Az idei Primanima elsőfilmes rendezői számos témát dolgoztak fel animációikban, ezek közt lehet találni bizonyos kapcsolódásokat, hasonló gondolatokat vagy problémákat, melyekből le lehet vonni az alapvető nézeteket, érzéseket, mellyel ezek a fiatalok a világot szemlélik. Az egyik legfelkapottabb tematika a különböző emberi kapcsolatok ábrázolása volt, e kategórián belül több film is foglalkozott a szerelem más-más fajtáinak megjelenítéseivel. Ebben a cikkben a filmekben feldolgozott legjellemzőbb szerelem-képeket mutatjuk be.
Érdekes módon boldog szerelmet elénk táró, pozitív hangulatú animáció csak elenyésző számban fordult elő a versenyfilmek között. Az egyetlen alkotás, amely fő témájául ezt választotta a Szerelem és járművek(Drasko Ivezic: Love and Vehicles) című horvát film volt. Ez az animáció a különböző járműveken szövődő szerelmeket mutatta meg egymás után, összekötve a fő szállal, mely két magányos utazó ember találkozása és egymásra találása volt. Emellett még a Nyomást (Markus Tervola: Pressure) érdemes itt megemlíteni, ahol ugyan nem a szerelem a dramaturgiai vezérfonal, ám a főszereplő az egésznapos stressz lenyelése következtében megnőtt fejét az este hazaérkező feleségének a csókja állítja vissza eredeti méretére, ezzel mutatva a valódi szerelemnek és a társ szeretetének az erejét.
A korábban említett filmekkel ellentétben teljesen negatív szerelmi képet mutatnak nekünk a PassionPanther(Lovrity Anna Katalin) és a Vörösbegy (Carlos Rufas: Robin) című alkotások. Az előbbi animáció a témáját tekintve akár film noirnak is elmenne, hiszen a csábító párducnő és az ember szerelme nem tud beteljesülni, mert a vadmacska végül elpusztítja a férfit. Így metaforikusan mutatva nekünk azt, hogy két egymástól teljesen különböző egyén kapcsolata tragikusan is végződhet. A Vörösbegy is ‒ hasonlóan a PassionPantherhez ‒ az egyik félre ártalmas kapcsolatot mutatja be nekünk, ahol a vörösbegy és a farkaskutya adja az azonosság tárgyát. Itt a filmben nyílt utalással többször is megjelenik a kutya által megölt vörösbegy, valamint a férfi és a nő kapcsolata közti párhuzam. Kevésbé drasztikus szerelmi képet vázol fel az Espresso Doppio (Mika Koskinen) című alkotás, mégis ide sorolható, hiszen két ember távolodását láthatjuk benne az asztal növekedésének szimbólumával, ahogy egyre messzebb kerülnek egymástól lélekben, egyre szélesebb lesz az asztal közöttük.
Vége az Inktóbernek, eljött végre a Noirvember ideje! A Noirvembert 2010 óta ünneplik és egy egész hónapon át tart, így valószínűleg ez a leghosszabb filmünnep. Az esemény lényege az, hogy ebben az egy hónapban minél több noirt nézzen az ember, elsősorban klasszikusokat, de nyilván a neo-noirok sem jelentenek kihágást. Itt egy ötperces videóesszé a műfajról (vagy stílusról, hiszen a filmelmélészek közt ez nem eldöntött kérdés), 2009-ben pedig egy tévéfilm is készült róla, The Rules of Film Noir címen, a műfaj/stílus formai kereteihez illeszkedve. 2007-ben D. Jud Jones és Risto Topaloski elkészítette a Film Noir című egészestés animációt, ami sajnos szörnyen harmatosra sikerült mind formailag, mind történetileg, viszont még 1999-ben kiadták a Cartoon Noir című animációs filmantológiát, amiben öt ország hat rövidfilmje szerepelt a nyolcvanas-kilencvenes évekből, elég erős darabokkal, köztük egy portugál animációs noirral. Erről részletesebben itt lehet olvasni.
