Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


A Cinemirán is duplázott Darabos Éva

2021. október 11. - dotandline

Október 8. és 10. között rendezték meg a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál Cinemira TEEN kiadását, melyen a 13+-os korosztályt várták a szervezők. Vasárnap díjakat is osztottak, ezen a hétvégén pedig a Cinemira KIDS lesz műsoron. A Cinemira az egyetlen, kifejezetten gyerekeknek…

Tovább

Rendszerváltó csibészek, akik kék tollal írtak történelmet – Interjú a Kék Pelikanról Felszeghy Ádám producerrel

Készül az egyik legjobban várt magyar animáció, a Kék Pelikan, melynek az animatik verziójába már bepillanthattunk, amitől csak még inkább tűkön ülünk, hogy láthassuk a kész filmet. A munkálatokról Felszeghy Ádám producerrel beszélgettünk. Csáki László Kék Pelikan című dokuanimációja a ’90-es évek…

Tovább

Ezek a magyar animációs mozifilmek készülnek – 1. rész

A 2010-es években megjelent a magyar animáció második újhulláma, fiatal alkotók rövidfilmjei halmoznak sikert sikerre, és újra a magyar animáció felé fordult a nemzetközi figyelem. De hol vannak az egész estés animációk? Utánajártunk milyen magyar animációs mozifilmek készülnek vagy vannak…

Tovább
süti beállítások módosítása