Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Indul a Filmalap második Inkubátor Programja

2016. július 04. - dotandline

Idén is öt pályakezdő rendezőnek biztosít lehetőséget első animációs, dokumentum- vagy játékfilmjének elkészítésére a Filmalap Inkubátor Programja. A pályázati kiírás módosítása folytán a jelentkezők köre bővült, a pályázatok benyújtásának határideje 2016. szeptember 12.

Az Inkubátor Programra idén már nem kizárólag diplomás, de egész estés mozifilmet még be nem mutatott filmrendezők jelentkezhetnek, hanem azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 12-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a program mentorai választják ki október közepéig azt a tíz filmtervet, amelyeket a fiatal filmesek a novemberi pitch fórumon mutatnak majd be a szakmai közönségnek. A tíz filmterv közül végül hármat a zsűri és további kettőt a meghívott közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki.

A forgatókönyv-fejlesztésre továbbra is 2 millió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig nyújtanak támogatást, a fiatal alkotók emellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.

A tavaly életre hívott program keretében készül jelenleg Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje, Csuja László egy magának csecsemőt lopó magányos nőről szóló Virágvölgy című drámája, valamint Vékes Csaba és Dudás Balázs vígjátéka, A hetedik alabárdos, amelynek főhőse egy vidéki színházban mellőzött csoportos szereplőből válik megkerülhetetlen szereplővé az igazgató emlékezetvesztésének köszönhetően. Már gyártásban van Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című dokumentumfilmje, amely egy Magyarországra került szomáliai menekült hétköznapi küzdelmeit mutatja be. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című sci-fi animációja is készül, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki. 

12238368_407292599476124_7790826257283370782_o.jpg

Az első Inkubátor Program nyertesei (forrás: Filmalap - Inkubátor Program)

Forrás: Filmalap

A mágikus cell bemutatja: a hónap animációi | Június

A júniusi válogatásba a szokásos 20-tól eltérően 15+1-et szedtünk össze, legnagyobb részben grafikai animációkat és egy bábanimációt, a +1 pedig egy 'hogyan készült' videó, mely Kopasz Milán MOME Anim diplomafilmjének, a Beyond elképesztő forgatását mutatja be. A korábbi hónapok kedvenc animációit itt lehet megnézni.

Tovább

Találkoztál már ősemberrel? // Pályázati felhívás

talalkoztal_mar_osemberrel.jpg

A te terveidet várjuk rajzfilmünkbe! Ha Budapesten vagy a környékén élsz, és már elmúltál 6, de még nem vagy 12 éves, jelentkezz rajzaiddal!

Figuraterveket és háttérterveket várunk az alábbiak szerint:

  1. Ősember
  • Elölnézet
  • Oldalnézet
  • Féloldalas nézet
  1. Család
  • Apa
  • Anya
  • Kislány
  1. Háttérterv
  • Barlang
  • Ebédidő
  • Utca

Mindhárom kategóriában tehát 3 darab rajzot kell beküldeni!

A pályamunkákat 2016. szeptember 1-ig várjuk a palyazat@green-pictures.com e-mail címre, jelige "Találkoztam egy ősemberrel".

Minden kategóriában hirdetünk győzteseket, akiket értékes ajándékokkal jutalmazunk meg, továbbá meghívjuk őket animációs gyermek workshopunkra, ahol részt vesznek majd a film előkészítésében és elkészítésében is.

Ha fantáziád arra ösztönöz, hogy egyedi karaktereket, világokat alkoss, és szeretnél részt venni egy animációs rövidfilm elkészítésében, megismerve annak fázisait, küldd el nekünk rajzaidat!

Elbírálás az alábbiak szerint:

  1. A Green Pictures Facebook oldalán található megfelelő kategóriájú "Pályázatok" című mappába folyamatosan feltöltjük a beérkező pályázati rajzokat az alkotó nevével ellátva. Az oldalt kedvelők itt like-olhatják a nekik tetsző alkotásokat. A szerzett like-ok száma alapján pedig sorrendet állítunk fel minden kategóriában.
  2. Szakmai zsűrink pontozása alapján is felállítunk egy sorrendet.

Az eredményhirdetésen az együttes pontszámot vesszük figyelembe. A pályamunkákat .jpg formátumban, minimum 72 dpi felbontásban várjuk a palyazat@green-pictures.com e-mail címre 2016. szeptember 1-ig. A pályázattal kapcsolatos bármilyen kérdéssel forduljon hozzánk bizalommal!

Kapcsolat: info@green-pictures.com

Animációs programok a Múzeumok Éjszakáján

Június 25-én rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját országszerte, és több hazai városban is várják animációs programokkal az érdeklődőket. Alább összeszedtük a szombat esti animációs eseményeket.

