Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Miniinterjúk a Filmhetes animációk alkotóival

2016. március 03. - dotandline

A 2. Magyar Filmhétre készültek pár perces videóinterjúk is, ahol nem mellőzték az animációkat sem. A videókban az alkotók mesélnek filmjeikről az ötlettől a megvalósításig. Kiválogattuk az animációs filmek készítőinek részeit.

Lakos Nóra: Egy napra visszamennék (2:32)

"Ez egy animációs dokumentumfilm, mely olyan migráns gyerekekről szól, akik megpróbálnak új barátokat és új otthont találni Magyarországon. [...] Nagyon hosszan kerestünk gyerekeket, mert egyrészt meg kellett találni azokat a migránsokat, akik itt élnek Magyarországon, még gyerekek, pár hónapja, maximum egy éve élnek itt és hajlandóak beszélni a tapasztalataikról. [...] Két-három napon keresztül együtt voltunk, ismerkedtünk és ők bizonyos témákra (utazás, érkezés, barátság, otthon, háború, régi otthon, új otthon) rajzoltak. Utána ezekből a rajzokból építkezett maga az animáció is. [...] Nagyon őszintén és természetesen beszéltek a legrettenetesebb történésekről, hogy hogyan menekültek el a háborúból, hogyan halt meg az apukájuk, hogyan közösítették ki az iskolában őket itt, Magyarországon. [...] Azt éreztem, hogy büszkék és örülnek, hogy ezt elmondhatták."

Mikor vetítik? Animációs blokk 2. Március 3. 19:20

Traub Viktória: Vastojás (1:52)

"A Vastojásban népmesei világból táplálkozott a történet felépítésének egy része, azonban az volt számomra nagyon érdekes feladat, hogy hogyan tudjuk úgy összemixelni, összekeverni ezeket a népmesei elemeket, hogy teret kaphasson benne az a szubjektív, szürreális világ is, ami engem kifejezetten érdekelt ennek a történetnek a felépítésekor. [...] Mind gyermekkori élményekből, mind pedig különböző népmesei történetvezetési és fantázialény-felépítésbeli dolgokból építkeztünk. [...] Mindegyik fantázialénynek sajátságos színvilág-környezete van. [...] A látványtervek során először Irgumburgulát, az óriásharcsát rajzoltam meg, ő az egyik kedvenc szereplőm. [...] A filmet tapasztalatom szerint élvezik gyerekek és felnőttek is. [...] A célom az volt, hogy minél szélesebb körben befogadhatóvá tegyem."

Mikor vetítik? Animációs blokk / Gyerek Március 6. 13:45

Király Krisztián: A körömágyszaggató (2:14)

"Ez egy terápiajellegű animációs film: egy fiatal srácról szól, aki elsorolja az őt foglalkoztató kérdéseket, félelmeket, frusztrációkat és választ kapunk arra, hogy vajon miért szaggatja a körömágyát. Ez egy motorikus pótcselekvés. [...] Nem tagadom, hogy mikor a fejlesztés korai szakaszában voltunk, a tanárok közül már akkor is egy csomó embert kirázott a hideg, mert azért ez egy olyan dolog, ami kivágja a biztosítékot, undorító és ilyesmik. [...] Ezt egy kicsit el akartuk tolni szélsőségbe, hogy egy kicsit fájjon a nézőnek is."

Mikor vetítik? MOME blokk Március 4. 16:00

Kántor Péter: Ujj a ravaszon (3:06)

"A filmem arról szól, hogy egy öregúr búvárkodik és merülései során mindig visszaemlékezik valamire, mindig talál valamit, ami egy emléket idéz fel benne, és ezt láthatjuk egy párhuzamos történetvezetés mellett. [...] A film technikája digitális rajzanimáció, ami különböző textúrákkal lett egy kicsit megbolondítva és egy egyedi programmal lett összerakva. [...] Egy zsánerfilmet akartam, nem akartam egy komolyabb, merengősebb filmet készíteni, elsőfilmként ki akartam próbálni, hogy mit tudok kihozni ebből a témából és végigvinni, mint egy projektet, amibe minden ötletemet belerakom, ami jelenleg van."

Mikor vetítik? MOME blokk Március 4. 16:00

Gauder Áron: Kojot és a szikla (3:42)

Ez a film szerintem sokkal lassabb, mint általában a rajzfilmsorozatok zöme. Nagyon szerettem volna a természetet belecsempészni, nem végigrohanni egy történeten és szórakoztatni, hanem hogy legyen egy flow-ja és magába szippantson. [...] Az indián történelemmel és kultúrával régóta foglalkozom, szerintem gyerekkorában minden fiút izgattak ezek a dolgok, de kicsit mélyebben belementem és sok mesét és dalt megismertem. Szerintem nagyon jók ezek a mesék. Eléggé különböznek az európaiaktól, de hasonlítanak is, és nem nagyon dolgozta még fel őket senki, úgyhogy gondoltam megpróbálom. [...] A vizuális részét én találtam ki és igazából nem nagyon tudom elmagyarázni, mert olyanra csináltam, amilyennek elképzeltem. Az biztos, hogy sokat vagyok természetben, tehát azért vannak elképzeléseim, hogy mi hogy néz ki, ezeket pedig mind bele tudtam rakni. 