The Cat Piano
Mivel a noir a filmművészet történetének egyik legcsodálatosabb fejezete (remek színészek, fantasztikus alakítások, húsba vágó sztorik, zsigeri érzelmek, észveszejtő nők, öltönyös férfiak, rejtélyes, sötét utcák és szobabelsők, baljós zenék és persze egy műfajban sem ilyen szexi egy dohányzó ember), ezért összegyűjtöttünk néhány animációs film noirt a közelmúltból. Egyébként érdekes lenne utánajárni, hogy a klasszikus noir-korszakban vajon készültek-e olyan animációk, amik a műfaj/stílus jegyeit hordozták magukon. De ez egy másik írás témája.
A Halloween a horrorfilmek kikiáltatlan világnapja, amikor rongyosra nézzük John Carpenter 1978-as kultfilmjét és a rengeteg, többnyire felejthető, de egyszer szórakoztató alkotást, ami a halloween-témát vesézi ki, vagy igazából bármilyen horrort, amihez kedvünk van. Ha az animációs filmeket vesszük, szerencsére egész jó, sőt kiváló darabok is vannak, amiket október 31-én este nézhetünk, hogy csak a legmainstreamebbeket említsem: Karácsonyi lidércnyomás, Frankenweenie, ParaNorman, Hotel Transylvania, vagy a 2008-as Igor, a Fear(s) of the Darkcímű 2007-es francia horrorantológia és két tavaly készült spanyol film, az Élet könyveés a Megszállva. Ezen kívül ott van a sok TV speciál, mint a Toy Story of Terror, a Félelem és Shrekketés, az It's the Great Pumpkin, Charlie Brown, a Szörnyek az űrlények ellen: A mutáns tökök inváziója vagy aClaymation Comedy of Horrors Show, és a megszámlálhatatlan halloween-epizód, amik már szinte az animációs sorozatok indulásától kezdve jelen vannak (Silly Symphonies: The Skeleton Dance, Mickey Mouse: Haunted House, Felix The Cat: Switches Witches, The Simpsons: Treehouse of Horror-részek, Family Guy: Halloween on Spooner Street, Bolondos Dallamok: Bugs Bunny's Howl-oween Special, Garfield: Garfield in Disguise, Beetlejuice: Bewitched, Bothered & Beetlejuiced, The Real Ghostbusters: When Halloween Was Forever, stb).
Most mutatunk néhány rövidfilmet és ötletes szpotot, ami vagy halloween-re készült, vagy csak remekül passzol ehhez az alkalomhoz.
2015. október 26. és november 1. között rendezik meg a világ egyik legrégebbi dokumentumfilmes fesztiválját, az 58. Dok Leipzig-ot, ahol 1995 óta külön szekcióban versenyeznek az animációs filmek. Idén egy speciális retrospektív programban vetítettek magyar animációs dokumentumfilmeket, melyeket Orosz Anna Ida, a MaNDA animációs referense állított össze a hatvanas évektől napjainkig készült filmekből. A két blokkos válogatásban szerepelt több Kovásznai György, Szoboszlay Péter, Orosz István és Macskássy Kati darab, valamint egy Vajda Béla rövidfilm, emellett olyan kortárs alkotók munkái is, mint Patrovits Tamás, Pálfi Szabolcs, Turai Balázs, Nemes Csaba, Damó Zsolt és Sántha Dénes.
Az idei Dok Leipzig nemzetközi rövidfilmes versenyszekciójában Kreif Zsuzsanna és Zétényi Bori Limbo-Limbo Travel című MOME Anim diplomafilmje, illetve Daniel Gray és Tom Brown amerikai-angol-magyar koprodukcióban készült Fogak című munkája szerepel, a versenyen kívüli rövidfilmes programban pedig Kopasz Milán Frusztráció című rövidfilmjét vetítik.
