Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Két magyar animáció is ott lesz Londonban

2016. szeptember 02. - Herczeg Zsófi

Nagy-Britannia legnagyobb és a világ egyik legnevesebb filmes eseményét, a BFI Londoni Filmfesztivált idén 60. alkalommal rendezik meg. Az október 5. és 16. között tartott fesztivál programját tegnap hozták nyilvánosságra és meglepetésünkre van benne két magyar animáció is.

A rövidfilmes versenyprogramban egyedüli animációként szerepel a MOME Animon végzett Bucsi Réka már több mint 50 fesztivált megjárt filmje, a LOVE, a kísérőprogramok között pedig Bárczy Örs MET diplomamunkája, a Hey Deer! látható majd, mely főleg gyerekfilmes kategóriában versenyzik a világ fesztiváljain és melyet nem egyszer már díjaztak is.

love_bucsi_reka.jpg

Bucsi Réka: LOVE

Bucsi Réka a MOME Animon végzett 2013-ban az Oscar-közelbe jutott Symphony no. 42 című diplomamunkájával. A LOVE az első egyedi filmje, melynek világpremierje a 66. Berlinálén volt, itthon pedig a 4. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál versenyprogramjában debütált, ahol el is nyerte a legjobb magyar animációnak járó díjat, azóta pedig már több mint 50 fesztivált járt meg világszerte. Június végén volt egy Femtrail nevű csajvetítés is a Toldi moziban, ahol öt volt MOME Animos alkotó legújabb animációja volt látható, köztük a LOVE is.

A szerelem megfoghatatlan és leírhatatlan érzései negyed órában, egy fiktív univerzum szürreális élőlényeinek mindennapjain keresztül elmesélve, Bucsi Réka felismerhető, egyedi stílusában és Lukács Péter jellegzetesen provokatív hangkeverésével, valamint David Kamp csodálatos, érzelmekkel teli zenéjével. A LOVE-ról korábban itt lelkendeztünk hosszan.

A LOVE 2014-ben nyert támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán, majd francia-magyar koprodukcióban készült a francia állami filmalap (CNC) és az ARTE televízió támogatásával. Magyarországi gyártója a Boddah, hazai forgalmazója pedig a Daazo. 

A LOVE itthon a 6. Mozinet Filmnapokon lesz látható premier előtt október 28. és 31. között A vörös teknős című egészestés animáció mellett kísérőfilmként, országszerte pedig januártól vetítik a magyar mozik.

Bárczy Örs 3D-s animációja, a Hey Deer! a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció alapszakán készült diplomafilmként. A film főhőse egy kakaószerető szarvas, aki mindennapos rutinként a havat söpri a háza elől, viszont esténként megremeg a föld és másnap kezdődik minden elölről. Ahogy korábban is írtuk, látványilag és történetileg is annyira mainstream film a Hey Deer!, hogy simán mehetne gyerekműsorokba, mert annyira közönségbarát, viszont sokkal kidolgozottabb, mint amikkel általában a tévében találkozunk.

Bárczy Örs a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció alapszakán végzett 2015-ben a Hey Deer!-rel, az azóta eltelt egy évben a bournemouth-i National Centre of Computer Animation (NCCA) 3D számítógépes animáció mesterszakán tanult. 2014-ben ő is gyakornok volt az Umbrella Stúdióban, akárcsak a szintén MET-en végzett Dell'Edera Dávid, aki a Balkon című, Annecy-ban zsűri díjával jutalmazott diplomamunkáját a stúdióval koprodukcióban készítette.

A Hey Deer! mintegy harminc fesztivál versenyprogramjában szerepelt már, legutóbb az olaszországi Umbria Film Festivalon díjazta a gyerekzsűri, ahol olyan animációkat előzött meg, mint a Johnny Express és a Once upon a Blue Moon, idén májusban pedig a Manchester Film Festival (MANIFF) legjobb animációjának járó díját is megkapta a jól felépített történetéért. A filmet itthon többek közt a 2. Animascope-on, a Mediawave-en és a 2. Magyar Filmhéten is lehetett látni.

A BFI Londoni Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában szerepel még az új Miyazakiként emlegetett Makoto Shinkai Your Name című young adult animéje, aki olyan filmeket rendezett korábban, mint A szavak kertje, a Csillaghajsza vagy a Másodpercenként 5 centiméter

Az elsőfilmes versenyszekcióban Claude Barras az Életem Cukkiniként című stop motion filmjét vetítik, mely Svájc idei Oscar-nevezettje és mely nálunk is látható majd ősztől a mozikban. A film a cannes-i Rendezők kéthetén mutatkozott be, majd az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a közönségdíjat és a legjobb egészestés animációnak járó Kristály-díjat is elnyerte, novemberig pedig a három döntős egyikeként versenyez az Európai Parlament filmdíjáért, a Lux-díjért.

