Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Tango újratöltve

2016. január 27. - Herczeg Zsófi

2012-ben volt egy kiállítás Bódy Gábor és Zbigniew Rybczyński műveiből A képek állása – A médiaművészet úttörői címen, és már a két alkotó párhuzamba állítása sem volt véletlen, hiszen – ahogy az esemény leírásában is olvasható – "művészetük közös eleme az újító, kísérleti attitűd, a vizuális kutatás iránti elkötelezettség és a képek természetének eredeti megközelítése. […] Műveikre […] a kognitív (megismerő) magatartás jellemző, ami készítésük idején nemzetközi sikerekhez vezetett, s ami miatt ma, a filmeket, videókat újranézve felismerhetjük munkásságuk úttörő szerepén túl a remekműveket, melyek kiállták az idő próbáját."

Ha valakit érdekel, a kiállításhoz összeállítottak egy 90 oldalas tanulmánykötetet, melyben a két alkotó munkásságáról még többet lehet olvasni.

Zbigniew Rybczyński animációkat is készített, az 1980-as Tango című filmje az 55. Oscar-gálán a legjobb animációs rövidfilmnek járó szobrot is elhozta. A közel tízperces alkotás egyetlen szobában mutatja be 26 személy folyamatosan újrakezdődő cselekvéseit, ezzel az először valós térnek tűnő helyszín virtuálisan végtelenné válik, amit csak az emberek mozgása tölt meg. Rybczyński ezzel a tér-idő viszonyokat írta felül a korszakra reflektálva: "a Tangóban színre vitt kispolgári idill klausztrofóbiásan szűk szobája az örökké ismétlődő személyek animált, mechanikus fel- és lelépései és abszurd cselekvései folytán pillanatok alatt az ideges, hektikus, értelmetlen mozdulatok tébolydájává alakul át." – olvasható a kötetben.

"Tango" by Zbigniew Rybczyński, 1980 from Tito Molina Faceblog videos on Vimeo.

Nem olyan régen egy kreatív csapat épp a Tangót rebootolta és hajtott előtte fejet (a 2016-os, innovatív technikákkal foglalkozó Pause Fest promójaként), melyben ugyanazt látjuk, mint Rybczyński 36 évvel korábbi munkájában: a múlt, a jelen és a jövő cselekményei kapcsolódnak össze egy helységben. A készítők szándékosan akartak létrehozni egy modern kori Tangót, melyben hasonlóan Rybczyński rövidfilmjéhez – nem csak egymás mellett léteznek a szereplők, hanem cselekvéseikkel interakcióba is lépnek egymással. Ez az alkotás csak negyedolyan hosszú, mint a Tango és sokkal könnyedebb, humorosabb, mint 36 évvel korábbi elődje, ami a zene monotonitásával, a korszak jellemző karaktereivel és azok ismétlődő cselekvéseivel abszurd korrajzot adott a hetvenes-nyolcvanas évek Európájáról.

Pause 2016 Motion Response - A Brief History of Time by CraveFX from Pause Fest on Vimeo.

Animációkat is várnak a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál küldetése a természettel kapcsolatos filmalkotásokon keresztül minél szélesebb rétegek figyelmének felhívása a világ, és ezen belül kiemelten Európa és a Kárpát-medence természeti értékeire, szépségeire, környezetünk ismeretére és védelmére, a biodiverzitás fenntartásának fontosságára. A fesztiválrendezvény lehetőséget ad az alkotóknak, a téma szakembereinek, kutatóinak és a műfaj iránt érdeklődőknek a szakmai eszmecserére, a tudományos konferenciákra és a tartalmas szórakozásra. 

A Fesztivál 2016. évi kiemelt témája a 'A víz, a vizes élőhelyek és védelmük'

A Fesztiválon 5 kiemelt díj és 9 szekciódíj kerül átadásra. A szervezők célja, hogy a filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén tevékenykedő tehetséges alkotót mutassanak be és inspiráljanak.