A Primanima kifejezetten az elsőfilmesek fesztiválja, ezért jó alkalom arra, hogy feltérképezzük, mi jár a fiatalok fejében, mit tapasztalnak és mit akarnak megmutatni a világból, amiben élnek. Kétségtelenül szívesen merítenek a mesékből, a gyerekkor emlékeiből, családi történetekből és irodalmi művekből, ugyanakkor saját szorongásaik is gyakran válnak filmjeik témájává. A fiatalok a felszín alatt, vagy akár tudatosan is beleszövik műveikbe a korhangulatot, az aktuális generációs frusztrációkat és a társadalmunk jelenével, vagy az egyén elnyomott tudattalanjával foglalkozó kérdéseket. Érdekes összevetni a külföldi és a magyar hangulatokat, de saját érzéseinket is a vásznon látottakkal. Cikkünk az idei Primanimán vetített, animációba öltött frusztrációkkal foglalkozik.
Kopasz Milán: Frusztráció
Miért alkalmas az animáció annyira a szorongás kifejezésére? Egyrészt az animáció téralkotása – és most különösen a grafikai animációról van szó, mint pl. a rajzfilm – képlékeny. Akár egy álomban, folyamatosan változhat, zsugorodhat, növekedhet és ezzel remekül képes visszaadni a szorongó egyén világát. Ugyanez igaz a test elváltozásaira – az animációban a test kifejezheti a lélek állapotát: torzulhat, elváltozhat, roncsolódhat, de szárnyalhat vagy összeolvadhat is valami mással.
Másrészt az animáció a stilizációból adódóan rendkívül alkalmas az elvont gondolatok és érzések megjelenítésére is. A bábfilmek szereplői például stilizált emberek, illetve "az emberi test és mozgás leképezése(i) elvont formában" – ahogy arról bővebben olvashatunk Bencsik Orsolya Megszólal a "megismerhetetlen". Bábok és babák, mint a lélek szócsövei című tanulmányában. A bábokról még lesz szó a fesztivál fődíját elnyerő Edmond (Nina Gantz, 2015) kapcsán. Előbb azonban egy kis körkép a fesztiválon vetített filmek gondolatvilágáról, a bennük fellelhető személyes és társadalmi frusztrációkról.
Több film is megörökítette technikafüggő társadalmunk ostobaságát, ki humorral, ki komolyabb aggodalommal. A Kiút (Way out, Yukai Du, 2015) kékes-narancssárgás világában a személyes emberi kapcsolatok teljesen megszűntek, mindenki saját okostelefonjához tapadva éli mindennapjait. Így amikor a világító képernyők szó szerint beszippantják az emberiséget, nem marad utánuk semmi, csak egy rakás elejtett telefon. A Social Animals (Buda Flóra Anna – Gyulai Anna – Koska Zoltán – Szász Enikő – Tímár Anna, 2014) sem fest sokkal derűsebb képet a selfie-lázban égő, közösségi médián csüngő társadalomról. Az embertestű, állatfejű lények figyelmetlenségénél csak együgyűségük rosszabb. Még társaik halála, vagy a saját felelőtlenségükkel való szembesülés sem tudja eltántorítani őket okoseszközeiktől. A film érdekessége, hogy vegyes technikával készült, báb- és rajzfilm keveréke, ezért keltenek az állatfejek szőrös hatást a vásznon.
Rohanó világunkon gúnyolódik a Siessünk (Hurry Up, Margot Reumont, 2015) gyümölcs-musicalje, melyben a munkába siető gyümölcsök dalban adják elő a közlekedés lassúsága miatti türelmetlenségüket. A hétköznapi jelenetek a városban vagy a metrón az ismerősség érzetét keltik a nézőben, míg meg nem tudja, hova a nagy sietség: hát persze, egyenesen a gyümölcspultba. A Vezetés (Driving, Nate Theis, 2014) ennél egy kicsit keményebben fogalmaz azzal, ahogy bemutatja a dugóban ücsörgő emberek teljes testi-lelki torzulását. Az egyik férfi például megnyúzza magát idegességében, egy nő pedig leharapja szeretett kutyája fejét. Ezek után nem is lehet más a vég, csak a totális pusztulás.
