Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


Mozikba kerül a meleg afgán menekültről szóló dokuanimáció

2022. február 25. - dotandline

Tavasszal a hazai mozik műsorra tűzik a Menekülés című dán animációs dokumentumfilmet, mely már most Oscar-történelmet írt. Jonas Poher Rasmussen dokumentumfilmje a tavalyi Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon kezdte meg útját, ahol elnyerte a zsűri nagydíját. A Menekülés az elmúlt évek egyik…

Tovább

A 90-es évek partiflyereit keresik a Kék Pelikan alkotói

Pár éve a hamisított vonatjegyekkel utazók igaz történeteit gyűjtötte össze, most pedig a kilencvenes, kora kétezres évek kultikus partiflyereiből rendez közösségi gyűjtést a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm rendezője, Csáki László képzőművész-rendező. Ahogy a legjobb történetek, úgy a…

Tovább

Rendszerváltó csibészek, akik kék tollal írtak történelmet – Interjú a Kék Pelikanról Felszeghy Ádám producerrel

Készül az egyik legjobban várt magyar animáció, a Kék Pelikan, melynek az animatik verziójába már bepillanthattunk, amitől csak még inkább tűkön ülünk, hogy láthassuk a kész filmet. A munkálatokról Felszeghy Ádám producerrel beszélgettünk. Csáki László Kék Pelikan című dokuanimációja a ’90-es évek…

Tovább

Magyar animációs dokumentumfilm az orosz drogpolitika áldozatáról

Online térbe költözött a november 10. és 22. között megrendezett VERZIÓ teljes programja, így országosan elérhetővé válik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja. A műsorra tűzött ötven alkotás a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi és hazai témákat dolgozza…

Tovább
süti beállítások módosítása