Mikor vetítik? Animációs blokk 2. Március 3. 19:20

Mészáros Bori & Rádóczy Zsuzsi: BlackOut (4:06)

RZs: A civilizációból való menekülésről szól a filmünk, a társadalmi nyomásoktól való elszabadulásról. [...]
MB: Én terveztem a figurákat.
RZs: Én meg a 3D részét vittem teljes egészében, a többiben pedig mindketten benne voltunk.
MB: Igen, a történetfejlesztést együtt csináltuk végig, az animációt és a story boardozást is.
MB: Bábon kívül mindenféle technikát használunk. [...] Egy olyan ívet tettünk a filmbe, ami élőkép háttérből meg videókból indul és a végén egy teljesen rajzolt világba érkezik meg, ami az ideális környezete lehetne szerintünk a főhősnek. 

Mikor vetítik? Animációs blokk 2. Március 3. 19:20

Szeiler Péter: És ezt így hogy? (4:30)

"Valós és ismert használati tárgyaknak egy alternatív elkészülési módját tervezi bemutatni ez a kis sorozatunk, aminek ez az első része. [...] Hogy mit kezdenek a tárggyal, az valamiféle ellentmondásos viszonyban van azzal, ahogyan azt elkészítik. [...] A következő részekben is ugyanez a szemlélet lenne az uralkodó."

Mikor vetítik? Animációs blokk 2. Március 3. 19:20

Válogatás az első Magyar Filmhét animációiból

A vasárnapi Oscar-gálát követi a 2. Magyar Filmhét, és ha holnap a Saul fia Oscar-szobrot kap, akkor az egész magyar filmszakma delíriumban lesz. Szóval az Oscar-láz előtt kicsit foglalkozzunk még a Filmhéttel, méghozzá az elsővel, amit 2014. októberében rendeztek meg. Ekkor 64 animáció szerepelt a programban, melyek közt voltak sorozatok, egyedi filmek és MET, illetve MOME diákfilmek (vizsga-, diploma- és a Mese tv-nek készült versfilmek). A 64-ből 36 elérhető online, úgyhogy a hétvégén nézegessétek őket. 

MOME diplomafilmek

Juhász Márk: Carl

Horváth-Molnár Panna & Zomborácz Virág: Dipendenza

Gál Julianna: Bestia Madre

Lőrincz Áron: Hajsza

Bányai Zsuzsanna: Híd

Bakos Barbara: Hölgy hosszú hajjal

Vácz Péter: Nyuszi és őz

Gelley Bálint: Otthon

Ruska László & Ringeisen Dávid: Papírvilág

Bucsi Réka: Symphony no. 42

Végső Ágota: Szörnycsapda

Pántya Beáta: Transit

 

MOME vizsgafilmek

Felvidéki Miklós: Fly Me to the Moon

 Jurik Kristóf: Trans Canada Highway

Tovább

7 ok, hogy elmenj a 2. Magyar Filmhétre

2016_filmhet_pult.jpg

Közel másfél év kihagyás után jövő héten indul a 2. Magyar Filmhét, ahol a kis- és nagyjátékfilmek mellett lesznek tv-filmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek, valamint animációk is. Ahogy korábban írtuk, 37 animációt neveztek a Filmhétre, ezek közül mindegyik szerepel is a programban

Most összeszedtünk 7 indokot, amiért érdemes elmenni a Filmhétre (persze animációs szempontból).

1. KAFF HELYETT A legnagyobb, magyar animációkat felsorakoztató eseményt, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált kétévenként rendezik meg, és mivel tavaly volt, idén kimarad. Épp ezért lesz kihagyhatatlan az animációkedvelők számára a Filmhét, melyen a legfrissebb magyar animációkat vetítik (igaz, nagyon szelektálva és jóval kevesebb alkotással, mint a KAFF programja). A Manieggs és a Filmhéten szereplő sorozatok egy része már látható volt a legutóbbi KAFF-on, de a többi alkotás mind újdonság.