Budapest:

Kecskemét:

Miskolc:

glaser-katalin-harom-nagymamam-volt.jpg

Szentendre:

Székesfehérvár:

Ugyan nem a Múzeumok Éjszakája keretében, de szombat este a Toldi moziban csajvetítés és beszélgetés lesz FEMTRAIL címen Tóth Luca Superbia, Bucsi Réka Love, Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér Candide, Tompa Borbála Random Walks, valamint Andrasev Nadja A nyalintás nesze című filmjeiből.

Egri animációk a Múzeumok Éjszakáján

Friss témák, friss szemlélet – animációs kisfilmek fiatal alkotóktól

Június 25-én rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját országszerte és animációs programokkal is várják az érdeklődőket: Budapesten például a Magyar Képzőművészeti Egyetemen lesz az ÁHI csoport animációs kiállítása és vetítése, Kecskeméten a Kecskemétfilm stúdióját lehet meglátogatni, Szentendrén pedig az egri Eszterházy Károly Főiskola Média és Design Tanszékének képanimátor szakirányú hallgatóinak munkáiból látható majd válogatás.

Alkotók: Hajós Klaudia, Hortobágyi Tamás, Huszár Dávid, Páró Bálint, Pellei Petra, Vigh Zsófia

Időpont: 2016. június 25. 21.00-23.00

Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum (2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 5.)

*

Huszár Dávid Big Box of Bad Bones című diplomamunkája egy favázas, berendezett dekorációs doboz. A dobozban a Bad Bones című történetből egy jelenetet rendezett be díszletszerűen, mely jelenet cselekménye négy fázisra bontva, végtelenítve kerül lejátszásra. Ekképp a dobozban forogva szemlélhetjük végig a jelenet cselekményét.

Vigh Zsófia közel négyperces Lupus és Lepus című animációs filmje Lepusról, a különc nyúlról szól, aki szó szerint elhagyja a fejét, amikor egy balul sikerült vadászat áldozatává válik. A tettes, Lupus csatlakozik a hiányzó testrész megkereséséhez, bár négyballábas természete inkább további bajokat okoz, mintsem segít.

Páró Bálint Szakadás című négyperces diplomamunkája egy hétköznapi nyuszi egyszerű sebéről szól, ami több mindenre vet fényt, mint amire számított, vagy számítani akart.

paro_balint.jpg

Tovább

Nyolc új animációt támogat a Médiatanács

A Médiatanács kihirdette a Macskássy Gyula-pályázat első fordulós animációs nyerteseit: négy sorozatterv egy-egy része, valamint négy önálló alkotás is elkészül, legtöbbjük népszerű gyermekkönyveket vagy ihletadó költeményeket vesz alapul.

Nyolc animációs film alkotóinak összesen 40,8 millió forintos támogatásáról döntött a Médiatanács. A Magyar Média Mecenatúra program részeként, a 2016-os Macskássy Gyula-pályázat első fordulójának nyertes műveit részben a közszolgálati csatornák, részben az ATV, illetve az AMC Networks Central Europe Kft. egy csatornája mutatja majd be. A filmeknek jövő június végéig kell elkészülniük. A következő forduló első szakaszának beadási határideje június 30.

Ez alkalommal négyen pályáztak eredményesen egy-egy tervezett sorozat egy epizódjára: Gyulai Líviusz az Egy komisz kislány naplóját viheti képernyőre a komiszkölyök-sorozat sikere után, Pál Balázs egy, a nagyvárosi nyüzsgést kereső felnőtt tehénlányról készít animációt Lilly csodálatos világa címmel, Szederkényi Bella az Ahány király, annyi mese című sorozathoz A bújócskakirály részt dolgozza fel Simon Réka Zsuzsanna könyve alapján, Fabók Szilvia pedig a Kippkopp a fűben sorozatban egy gesztenyegyerek kalandjait eleveníti meg Marék Veronika írásából.

tompa_borbala_volt_egyszer_egy_kertesz.jpg

Tompa Borbála: Volt egyszer egy kertész (Forrás: Behance)

Önálló alkotásként Simonyi Balázs és Molnár Jaqueline Kövér Lajos színre lép címmel Lackfi János azonos című, 2008-ban az év gyermekkönyve díját elnyerő művét ülteti át animációra, Szabó-Nyulász Melinda Köztespont címmel Juan Ramón Jiménez A fák verse című költeményét veszi alapul "az egyetlen állandó maga a változás" mottóval. Tompa Borbála Eszter Volt egyszer egy kertész címmel Máté Angi Egy susogó levél című könyvét használja fel, míg Turai Balázs Róma bukása című műve W. H. Auden megegyező című verséből inspirálódik, amelynek témája az emberi civilizáció ciklikus összeomlása, majd átalakulása egy atomháború után.

turai_balazs_roma_bukasa_latvanyterv_3.png

Turai Balázs: Róma bukása látványterv (Forrás: Turai Balázs)

A Médiatanács 2011 óta 119 egyedi animációs mű, illetve sorozat elkészítését támogatta 1,3 milliárd forinttal a Macskássy Gyula- és a Dargay Attila-pályázatokon.

Forrás: NMHH

süti beállítások módosítása