A fesztivál szervezői 2016-ra két filmszemlét hirdetnek meg:

  • A Nemzetközi Filmszemle kategóriái:
    • természetfilmek (természeti értékeinket, tájainkat és a változásukat bemutató filmek)
    • természetvédelmi és környezetvédelmi dokumentumfilmek (a biológiai sokféleséget, a klímaváltozás hatásait, az embert, aki megóvja, és aki együtt él a természettel bemutató alkotások) – televíziós produkciók/független filmek vagy rövidfilmek, internetes videók, független kisfilmek
    • tudomány és természet (ismeretterjesztő dokumentumfilmek, a tudomány szerepe a természeti értékek megóvásában, az ember alkalmazkodásában, természet adta lehetőségek, ötletek a tudósok számára)
    • útifilmek és expedíciós filmek (a kaland, amit látni kell, mert nem öncélú, „ismerd meg a világod” dokumentumfilmek)
    • rajzfilmek (animációs filmek természetvédelem – környezetvédelem – ökológiai lábnyom témakörben)
    • vadászat, halászat-horgászat (egy külön zsűri által bírált szekció, a vadász és halász ember tevékenysége, a természet és az ember kapcsolata)
  • A Kárpát-medencei Filmszemle a Kárpát-medence természeti, illetve kulturális értékeit bemutató alkotások szemléje. Versenykategóriái:
    • természeti értékeink (természetfilm, a Kárpát-medence egy különleges klimatikus és geológiai helye Európának, amely rengeteg kincset, értéket rejt)
    • vidéki élet, hagyományok (a Kárpát-medencei népek hagyományai, örökségei fontos részét képezik az itt élők kulturális örökségének)

A nevezéseket 2016. február 29-ig várják.

További részletek a Fesztivál honlapján olvashatók.

Forrás: Nemzetközi Természetfilm Fesztivál

Lecsúszott nagyvárosi állatok hétköznapi élete

hbo_animals.png

Idén kerül mozikba a Gru-filmek alkotóinak új animációja, A kis kedvencek titkos élete, ez a cím pedig tömören összefoglalja a cselekményt is. A HBO Comedy-n viszont február 7-től, vasárnaponként látható majd egy új animációs vígjátéksorozat, az Animals, ami hasonló a korábban említett játékfilmhez, csak itt nem a kedvencek emberek elől rejtett életéről lesz szó, hanem a mindennapos nagyvárosi gettó(állat)létről. A szereplők testfelépítése nem igazán lesz antropomorfizált, mint mondjuk Tapsi Hapsiéké, ellenben New York városát ők lakják az emberek helyett, így Micimackóék Százholdas Pagonyával lepacsizhatnak. Bár Róbert Gidáéknak talán meredekek lennének a reménytelen szerelemben égő patkányok, a gender-kérdésekkel küszködő galambok, a kapuzárási pánikban lévő poloskák, és az olyan problémák, mint az erkölcsi és egzisztenciális bizonytalanság, amiket kínos párbeszédek tarkítanak. Vagyis az Animals nem a gyerekközönséget célozza meg, hanem az emberek hétköznapi életét konvertálja animációs állatvilággá, ami elég messze van tőlünk, hogy nevessünk rajta, de elég közel, hogy átérezzük.

A félórás részekből álló sorozatot Mike Luciano és Phil Matarese jegyzi, akik egyébként a szereplők szinkronhangjait is adják. Az első két rész már a 2015-ös Sundance-en debütált, a HBO pedig már két évadot is rendelt belőle.

A sorozathoz jópofa plakátok is készültek, ezeket a Plakátfiú oldalán nézzétek meg.

Milyen lenne belelátni a világ leghíresebb fizikusának fejébe?

Az Aardman stúdiónál készítettek egy két és fél perces animációt, mely szerint ilyen lehet Stephen Hawking fejében. Pontosabban ez csak egy promóvideó, amit a BBC Radio 4-nak animáltak, akik az Egyesült Királyság legmenőbb animációs cégével kooperálva még csábítóbbá szerették volna tenni Reith Lecture című rádióműsorukat (ahol egyébként már januárban beszélt Hawking).

