Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Animációs filmterv is került a Filmalap Inkubátor Programjának nyertesei közé

2015. november 20. - Herczeg Zsófi

Ma lezajlott a Filmalap Inkubátor Programjának​ pitch fóruma, ahol a 12 döntős filmterv alkotója mutathatta be ötletét. Ami számunkra hatalmas öröm, hogy a nyertesek közt szerepel Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című animációs filmötlete! Ez azt jelenti, hogy a forgatókönyv-fejlesztésre 2 millió forintot, a filmgyártási szakaszra pedig 82 millió forintot kapnak, illetve 24 hónapon belül kész kell lenniük a filmmel.

banoczki_tibor_szabo_sarolta_muanyag_egbolt.jpg

A Műanyag égbolt szinopszisa: "A jövőben a termőföld a Föld teljes felszínéről eltűnik. A flóra és fauna végleges kipusztulása előtt egy különös növényt kísérleteznek ki tudósok, amelynek hihetetlenül tápláló levelei vannak. Ez a növény kizárólag emberi húsból képes táplálkozni, halálos szimbiózisban élve a gazdatesttel, mint valami gombazsákot, használva azt. Ebben az új társadalomban egy fiatal lány indul hosszú útra, hogy megváltoztassa ezt a brutális rendszert. De vajon lehetséges-e a változás? Vagy a Földnek teljes „újraindításra” van szüksége?"

Azért is volt merész döntés a zsűri részéről a Műanyag égbolt beválasztása, mert ez ízig-vérig felnőtteknek szóló, társadalomkritikus, antiutópisztikus, olykor groteszk és provokatív mondanivalójú film lesz, aminek sikeres - vagy inkább széles körben is elismerő - fogadtatása Magyarországon korántsem biztos (bár a készítők szerint egyben szórakoztató is lesz). Legutóbb talán a Nyócker volt ehhez hasonló, ami szintén kényes témákat feszegetett, melyeket rengeteg humorral oldott fel, de Jankovics Marcell Az ember tragédiája című adaptációja is kemény kritikát állított a jelen társadalmára vonatkoztatva és vizuálisan is művészi, egyben sokszor frusztráló és bizarr szekvenciákat is tartalmazott.

Az Inkubátor Program másik animációs versenyzője Gelley Bálint Átjáró Másvárosba című adaptációs filmterve volt, ami egy családokat célzó animáció, így kisebb rizikót jelentett volna a bemutatás szempontjából, mivel a kortárs gyerekanimációk (főleg sorozatok) elég szépen teljesítenek. Azért sír érte a szemünk, mert a varázslatosan mesei történethez csodálatos látványvilágot álmodtak az alkotók. Viszont az Átjáró Másvárosba idén májusban a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán már kapott támogatást, így már készülőben van a könyv első fejezetének animációs feldolgozása (ami később reméljük sorozattá növi magát).

12238368_407292599476124_7790826257283370782_o.jpg

Bánóczki Tibor & Szabó Sarolta (középen)

Forrás: Filmalap Inkubátor Program

süti beállítások módosítása