2. BUDAPEST Ez a pont a budapestiek számára jelent előnyt: aki nem utazik a magyar animáció fővárosába, Kecskemétre a legfrissebb hazai animációkért, annak csak a MOM Parkig kell mennie egy néhány blokkos válogatásért

3. MOME November végén volt a MOME Anim mesterszakos diplomafilmek vetítése, ami kétszer is teltházzal ment. (Itt olvasható a beszámolónk róla.) Akkor azt hittük, hogy az idei Kiskakason lesz lehetőség újra látni őket, de már szerepelt néhány a MOME és a Francia Intézet által szervezett 2. Animációs Filmhéten, most pedig az összes diplomamunka egy blokkban a Magyar Filmhéten – kiegészülve Carlson Hanna Out of Order című filmjével, mely most látható először nagyközönség előtt. (Persze a Kiskakason is ott lesz majd mindegyik MOME film.)

4. MET A MOME mellett MET animációk is lesznek a Filmhét programjában, ezeket korábban a szeptemberi Animascope-on vetítették, melyet második alkalommal rendeztek meg a MET animációs munkáiból. (Erről is írtunk már itt.)

5. 800 Ft Az átlag 1200-1700 forintos jegyárak mellett elég jó hír a 800 forint/vetítési blokk. Sőt, ez rövidfilmek esetében még jobb ár-érték aránnyal bír: 10-15 film 800 forintért!

6. NAGYVÁSZON Az eredetileg tévés sugárzásra készített sorozatokat és a fesztiválokra szánt animációkat nagyvásznon lehet látni! Sorozatokat eleve nem vetítenek moziban, és rövidfilmeket is többnyire csak filmes események alkalmával. A kortárs magyar sorozatokat egyébként elég ritkán látni tévében is, úgyhogy már csak ezért is érdemes elmenni, ha pedig a rövidfilmek előbb-utóbb felkerülnek netre, csak a laptop képernyőjén nézhetjük meg őket, ami azért mégiscsak kisebb élmény, mint moziban.

7. ELŐADÁSOK A Filmhét nyitónapján, március elsején két animációs műhely is bemutatkozik:

  • a MOME-ról Fábics Natália, tanszékvezető-helyettes és Bánóczki Tibor, az animációs mesterképzés vezetője tart majd előadást a MOME animációs képzéséről,
  • a MET-ről pedig Kiss Melinda, az animációs tanszék oktatója, illetve két korábbi animációs hallgató, Ottlik Anna és Mészáros Bori beszélget a közönséggel és mutatja be a MET-en folyó animációs munkát.

A facebook-események itt érhetők el: MOME | MET

Animációs thriller készül a Filmalap támogatásával

Az Ezüst Medve-díjas Milorad Krstić rendezésében, Ruben Brandt, a gyűjtő címmel készülő animációs mozifilm gyártását 600 millió forinttal támogatja a Filmalap.

Ruben Brandt, a gyűjtő címmel a világ leghíresebb múzeumaiban őrzött remekművek elrablásáról és a műkincsrabló banda utáni hajszáról készül egészestés animációs pszichothriller. A sikerei csúcsán álló Ruben Brandt pszichoterapeutát rémálmai arra kényszerítik, hogy 13 festményt elraboljon a világ legnagyobb múzeumaiból és magángyűjteményeiből. Ruben Brandt és csapata minden nap támad: Louvre, Tate Gallery, Uffizi, Ermitázs, Szépművészeti Múzeum... Rubenék napok alatt a világ legkeresettebb rablóivá válnak. A fejükre kitűzött jutalom eléri az 1 milliárd dollárt. A rendőrök mellett fejvadászok és gengszterek elszánt hada is a nyomukba ered. Mike Kowalski washingtoni magándetektívet, a műkincsrablások nemzetközi szakértőjét bízzák meg, hogy kerítse kézre a "Gyűjtőt".

A James Bond-filmeket idéző, különleges helyszíneken játszódó pszichothriller megálmodója, írója és rendezője Milorad Krstić képzőművész, látványtervező és animációs művész. A Ruben Brandt, a gyűjtő "egy akciódús thriller, egyszersmind időszörfölés a huszadik századi mozi hullámain" - vallja Milorad Krstic, aki a My Baby Left Me című első animációs rövidfilmjével Ezüst Medve-díjat nyert 1995-ben a Berlinálén.

A film forgatókönyvét az alkotók korábban a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával fejlesztették és a gyártás-előkészítésére is a Filmalap támogatásával került sor.

A nagyszabású animációs mozifilm producere Miskolczi Péter, Rockov Radmila, Roczkov Hermina és Kurdy Fehér János. A kontinenseket átívelő hajszákat felvonultató, fantáziadús látványvilágú film a tervek szerint 2018 tavaszán kerülhet a mozikba.

