Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


Amikor a küklopsz beleszeret a kecskébe

MOME ID filmek a 13. KAFF-on

2017. június 29. - Herczeg Zsófi

Idén hatodik alkalommal készítettek szignálfilmeket a MOME animáció szakos diákjai a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. Tavaly az elsőéves hallgatók második féléves feladata volt a KAFF szpot, idén viszont már nemcsak az első-, hanem másodévesek is dolgozhattak rajta. A 20-25 másodperces…

Tovább

Kék kupolák – Iráni animációsok a KAFF-on

Az idei KAFF egyik érdekesebb kulturális színfoltja volt az iráni animációs szakma bemutatkozása. Az országból, melynek animációs iparáról az Európában jól ismert játékfilmekhez képest általában kevesebbet tudunk, ezúttal egy rövidfilm, egy egészestés film és egy televíziós sorozat epizód érkezett,…

Tovább

Feltenni valamire az életet

A messzi Észak kritika

Örök kérdés, hogy mire használjuk azt az időt, ami a halálunk előtt a rendelkezésünkre áll. Ezzel a kérdéskörrel minden személy, közösség és kultúra kénytelen foglalkozni, ha a világra jött, és számtalan válaszlehetőséget látunk az egyes emberi életutakban, a gyöngyhalászattól kezdve a politikai…

Tovább

Macskaszerelem nyerte a 13. KAFF fődíját

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nagydíját Wunder Judit Kötelék című rövidfilmje kapta, Bucsi Réka LOVE című alkotása pedig a legjobb rövidfilm kategóriában nyert. A 10. Európai Animációs Játékfilm és Tv-film Fesztivál legjobb egészestés animációja A vörös teknős lett. A közönségdíjat az…

Tovább

Tudod mit? Írjunk mesét!

Best of KAFF 2015 az Indafilmen!

A magyar animációs szakma legfrissebb alkotásai versenyeznek éppen a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. Ám akik lemaradtak a két évvel ezelőtti nyertesekről, az Indafilmen megnézhetnek tízet a 2015-ös KAFF legjobb animációs rövidfilmjeiből. A KAFF-nagydíját 2015-ben Ducki Tomek Fürdő című…

Tovább

"Remélem, hogy maguktól is megállják a helyüket"

Interjú Dennis Tupicoff ausztrál animációs filmessel

Bár Ausztráliában él, az idei KAFF-ra Franciaországból, az Annecy Fesztiválról érkezett, ahová legújabb, a photo of me című rövidfilmjét kísérte. Dennis Tupicoff visszatérő vendég Kecskeméten, ahol korábban alkalma nyílt találkozni Rófusz Ferenccel is. Ez különösen sokat jelentett számára, hiszen…

Tovább
süti beállítások módosítása