Nate Theis: Vezetés
A társadalomkritikus hangoknál azonban még erősebbek voltak a fesztivál filmjeiben a belső frusztrációk: önértékelési gondok, szexuális szorongás vagy extrém perverziók és elfojtások. A személyes hangú filmek közül az elszalasztott lehetőségek miatti frusztrációról szól a Várakozás (Stopover, Charlotte Cambon, 2014), ami egy fekete-fehér rémálomban meséli el főhőse érzéseit az utazás előtti éjszakán. Menni vagy maradni? Az ágy két nő, jövő és jelen párharcának helyszínévé változik. Az expresszív, fekete-fehér képek fejezik ki az otthon elhagyására készülő ember szorongását, így a francia kisfilm nem is áll olyan messze tőlünk, magyar fiataloktól. A városi fiatalok életérzését – vagy életfrusztrációját – egy hosszú monológba sűrítve panaszolja el Kopasz Milán Frusztráció (2014) című kollázsfilmje. A felsorolt zavaró emberi viselkedések az összeollózott, felemás szemű, aránytalan arcszerkezetű emberalakokban testesülnek meg. Megoldásaként a kivonulást, belenyugvást, (és lehűlést) javasolja egy távoli, csendes, talán csak a lelkünkben létező ponton. A szintén a MOMÉ-n készült Tiszta szívvel (Hegyi Olivér, 2014) a lámpaláz érzését járja körül egy versmondó diák szemszögéből. A színpadra lépve a leégéstől félő, és egy megjegyzéstől teljesen elbizonytalanított "jó diák" teljesen összeomlik, ez vezet fizikai kínlódáshoz, furcsa képzelgésekhez, és a világ összekuszálódásához.
Még mindig tart az Animáció világnapja, amire 10-10 szerkesztőségi kedvencet gondoltunk összegyűjteni, de aztán nem tudtuk megtartóztatni magunkat, így jóval többet sikerült válogatnunk, ezért inkább két részre bontottuk. Soma kedvenceiből már mutattunk egy kis ízelítőt, most jönnek az enyémek (mondta a nő szerényen).
Megnehezítette a válogatást, hogy sok animáció még nincs fent neten, pedig akkor szerepelne a listán például a Frusztráció, a Fogak, a Castillo y el Armado, az Alienation, a Two Friends, a Fürdő vagy az Endemit’s Greed, ezért kicsit csaltam és eleje- és végefőcímet, illetve promót és mashupot is beleraktam. Viszont abban megegyeztünk Somával, hogy kihagyjuk a sorozatokat, mert akkor szinte az összes Chuck Jones vagy Tex Avery animáció itt figyelne.
Tervola: Pressure) érdemes itt megemlíteni, ahol ugyan nem a szerelem a dramaturgiai vezérfonal, ám a főszereplő az egésznapos stressz lenyelése következtében megnőtt fejét az este hazaérkező feleségének a csókja állítja vissza eredeti méretére, ezzel mutatva a valódi szerelemnek és a társ szeretetének az erejét.
ünk azt, hogy két egymástól teljesen különböző egyén kapcsolata tragikusan is végződhet. A Vörösbegy is ‒ hasonlóan a PassionPantherhez ‒ az egyik félre ártalmas kapcsolatot mutatja be nekünk, ahol a vörösbegy és a farkaskutya adja az azonosság tárgyát. Itt a filmben nyílt utalással többször is megjelenik a kutya által megölt vörösbegy, valamint a férfi és a nő kapcsolata közti párhuzam. Kevésbé drasztikus szerelmi képet vázol fel az Espresso Doppio (Mika Koskinen) című alkotás, mégis ide sorolható, hiszen két ember távolodását láthatjuk benne az asztal növekedésének szimbólumával, ahogy egyre messzebb kerülnek egymástól lélekben, egyre szélesebb lesz az asztal közöttük.