Bővebb információ: http://www.rubenbrandt.com

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

A 2. Magyar Filmhét animációs blokkjai

2_magyar_filmhet.png

Elérhetővé vált a 2. Magyar Filmhét programja, átböngésztük és összeszedtük nektek az animációs blokkokat. Ahogy korábban írtuk, 37 animációt neveztek a Filmhétre, ezek közül mindegyiket vetítik is a hat nap alatt: 33-at a versenyprogramban, 4-et pedig versenyen kívül.

A Filmhét utolsó napján, március 6-án hat műfaji (köztük legjobb animációs) és 12 szakmai díjat osztanak majd ki, melyek odaítéléséről a Magyar Filmakadémia teljes tagsága dönt titkos szavazással. Március 5-én, szombaton délben kerül nyilvánosságra minden kategóriában az addig legtöbb szavazatot kapott 5-5 filmalkotás, melyek közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással döntenek a nyertesekről. 

A vetítésekre február 25-étől 800 Ft-os egységáron elővételben már válthatóak jegyek a Cinema City MOM Park honlapján, vagy személyesen a helyszínen.

Az egyes blokkokban a filmek vetítési sorrendje változhat.

 

A Filmhét első napján, március elsején két animációs program/előadás is lesz:

  • 11:45Bemutatkozik a MOME Anim: Diplomától az Oscar-felé / Fábics Natália, tanszékvezető-helyettes és Bánóczki Tibor, az MA képzés vezetője
  • 16:00Bemutatkozik a MET animációs műhelye

 

Az animációs vetítési blokkok

Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja

  • Március 1. 12:20 / Terem 1
  • Március 6. 10:00 / Terem 2

manieggs.jpg

Animációs blokk 1.

varosi_legendak_tisza.jpg

Animációs blokk 2.

gacsjuli_newhero_still.jpg

MOME Anim diplomafilmek
(Ezekről korábban itt írtunk, az Out of Order premierje a Filmhéten lesz.)

andrasev_nadja_a_nyalintas_nesze.jpg

Ilyen egy fürdőzés a valóságban és a képzeletben

Tavaly, a 12. KAFF-on volt szerencsém Ducki Tomek 2013-as, sokszorosan díjazott filmjéhez, mely elnyerte a fesztivál nagydíját és a filmkritikusok elismerését is. Kicsit érthetetlen volt a Fürdő szerepeltetése a legnagyobb (igazából egyetlen) magyar animációs fesztiválon, hiszen ez teljes egészében lengyel stábbal készült alkotás, csak a magyar-lengyel rendező kapcsolja hazánkhoz, aki amúgy MOME hallgató is volt. Egyébként Ducki a 2007-es Életvonal című MOME diplomafilmjével ugyanezt a sikert érte el a 8. KAFF-on: megkapta a fesztivál nagydíját és a filmkritikusok díját is, illetve az Art Mozi Egyesület elismerését is. 

Szóval ott volt ez a kettősség, hogy egy lengyel rövidfilm nyeri a magyar animációs fesztivál nagydíját, de tényleg olyan csodálatos pár percben van része a nézőnek, hogy lényegtelenné válik a kérdés. 

A négyperces film két idős nőről szól, akik mintha már összeszokott úszópartnerek lennének. Ez az alkalom viszont más, szó szerint és átvitt értelemben is mélyebbre viszi a szereplőket és a nézőket is, és lassan egy múltbéli, vagy képzeletbeli olimpiai úszóversenyen találjuk magunkat, aminek élet-halál tétje van.

A Fürdőben a különböző animációs technikák keveredése alapvető része volt a történetmesélésnek. Ahhoz, hogy a filmben látott két idősíkot (és két szereplőt) jól elkülönítsék, kétféle stílust alkalmaztak az alkotók: egy kézirajz-szerűt és egy digitális formát. Ezzel a valóság és a képzelet, a realitás és a szürrealitás közt is egyensúlyoznak, noha a valóságot és a realitást éppen az elmosódott kézirajz stílus adja, míg a képzeletet a határozott vonalakkal dolgozó formák. A technikák közt szerepelt a vízfesték-stílus, az üvegre való festés, a tinta, a (digitális) papírkivágásos animáció, a rotoszkópos eljárás, digitális rajzok, fotók és néhány saját technika, amit tablettel kísérleteztek ki. Végül az elkészült képekre analóg optikai effekteket raktak az elmosódottság érzékeltetésére és a színkezelés végett.

Fantasztikus a végeredmény, ami színeiben és formáiban is hihetetlenül dinamikus (még akkor is, amikor lassított felvételt látunk), a valóságot és a képzeletet (vagy a jelent és a múltat) nem csak a színek játékával, hanem a perspektívával is érzékelteti, a különböző jelentésrétegű történetnek pedig igazán drámai lüktetést a hangsáv ad.

süti beállítások módosítása