Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A 13. Anilogue-on a szervezők, a nézők és a zsűri is egy húron pendült

Interjú Liszka Tamással, az Anilogue Filmfesztivál alapítójával

2015. december 02. - Faragó Zsófi

November 25. és 29. között rendezték meg Budapesten a 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. A fesztiválról és a magyar animációról Liszka Tamással, a fesztivál alapítójával és a Metropolitan Főiskola média design szakjának vezetőjével beszélgettünk az Uránia Kávéházban. A beszélgetésből megtudtuk, hogy sokat változott a világ az első fesztivál óta. Arról is szó volt, hogy mi alapján kerülnek be filmek az Anilouge programjába, illetve hogy kik készítik a világ legszínvonalasabb animációit, és hogyan látja Liszka Tamás a hazai animációsok helyzetét.

liszka.jpg

Orosz Anna Ida, Liszka Tamás, Piotr Kardas (Fotó: Anilogue Facebook)

DL: Milyennek látod a fesztivál elmúlt 13 évét? Mi változott a filmeken kívül?

LT: A legelső Anilogue lelkesedésből, amolyan "mezítlábas" eseményként indult még a Millenáris parkban. Azonnal kiderült, hogy azt a helyszínt hamar ki fogjuk nőni és a következő évben már az Urániába költöztünk. Többek között azért, hogy tudjunk 35 mm-es filmet vetíteni. Ugyan már nem vetítünk 35 mm-est, mert közben átállt a világ a DCP technikára. Ez logisztikai szempontból sokkal könnyebbé tette az életünket, hiszen nem kell kópiákat szállítani, mindent az interneten lehet intézni. Így egyre többet tudunk a filmekkel, a tartalommal foglalkozni. És végre van rá lehetőségem, hogy beüljek a saját vetítéseinkre, mert nem kell egyik helyszínről a másikra rohangászni, mint egy őrült.

A technikán kívül az is fontos, hogy 13 év alatt rengeteg ismerőst, barátot tudtunk szerezni, akik szintén animációs fesztiválokkal foglalkoznak. Különösen jóban vagyunk a brüsszeli Anima fesztivállal, mert hasonló a látásmódunk. De ugyanígy a norvég Fredrikstad, vagy a ljubljanai Animateka fesztivállal is jó kapcsolatot ápolunk. Sokat konzultálunk a filmekről, segítjük egymást és amikor tehetjük, látogatjuk is egymás fesztiváljait. Így a külföldi kollégáktól kapott tippek, ötletek is formálják az Anilogue-ot.

Egyébként idén már új helyszíneken is zajlottak a vetítések: a Puskin moziban, az Art+ Cinemában és a Szlovák Intézetben. Rengeteg filmünk volt és nem fértünk volna be az Urániába.

DL: Van valami különös oka, hogy idén ilyen sok filmet tűztetek műsorra?

LT: Ez változó. Az elmúlt évben nagyon sok olyan egészestés animáció készült, amiről úgy gondoltunk, hogy be kell mutatnunk, mert tetszeni fog a közönségnek. Tizenöt egészestés premiert és egy tizenhatodik, retrospektív vetítést tartottunk. Erős évad volt ez az animációk terén a világban, rengeteg olyan film készült, ami koncepcióban is belefér a fesztiválba és a kíváncsiságunkat is felkeltette. Több mint ezer nevezésből választottuk ki a filmeket.

DL: Ha már szóba hoztad, mi a fesztiválkoncepció? Mi alapján válogattok filmeket?

LT: Az ottawai fesztivál mintáját követjük, és mi magunk hívjuk meg a filmeket, amelyekről úgy gondoljuk, tetszeni fognak a fesztivál közönségének. Sokat segítenek a már emlegetett külföldi kollégák is, akik felhívják figyelmünket azokra a náluk vetített munkákra, amikről úgy érzik, az Anilogue-ra valók, illenek a koncepciónkba. Egyébként a válogatásnál a vezérelvünk olyan filmek felfedezése és bemutatása, amik valami újdonságot képviselnek. Merészebbek, kísérletezőek, formailag és tartalmilag új utakat keresnek. Nem bevált receptek alapján készülő filmeket keresünk, ezért igazából a válogatásnak sincs bevált receptje.

DL: A közönség mennyire változik? Milyen visszajelzéseket kaptok?

