Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A kortárs fiatal animáció legjava Budaörsön

Négy nap alatt több mint száz animációt vetítenek a Primanima fesztiválon

2015. október 14. - dotandline

Idén negyedik alkalommal rendezik meg Budaörsön a Primanima Nemzetközi Animációsfilm-fesztivált október 21. és 24. között, ahol diákok és elsőfilmesek rövidfilmjeit vetítik.

A négynapos fesztiválon 86 fiatal alkotó animációja mutatkozik be. Többek között itt láthatja a magyar közönség először a franciaországi Annecyi Animációsfilm-fesztiválon két díjat is bezsebelt brit diplomafilmet, az Edmondot, vagy a 2014-es Velencei Fesztiválon bemutatott Castillo és a nagy morgóhal című brazil filmet. Igazi ínyenc alkotás Daniel Gray és Tom Brown angol–amerikai–magyar(!) koprodukcióban készült filmje, a Fogak, mely ez év elején a Sundance Filmfesztiválon debütált. A Primanima versenyprogramjában szerepel az idei év eddig legtöbb díjat bezsebelt két magyar rövidfilmje is, Bertóti Attila Mese, illetve Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála Limbo-Limbo Travel című filmje.

Az animációs rövidfilmeket idén is háromtagú nemzetközi szakmai zsűri értékeli: Alekszej Alekszejev a kultikus BAFTA-díjas Log Jam-sorozat alkotója, aki többek között a Mr. Bean-sorozat művészeti vezetőjeként dolgozott Magyarországon; Eliska Decka cseh animációsfilm-kurátor, filmteoretikus a prágai FAMU Filmművészeti Egyetemről; Andrea Martignoni olasz animációs hangdizájner, aki az ismert olasz graffitiművész, Blu egyedülálló animációs filmjeinek a társalkotója.

primanima2015_poszter-web.jpgAz alkotások a fesztivál 300 ezer forintos fődíjáért versenyeznek, melyet a Magyar Film Utómunka Egyesülés ajánlott fel. Idén is átadásra kerül a legígéretesebb magyar tehetségnek járó George Pal-díj, továbbá a közönségszavazás alapján legnépszerűbb magyar filmnek járó Macskássy Gyula-díj, melyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa kétszer fél millió forinttal támogatott. E két díjra összesen tizenöt Magyarországon, vagy magyar koprodukcióban készült film van jelölve.

A Primanima programja idén is szemezget a közelmúlt legizgalmasabb animációs mozifilmjeiből. Az idei felhozatalban két olyan egyedülálló filmes gyöngyszem szerepel, melyek a nagy hollywoodi animációs stúdiók árnyékában születtek. Elsősorban a gyerekeknek és családoknak szóló darab A tenger dala (Song of the Sea) című, elbűvölően szép ír mesefilm. Tomm Moore filmjét, amely kivételes módon eljutott a hazai moziforgalmazásba is, idén Oscar-díjra is jelölték. Kifejezetten a felnőtt közönséget célozza meg az Egyesült Államokban élő, lett származású Signe Baumane humoros önéletrajzi ihletésű filmje, a Kövek a zsebemben (Rocks in My Pockets). A filmet, mely öt nő abszurd fordulatokban gazdag sorsát követi nyomon, 2014-ben a Karlovy Vary-i Filmfesztivál mutatta be először.

A fesztiválon délelőttönként összesen 35 gyermekeknek készült animációs kisfilm méretteti meg magát az óvodások és kisiskolások közönsége előtt. A meseprogramokkal párhuzamosan futó rajzfilmes játszóházban pedig bárki elkészítheti az első rajzfilmjét. A csoportokat és a családokat díjmentesen várják a magyar és külföldi mesefilmekből álló vetítéseken.

A fesztivál idén egy kiállítás keretében enged bepillantást az elmúlt három év magyar díjazottainak munkáiba, köztük a több mint száz nemzetközi díjat elhozó Nyuszi és Őz, illetve a Symphony No. 42 című kisfilmek kulisszatitkaiba. A budaörsi Zichy Majorban rendezett kiállítás különlegessége, hogy megtekinthetjük a filmekhez készült eredeti vázlatrajzokat, figuraterveket, háttérfestményeket. A tárlaton bemutatkozó hat alkotó: Bucsi Réka, Hermán Árpád, Horváth-Molnár Panna, Kopasz Milán, Mariai Gábor és Vácz Péter.

Immár negyedik éve a fesztivál állandó zenei fellépője a ma már országosan ismert Lóci játszik formáció frontembere; a Primanimán esténként zenél a Tilos Rádió lemezlovasa, DJ Sztyepp is. Különleges, „interaktív” koncertet adnak a Bélaműhely Soundart zenekar tagjai, akik újrahasznosított tárgyakon játszanak. Az egyedülálló fellépésre a Zichy Majorban kerül sor.

A fesztivál vetítéseit a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében tartják, mely a Móricz Zsigmond körtérről, vagy a Kelenföldi pályaudvartól kb. 10 perces buszúttal érhető el.

Facebook-esemény

Forrás: Primanima

süti beállítások módosítása