Az Inside his Head című animációs rövidfilmben a fizikus fejében lévő gondolatokat kutatják és mutatják be gyermeki rácsodálkozással, amivel inspirálni szeretnék a közönséget is. A stilizált látványvilággal, a tudományos diagramokkal és a vizuális kaleidoszkóp-hatással Will Studd, az Aardman stúdió animátora a nyolcvanas évek hangulatát szerette volna elérni, illetve az akkoriban a BBC-n futó Galaxis útikalauz stopposoknak című tévésorozat giccses futurizmusát és az Omni nevű sci-fi magazin borítóit megidézni, ezt a retro futurisztikus élményt pedig a '70-'80-as évekre jellemző szintizene is erősíti. A film hanganyagán egyébként maga Hawking szavai is szerepelnek, de rajta kívül még a csillagász Carl Sagan, a húrelméleten dolgozó fizikus, Andrew Strominger és a szintén fizikus Brian Cox is hallhatók összemixelve.

Ebben a két és fél perces promóanyagban Stephen Hawking fekete lyukakról alkotott elméletét próbálják vizuálisan megmagyarázni.

További animációk a Sundance-en

Valójában nem csak 13 animációt vetítenek az idei Sundance fesztiválon, mindenhol megbújt egy-egy animáció, vagy egy olyan film, ami valamilyen módon kapcsolódik az animáció témához. 

Az amerikai dokumentumfilmes szekcióban lesz például a Nuts! című humoros alkotás, mely az orvos John Romulus Brinkley-ről szól, aki már a viagra megjelenése előtt képes volt potencianövelésre kecske heréinek beültetésével a férfi testbe. A filmre a Kickstarteren gyűjtöttek, egyébként csak részben tartalmaz animált szekvenciákat. A Nuts! kísérőfilmje a The Emperor of Time, melyet az animációkat is készítő Drew Christie jegyez. Az amúgy élőszereplős rövidfilm optikai eszközöket is használ az első mozgóképek bemutatására, a narrátor pedig Eadweard Muybridge, a híres mozgó ló fotósorozat alkotójának a fia. 

Szintén a US dokufilmes blokkban szerepel a Life, Animated című könyvadaptáció, mely egy autista fiúról szól, akit a Disney-rajzfilmek mozdítottak ki a befelé fordulásból. A film azt mutatja be, hogy az egyes Disney-szereplőkkel való azonosulás és empátia hogyan segítette és segíti ma is a fiú életét és ezáltal hogyan képes kifejezni az érzéseit és kommunikálni a külvilággal. Egy coming of age történet, ahol az animáció és a valóság egybefonódik.

A Gloves-on kívül lesz még egy animációs kísérőfilm, szintén a US doc szekcióban: a Suited mellett vetítik majd a The Saint of Dry Creek című párperces dokuanimot, melyben a főszereplő, Patrick Haggerty emlékszik vissza a késő ötvenes évekre, amikor először beszélt apjával arról, hogy meleg. Egyébként a Suited témájához passzol ez a történet, melyben egy brooklyni szabó céget mutatnak be, akik az LMBTQ közösségnek gyártanak személyre szabott ruhákat.

The Saint of Dry Creek from StoryCorps on Vimeo.

A Sundance-en debütál egy kanadai egészestés, a Snowtime!, mely André Melançon 1984-es élőszereplős filmjének, a La guerre des tuques (magyarul: A kutya, aki megállította a háborút) animációs adaptációja. A Snowtime egy québec-i faluban játszódik, ahol a téli szünetet élvező gyerekek elhatározzák, hogy hógolyócsatát rendeznek, aztán persze a srácok harcról alkotott nézeteltéréseiből konfliktus lesz.

Az Anomalisa nagy port kavart a filmes világban, nem csak mert Charlie Kaufman első animációja, vagy mert realista szexjelenetet tartalmaz, hanem mert a készítése is elképesztő volt (mint egyébként majdnem minden stop motion animációnak). Nálunk a decemberi világpremier előtt, az Anilogue-on vetítették, most a Sundance-en is látható lesz, ahol az alkotók is jelen lesznek és majd lehet őket kérdezni is. Egyébként rövid Anomalisa-werkekkel tele a net, ha valakit érdekel, például itt, itt, itt vagy itt talál részleteket, illetve itt a szinkronfelvételekről is láthat videót. 