3e385f6b-475a-4791-be8f-d84d7fd1962a.jpgLT: A legegyértelműbb visszajelzés, hogy mire jönnek a legtöbben, vagy miről írnak legtöbbet a különböző fórumokon. Általában azok a filmek szokták a legnagyobb figyelmet kelteni, amelyeknek igazi nagy nevek az alkotói, mint például Tom Moore (A tenger dala) vagy Roger Allers (Oroszlánkirály). Illetve a japán filmek is nagyon népszerűek. Az animék közönsége még nálunk is jobban ismeri ezeket a filmeket és alkotókat. Ezért is vagyunk rá büszkék, hogy az olyan filmeknek, mint idén az Amikor Marnie ott volt (Hiromasa Yonebayashi, 2014), vagy A fiú és a szörnyeteg (Mamoru Hosoda, 2015) nálunk van a magyarországi, vagy akár közép-európai premierje. És hogy mi változik a nézőkkel kapcsolatban? Ugyan egyre többen tudják megszerezni ezeket a filmeket különböző online felületeken, de úgy gondolom, hogy a nagy vászon és a 2K-s vetítés még mindig olyan minőséget képvisel, amiért érdemes ellátogatni a fesztiválra.

DL: A francia és a japán blokkban is diákfilmeket vetítettetek. Fontosnak tartjátok, hogy a közönség megismerje ezeket az alkotásokat?

LT: Igen, hiszen ebben a két országban a legerősebb az animációs oktatás. Amikor legutóbb Tokióban jártam, meglátogattam egy magánegyetemet, ahol animációt is oktatnak. Ott mondták, hogy évente százötvenen diplomáznak náluk csak animáció szakon. És ez csak egyetlen egyetem volt a sok közül! Hihetetlen, mekkora a japán animációs szakma, elképesztő tömegben készítik és fogyasztják a filmeket. És ahol sok animációs diák van, ott sok zseniális diákfilm is készül, úgyhogy ebből válogat nekünk minden évben Koji Yamamura rendező egy csokorra valót. Franciaországban is jelentős a képregényes/animációs kultúra, és ott is sok magas színvonalú animációs iskola van. Nagyon erős a vizuális világuk és könnyedén meg tudják fogalmazni a történeteiket animációban. Nem csoda, hogy a japánokkal együtt mindig ott vannak a világ jelentős animációs fesztiváljain.

DL: Mit gondolsz a magyar animáció jelenlegi helyzetéről?

LT: Egyre aktívabb a szakma, kezdenek beindulni a dolgok. Most már készül egészestés animáció is, hiszen a Nemzeti Filmalap hosszú várakozás után végre egészestés animációs filmeket is támogat. Beindult a Médiatanács animációs rövidfilm támogatási programja is, és viszonylag magas keretösszeggel, olajozottan működik. Lehet tudni előre, hogy kb. hány film készülhet egy évben és a pályázaton kb. mekkora összeget osztanak el, hány filmnek. Ez a kiszámíthatóság jót tett a szakmának, sokkal felszabadultabban tudnak dolgozni. Ráadásul a piacon is egyre nagyobb az igény az animációs szolgáltatásokra. Egyre több animált effektus, VFX kell a natúrfilmekbe, reklámfilmekbe is, amihez a legjobban az animációsok értenek. Tehát el tudja tartani magát a szakma. És ha tehetek egy ilyen vad kijelentést, most már inkább csak szabad kreatív kapacitás, és nem pénz kérdése, hogy elkészülhet-e egy-egy animációs rövidfilm.

DL: A MET média design szakjának vezetője vagy. A MOME mellett a MET animációi is kezdenek egyre jobban a köztudatba kerülni. Az ő helyzetüket hogy látod?

LT: A MET Animation egy fiatal, nem rég indult animációs műhely, ahol a szakma legkülönbözőbb területeit képviselő, jelentős nevek tanítanak, mint például Gauder Áron, Csáki László és Fritz Zoltán. Most indult be az animációs mesterszak, ez is tovább emeli a színvonalat. Így a diákoknak van 5 évük együtt dolgozni, megismerni egymást, ez jót tesz az alkotásnak is. A másik magyar animációs műhelynek, a MOME-nak már régóta meg van a jellegzetes stílusa. Nagyon sokféle film készül náluk, mégis van bennük valami közös MOME-s érzés. Most ezt látom a Metropolitanon is, kezd kialakulni egy olyan karaktere, képi stílusa, közös gondolatvilága, ami műhellyé avatja.