A dokumentumfilmes versenyprogramban szerepel az SXSW közönségdíjas animációs dokumentumfilmje, a Tower, mely egy iskolai lövöldözést elevenít fel ötven év távlatából. "Jól megfigyelhető, hogy a tragédiák ábrázolásánál mekkora szerepet játszik az eltelt idő. Míg egy közelmúltban történt esetet csak a gyász hangján lehet feldolgozni, a távolabbi múlt eseményeire szélesebb rálátásuk lehet az alkotóknak és merészebb eszközökkel nyúlhatnak az érzékeny témához. 1966-ban az austini egyetemen (University of Texas) egy fegyverekkel es lőszerrel felszerelkezett merénylő elbarikádozta magát az egyetem egyik épületéhez tartozó 94 méter magas toronyban és lőni kezdett a körülötte lévő járókelőkre. Ötven év elteltével Keith Maitland rendező animációs dokumentumfilmet készít az austini egyetemen történt mészárlásról." - írja Simor Eszter a fesztiválbeszámolójában a Filmvilág blogon.

A kísérőprogramok között is szép számmal lesznek egészestés és rövid animációk is:

  • itt lesz látható Brenda Blethyn és Jim Broadbent adaptációja, a Raymond Briggs önéletrajzi könyve alapján készült Ethel & Ernest című romantikus film,
  • a nyomasztóan abszurd Decoradoért felelős Alberto Vázquez és Pedro Rivero Psychonauts, the Forgotten Children című szürreális fantazija, melyben az állatszereplők próbálnak kijutni egy ökológiailag elpusztított szigetről,
  • az Oscar-díjas Michael Dudok de Wit A vörös teknős című első egészestés filmje, melyet nálunk is bemutatnak a mozik,
  • a norvég Rasmus A. Sivertsen Louis & Luca – The Big Cheese Race című stop motion, valamint Mike Mitchell  Trollok és Ash Brannon Rock Dog című 3D-s egészestés gyerekfilmjei (utóbbi kettőt szintén műsorra tűzik a magyar mozik ősztől),
  • a tavalyi Anilogue díjnyertes filmje, a Phantom Boy (erről itt írtunk),
  • Vincent Patar és Stéphane Aubier humoros stop motion sorozatának, a Pánikfalva (A Town Called Panic) című szériának legújabb darabja, a The Noise of the Grey,
  • James Blagden rövid dokuanimációja, a The Best Last Best Plane Ride Ever, mely egy 1986-os baseball meccset elevenít fel,
  • Bunny Schendler szintén rövid dokuja, a  közösségi finanszírozásból készült Men Talk About Mother, mely három férfin keresztül mutatja be, hogy mennyit tudunk a saját anyánkról,
  • a fotós Roger Ballen frusztráló kísérleti animációja, az emberi elme mélységeibe vezető Theatre of Apparitions,
  • a képregénykészítő Robert Valley Pear Cider and Cigarettes című első, félórás animációja egy önpusztító barátról (mely szintén közösségi finanszírozásból készült, egyébként már fent van VOD-on és tényleg fantasztikus),
  • Mikey Hill The Orchestra című rövidfilmje, melynek főhőse nem képes a helyes dallamot eltalálni,
  • nem animációs film, de erről szól Ainslie Henderson a bábanimáció-készítés nehézségeit bemutató rövidfilmje, a Stems,
  • valamint a családi filmes kísérőprogram rövidfilmjei mind animációk, melyek közt Bárczy Örs diplomafilmje is szerepel: Moroshka, Awesome Beetle’s Colours, Spring Jam, Perfect Houseguest, I Am Not a Mouse, Perfect Piggies, Hippo and Juice, Hey Deer!, Cats & Dogs, Stone Soup, Catch it, Achoo!, The Teeny-Weeny Fox, Inner Workings.

pear_cider_and_cigarettes.jpg

Robert Valley: Pear Cider and Cigarettes

A Londnoni Filmfesztiválon egyébként még egy magyar alkotás, Till Attila Tiszta szívvel című egészestés filmje is ott lesz, a további programot itt lehet megnézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr9111670994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása