztiválokon (például Friss Hús, BuSho) lenne lehetősége, vagy a tévéműsort bújva a hajnali órákban elkapva láthatná a magyar filmtermés újdonságait. Az idei animációs programból sajnos kimaradtak a MOME filmjei, így összesen három diákfilmet lehet látni, melyek a METU-ról kerültek ki, az egészestés filmeken kívül pedig mindegyik animáció a Médiatanács Macskássy Gyula- és Dargay Attila-pályázatain kapott támogatást.

A 4. Magyar Filmhét sajtóközleményéből, illetve a honlapról nem derül ki, mely filmek kerültek a versenyprogramba és melyeket vetítik versenyen kívül. Legalábbis a második Filmhéten volt erre példa, mikor egy sorozatból több epizód is szerepelt a programban, de a 2017 előtt legutoljára készült - egyébként rendszeren kívül született - egészestés magyar animációt, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja című filmet is versenyen kívül lehetett megnézni. Idén három egészestés magyar animáció is készült: a Lengemesék és a Kuflik sorozat alapján, a Salamon király kalandjai pedig izraeli-magyar koprodukcióban, mely egyébként az első elkészült animáció, amelyet a Filmalap támogatott. 

A 4. Magyar Filmhéten az alábbi animációk láthatók:

Egyedi filmek:

csaki_laszlo_nehany_szo.jpg

Csáki László: Néhány szó

Sorozatok:

hianyzo_tvmusorok.jpg

Glaser Kati: Városi legendák - Hiányzó TV-műsorok

Egészestés:

salamon_kiraly_legendaja.jpg

Albert Hanan Kaminski: Salamon király kalandjai

süti beállítások módosítása