Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Két magyar filmterv is ott lesz Annecy-ban

2016. április 30. - Herczeg Zsófi

Ahogy korábban írtuk, az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába három magyar alkotás került: a tévéfilmes szekcióba válogatták a Candide széria Otthon, édes otthon című részét Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér rendezésében, a diplomafilmes programban pedig Dell'Edera Dávid MET diplomafilmje, a Balkon, illetve Andrasev Nadja MOME Anim alkotása, A nyalintás nesze versenyzik (utóbbi egyébként a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation programjában is szerepel).

Ám nem csak három magyar animációval lehet találkozni a fesztiválon. Az annecy-i filmfesztivál ideje alatt rendezik meg a Nemzetközi Animációs Filmpiacot, más néven MIFA-t, melynek pitch fórumán két magyar alkotás is szerepel: Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Carpelle című rövidfilmterve, valamint Miklósy Zoltán egészestés filmötlete, a Solo Lobo.

Ezen a nemzetközi fórumon minden évben a legjobb és legfrissebb eredeti animációs projekteket mutatják be négy kategóriában (egészestés, illetve rövidfilmek, tv-filmek, valamint transzmédia/alkalmazott animáció szekciókban), melyek még a fejlesztés első szakaszában vannak. 2015-ben egy új kategóriát hoztak létre Animation du Monde címmel, mely olyan országok projektjeire koncentrál, ahol az animáció feltörekvőben van és egyedülálló módon jellemzi a kreativitás és tudatosság.

A négy, illetve öt kategóriából tehát kettőben szerepel magyar filmterv. A rövidfilmes szekcióban a MOME Anim mesterképzésének vezetője, Bánóczki Tibor és társa, Szabó Sarolta felnőttközönséget célzó, francia-magyar koprodukcióban készülő animációja, a Carpelle versenyzik másik hét filmmel együtt. A Carpelle egy rendkívüli nő huszadik századi szürreális szerelmi történetéről szól. A főszereplő, Emma egy különös érzékcsalódásban szenved, mely által az életét és saját testét nem emberinek látja, hanem növényként.

A film látványvilágáról a Domestic Infelicity oldalán látható több kép, ezek – és az alábbi trailer – alapján pedig a Carpelle nagyon hasonlónak tűnik az alkotócsapat Filmalap Inkubátor programjába került, majd díjazott filmtervéhez, a Műanyag égbolthoz.

Az egészestés pitchtervek közé válogatták Miklósy Zoltán ötletét, a Solo Lobo-t is másik négy filmmel együtt. Miklósy legutóbbi filmje, a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja két évvel korábban az annecy-i filmfesztivál egészestés versenyprogramjában mutatkozott be. A film állami támogatás nélkül, pusztán baráti szívességekből készült, és nem is a kivitelezése, hanem a forgatókönyv aránytalansága miatt lett kevésbé sikeres. A Manieggs nem szerepelt sokáig a hazai mozik műsorán, de idén márciustól már VOD-on is megtekinthető. A Manieggstől eltérően a Solo Lobo a gyerekközönséget célozza, családi filmnek készül western stílusban, sok kalanddal, akcióval és humorral. A címszereplő Solo Lobo egy ügyetlen bandita, aki egy öszvér hátán járja a prérit, hogy utazókat raboljon ki, legtöbbször kevés sikerrel. Egy nap viszont egy kölyökkutya is zsákmánya része lesz, aki felforgatja Solo addigi életét, ugyanis ha visszaviszi gazdájához, szép jutalmat kap érte, de nem megy minden olyan simán, mint ahogy azt a főszereplő gondolta. 

A filmről további képek és információk a gyártó, az Umatik Entertainment oldalán találhatók.

süti beállítások módosítása