A filmeken kívül lesznek kiállítások is, melyek az animációhoz kapcsolódnak és valamilyen virtuális valóságot mutatnak be. Emilie Joly, Sylvain Joly és Michaël Martin Sequenced című kiállítása például egy interaktív, antiutópisztikus anime sorozat első része, melyben egy tinédzser lány a Föld utolsó városának őre, aki az emberiséget ösztönös tudásának és társa jóindulatának, elemző képességének és előrelátásának felhasználásával próbálja megmenteni. 

sequenced.jpg

Andrew Goldstein, Robyn Gray és Michael Murdock interaktív kiállításán egy animált kísértetházban bolyonghatnak az érdeklődők, de ott lesz még a holland Arjan van Meerten egy szintén interaktív, meditációs animált videóklippel, valamint egy Kis herceg-adaptáció is látható majd a Pixar, a Dreamworks és az Oculus veteránjaitól The Rose and I címen, melyben a látogatók a kis herceghez hasonlóan utazgathatnak a Naprendszer bolygói között. 

the_rose_and_i_2.jpg

Forrás: Sundance

180 millió forintos támogatás animációs filmekre

Összesen 910 millió forint támogatást nyújt az idén ismeretterjesztő, dokumentum-, animációs és rövidfilmek készítéséhez a Magyar Média Mecenatúra keretében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amely ezentúl elektronikus pályázati rendszert működtet - áll az NMHH csütörtöki közleményében.

Mint írják, az új, elektronikus rendszer gyorsabb és környezetbarát ügyintézést tesz lehetővé; az elektronikus ellenőrzés emellett az alaki hibák lehetőségét kizárja, csökkenti. A program lebonyolítását végző Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Mecenatúra Igazgatósága az érdeklődőknek az igazgatóság nyilvános tájékoztatókat tart február elején, még az első idei pályázatok benyújtása előtt.

Az ismeretterjesztő filmeket támogató Kollányi Ágoston-pályázat 250 millió forintos keretösszegű, a dokumentumfilmek forgatását finanszírozó Ember Judit-pályázaton 330 milliót osztanak ki, az animációs filmek készítését ösztönző Macskássy Gyula-pályázat keretösszege 180 milliós, a kisjáték- és kísérleti filmek támogatására szolgáló Huszárik Zoltán-pályázaton 150 millió forintot lehet megpályázni; utóbbi a tavalyi összeg duplája, amit két fordulóban osztanak ki.

Az első három pályázat első fordulóira február 23-ig lehet jelentkezni, a Huszárik-pályázat első körére február 24-ig. A Kollányi Ágoston-pályázaton kereskedelmi félórás vagy egyórás hosszúságú önálló alkotások, 6-16 részes 3-5 perces sorozatok vagy 4-8 részes kereskedelmi fél- vagy egyórás sorozatok tervét lehet beküldeni.

Az NMHH jelezte: az Ember Judit-pályázaton egy- vagy kétrészes, kereskedelmi fél- vagy egyórás hosszúságú alkotásokkal lehet nevezni, a Macskássy Gyula-pályázaton legfeljebb 25 perc hosszúságú önálló vagy epizódonként maximum 15 perces sorozatok nyerhetnek támogatást. A Huszárik Zoltán-pályázaton nincs megkötés a filmalkotás időtartamára, a sikeres pályázat feltétele viszont, hogy az alkotónak a művel meghatározott időn belül nemzetközi vagy hazai filmfesztiválra kell érvényesen neveznie.

A pályázatok célja, hogy a megszülető értékes kortárs magyar filmek révén a televíziónézők széles köréhez eljussanak közvetve a kulturális és természeti kincsek, illetve tudományos ismeretek - írják.

Forrás: MTI | NMHH

süti beállítások módosítása