DL: Nem gondolkodtatok azon, hogy több magyar animáció is szerepeljen a fesztiválon? Mert idén csak öt magyar alkotás látható: az amerikai-brit-magyar koprodukcióban készült Fogak és a Limbo-Limbo Travel a versenyblokkban, illetve utóbbi az Animation Rallye szekcióban a Candide kalandjaival együtt, az Animált éjen pedig a Passionpanther és a Bánom azt....

LT: Ez nem azt jelenti, hogy a magyar filmek rosszak lennének, sőt! A nézőknek számos lehetősége nyílik megtekinteni a magyar animációkat. Például a másik nagy magyar animációs fesztiválon, a KAFF-on, ahol az egész szakma összegyűlik, és ahol leadják az összes hazai filmet, ami abban az évben készült. Vagy ott van például a Kiskakas és a Primanima. A filmalapos filmeket természetesen a moziban is vetítik, más filmeket pedig a tévében láthat a közönség. A magyar animációk eljutnak a magyar nézőkhöz, épp ezért mi nem ezt a feladatot vállaljuk. Nem a magyar animációra szakosodtunk, hanem a magyar közönségre. Az a célunk, hogy a budapesti nézők lássák, mi zajlik a világban, mi történik a világ nagy animációs fesztiváljain, hol tart a francia, japán, kanadai animáció… Az Anilogue-on az elsők között láthatják ezeket a filmeket és nemzetközi kontextusba tudják helyezni a magyar animációkat. Mi a legérdekesebb, legkülönlegesebb animációkat akarjuk elhozni Budapestre és ez megtölti a programot.

DL: Elég sok a fesztiválműsorban a kelet-európai animáció. Ez mennyire tudatos koncepció?

LT: Nem csak Kelet-Európából, egész Európából vannak filmjeink, hiszen ott a német, a francia, a svájci válogatás. De természetesen az is nagyon érdekel minket, mi történik a szomszéd országokban. Mint már említettem, a konvencióktól elszakadó filmeket keressük, és a közép-európai animációs hagyomány valahogy mindig is a kísérletezőbb vonalat képviselte. Ezekben az országokban bizonyos kulturális-társadalmi okokból kifolyólag előnyben vannak az alkotói filmek. Kicsik ezek a piacok, a cseh, a szlovák, de még a lengyel is, ezért nem is a bevételre hajtanak az alkotók, akárcsak Magyarországon. 

DL: Melyek a kedvenceid az idei filmekből? Mit ajánlanál a közönség figyelmébe?

april_es_az_al-vilag.jpgLT: Nagyon örülök, hogy itt az új Hosoda film, A fiú és a szörnyeteg, mert Mamoru-san megint nagyon jó filmet készített. A Világpanoráma programban szerepel Adam Elliot új filmje, az Ernie Biscuit, amit szintén nagyon ajánlok. Nem illő, hogy versenyfilmet emeljek ki, de nagyon tetszik az April és az ál-világ (Christian Desmares) vizuális világa. 1941-ben játszódik, de egy alternatív történelemben, amikor is V. Napóleon uralkodik Franciaországban. Gőzgépek, mindenféle steampunk szerkezetek vannak benne, és a fiktív környezet egy nagyon izgalmas kalandtörténetnek ad hátteret. Biztos, hogy ezt gyerekkoromban is nagyon élveztem volna. De rengeteg film van idén, amiért érdemes ellátogatni hozzánk.

DL: Hogy sikerült az idei fesztivál? Mit gondolsz a nyertes filmekről? Számítani lehetett a győzelmükre?

LT: Minden idők egyik legsikeresebb évadja volt az idei. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi filmet mutathattunk be és még jobban, hogy ilyen sokan látni is akarták őket. Egy kicsit még zavarba is jöttem, hogy a zsűri és a közönség is éppen ugyanazokat a filmeket díjazta, mint amelyeket a fesztivál előzetesében már mi is kiemeltünk. Nem számítottam arra, hogy a nemzetközi szakmai zsűri hat, nagyon különböző tagja, a szavazó nézők sokasága és a fesztivál szervezői ennyire egy húron pendülnek. Valóban ritka konstelláció tanúi voltunk idén.

DL: Hogyan képzelitek el a fesztivál jövőjét?

LT: Évek óta próbáljuk elérni, hogy Michel Gondry zsűritag legyen nálunk: megeszem a kalapom, ha jövőre nem lesz itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr848133800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása