Bár Ausztráliában él, az idei KAFF-ra Franciaországból, az Annecy Fesztiválról érkezett, ahová legújabb, a photo of me című rövidfilmjét kísérte. Dennis Tupicoff visszatérő vendég Kecskeméten, ahol korábban alkalma nyílt találkozni Rófusz Ferenccel is. Ez különösen sokat jelentett számára, hiszen folyamatosan változó kedvencei között A légy is szerepel. Saját filmes preferenciái mellett az ausztrál animáció helyzetéről, a filmkészítés körülményeiről és az idei KAFF ausztrál panoráma programjáról is kérdeztük a rendezőt.

Dennis Tupicoff (balra) a 13. KAFF-on (Fotó: Banczik Róbert)

Mit vár az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiváltól?

Azt, hogy nagyon elfoglalt leszek filmnézéssel és a zsűrizéssel együtt járó egyéb feladatokkal, valamint hogy az ausztrál programról és a saját filmjeimről is beszélgethetek majd. Emellett várom, hogy újra élvezhessem a fesztivál és a város vendégszeretetét és hogy személyesen is találkozhassak zsűritársaimmal, együtt dolgozhassak velük.

Ausztrália az idei fesztivál díszvendége. Mit gondol az ausztrál animációról általánosságban?

Ausztrália animációs története meglehetősen gazdag, és 40 évig hagyomány volt, hogy művészi szempontból erős, független animációkat, különösképpen rövidfilmeket támogatott az ország. Ez mostanság majdnem leállt: ma már alig-alig készülnek ilyen filmek.

Mi az oka a rövidfilmek hiányának? Alapjaiban változott meg a támogatási rendszer?

A kormányzati és műsorsugárzati támogatási rendszer egészestés filmekre és sokféle formátumú TV-sorozatokra ma is fennáll. Azonban az egyedi rövidfilmek, még azok is, amelyeket "csomagban" gyártottak, szinte teljesen eltűntek. Vélhetően ezeknek a filmeknek a "piaci életképessége" és a kulturális értékek általános inflálódása áll a háttérben, de ez egy gyorsabb, csendesebb folyamat volt, amely 3-5 éve kezdődhetett és sajnos az animációs rövidfilmek ügye nem kapott támogatókat a szakma más területeiről. Úgyhogy manapság a rövidfilmesek vagy a közösségi, vagy a saját zsebből történő finanszírozást választhatják. Ennek eredménye, hogy a szerzői animáció, amelyben Ausztrália vezető szerepet töltött be, mára szinte teljesen eltűnt. Azt mondanám, hogy aki ma animációs rövidfilmet akar készíteni, az menjen Európába vagy Kanadába.

Dennis Tupicoff: Chainsaw

Kezdjük lassan összeszedni magunkat az Annecy-ban ért animációs sokkból, úgyhogy itt egy kis ízelítő az egészestés versenyfilmek közül.

Zombillenium

Az Arthur de Pins kultikus képregényén alapuló film egy kifordított Disneylandről szól. Bányarobbanásban szörnyet halt – vagyis inkább élőhalott – bányászok alakítják a törzsgárdáját a Zombillenium vidámparknak, ahol még rajtuk kívül vérfarkasok, vámpírok és egyéb lények szórakoztatják a mit sem sejtő közönséget. Az állapotokat azonban felkavarja egy okvetlenkedő minőségellenőr, aki vesztére a vérszívó igazgató áldozatává válik, és közben kiderül, hogy a park is a csőd szélén táncol, sürgősen cselekedni kell! Sajnos a rémségek között sincs azonban meg az összhang, ezért belső feszültségek is bonyolítják a helyzetet.

A filmet maga de Pins és Alexis Ducord rendezte, megkísérelve egy kis vérfrissítést végrehajtani a szörnyfilmeken. A szívtipró vámpírfiú kicsit az Alkonyat szereplőire hajaz, míg a tetovált, lila hajú boszorkány inkább tűnik egy rockbanda rajongójának, mint vasorrú bábának. Az alkotók célja látszólag a vegytiszta szórakoztatás volt, és ha a recept beválik, biztos számíthatunk még a franchise további részeire.

A történet dramaturgiája – amellett, hogy a képregényen alapul – a bevált hollywood-i receptet követi, megőrizve azonban egy kicsit az európaibb stílust, így méltán fel tudja venni a versenyt a nagy stúdiók filmjeivel, még akkor is, ha karakterei kicsit csiszolatlanok.

Zombillenium (Forrás: UniFrance)

Idén másodszorra készítettek KAFF szpotokat a Budapesti Metropolitan Egyetem animáció szakos diákjai.

A METU másodéves animáció alapszakos hallgatói készíthettek ID filmeket a 13. KAFF-ra, melyek közül a szak tanárai választották ki a legjobbakat, amik közül pedig Mikulás Ferenc, a fesztivál igazgatója döntött azokról, amelyeket vetítik majd a KAFF blokkjai előtt. A szpotok konzulensei Sikur Mihály, Fischer Ferenc és Csáki László voltak, az egyes filmekről az alkotókat kérdeztük.

Kakuk Marcell

"Az első nagyobb bemutatkozási lehetőségre és a kevés időre való tekintettel mindenképp valami ösztönből jövőt szerettem volna készíteni, ezért könnyű volt kiegyezni ezzel a törzsi, sámánisztikus témával, illetve az általam leginkább preferált digitális, 2D vektoros ábrázolási technikával. Az üzenet egyszerű és egyáltalán nem új keletű: vegyük végre észre, hogy nem ugrabugrálhatunk holmi bábokként, magunk kell irányítsuk a táncot! A szpotfilm zenéjét Tatai Gergely barátom készítette, remek kis szövetség kezdetét jelenti ez számunkra."

Tumblr | Vimeo

Kiss Nóra

"Az egyik kiindulópont a négy elem volt: a tűz, a víz, a levegő és a föld. Sok írást átnyálazva találtam rájuk, és rájöttem, hogy ezeknek a szimbólumai a háromszögre épülnek. 3D-ben képzeltem el a logót, így a technika adta magát. Addig rajzoltam kockákat és gúlákat különböző elrendezésben, míg össze nem álltak eggyé. A kocka szétbontva öt háromszög alapú gúlát ad ki. 4 elem, 4 betű, 1 logó. Mintha pont nekem találták volna ki. A zenével kapcsolatban pedig az volt az elképzelésem, hogy az adja majd meg az elemek mozgását. Ösztönösen, mintha táncolnánk, ezért a törzsi ritmusok inspiráltak."

Ma lenne 90 éves az egyik legnépszerűbb magyar animációs rendező, Dargay Attila. Ez alkalomból a vele készült interjúkból szemezgettünk.

"Mivel mindig szerettem rajzolni – egyébként is ez volt a legolcsóbb játék –, sokat rajzolgattam. Papír meg színes ceruza minden családban volt és én azokat nagyon bőven használtam." Filmkultúra, 1984

Jankovics Marcell, Nepp József, Dargay Attila (Forrás: Henrik Irén magángyűjteménye)

"A kiskakas gyémánt félkrajcárja című filmet készítették akkoriban. Gyakornok, fázis-, majd kulcsrajzoló, később mozdulattervező lettem. Megtanultam a szakmát. A szakmaismeret ez idő tájt – a maihoz képest – dupla energiát igényelt, hiszen mindent, ami ma már nyilvánvaló, nekünk kellett kipróbálni, kitalálni. Akkor még újdonságnak számított, hogy megmozdult egy figura." Pesti Műsor, 1975

Dargay Attila (Forrás: Henrik Irén magángyűjteménye)

"Amikor elkészült a Csongor és Tünde forgatókönyve, szükségszerűen lerövidítve, és elküldtem a lektoroknak, kitört a vihar. A lektorok ugyanis csak egyben értettek egyet: abban, hogy engem fel kell négyelni, máglyára kell küldeni, mert kihagytam valamit. Egyébként mindegyik mást tartott volna meg és mást hagyott volna ki helyette. Ezek után arra a következtetésre jutottam, hogy jobb ehhez a műhöz hozzá se nyúlni." Pannónia Film Híradó, 1983

A tavalyi Anilogue Animált éjén láthattuk Lori Malépart-Traversy Le Clitoris, vagyis A csikló című animációját, ami mostantól online is nézhető!

A fesztivál erotikus szekciójáról tavaly írtam, ahol kiemeltem Malépart-Traversy pink gyöngyszemét (melyet egyébként a kanadai Concordia Egyetem művészeti tanszékén készített), nemcsak azért, mert egy tabunak számító testrészt helyezett a középpontba, hanem mert mindezt rendkívül aranyosan, ironikusan és önreflexíven mutatta be. De inkább beidézem a korábbi kritikám, ami csak visszafogottan tükrözi a film iránti rajongásom. 

"A kanadai Lori Malépart-Traversy Le Clitoris című animációs dokumentumfilmje azzal nyit, hogy a nők szerencsések, mert ők birtokolják az emberi test egyetlen részét, amely kizárólag az örömszerzésre van: a csiklót. Aminek csak egy kis része látható, akárcsak egy jéghegynek. De a csiklóról nem csak beszél a narrátor, hanem meg is elevenedik ez a kis háromszög alakú testrész, melynek két hosszú lába és cuki arca is van. A rózsaszín dominanciája és a cuki főhős kalandjai mellett a film tényeket is sorakoztat, kezdve attól, hogy hány férfi kutatta és fedezte fel (újra meg újra) a csiklót, az ókori görögöktől kezdve a középkoron át egészen napjainkig, az irodalomtól kezdve az egyházon át egészen az első számú főellenségig, Freud-ig. Cuki külcsín és humoros történelmi tények ide vagy oda, a Le Clitoris határozottan áll ki a női orgazmus és önkielégítés elhanyagolt témája mellett: free clitoris, free női orgazmus és szeresd a tested!"

Michael Dudok de Wit, A vörös teknős rendezője is Kecskemétre látogat a 13. KAFF alkalmából. Oscar-jelölt filmjét június 24-én este, a hírös város főterén felállított szabadtéri vásznon láthatja a közönség.

A Franciaországban élő holland rendező 2000-ben Oscar-díjat nyert Apa és lánya című rövidfilmjével. Első egészestés animációja, A vörös teknős a Hajao Mijazaki által alapított, legendás Ghibli Stúdio megbízásából készült el, kilenc év alatt. A francia-japán koprodukcióban gyártott film munkálatain nemzetközi stáb dolgozott, köztük a Kecskemétfilm Kft. munkatársai is. Ahogy kritikusunk írta a koprodukcióról, "a közös pontot a Ghibli Stúdió műveit átható pozitív életszemlélet, az emberi élet tisztelete, és a természet iránti csodálat jelentette. De Wit ezeket szerette volna átadni saját történetével is, de a saját alkotói stílusában."

A Dot & Line-nak adott interjújában de Wit azt is elmondta, hogy milyen volt a kecskeméti stábbal dolgozni: "Egyrészt nagyon szépet alkottak a kecskemétiek, másrészt fontos volt számomra, hogy ez egy összeszokott, régóta együttműködő, jó csapat. Ahogy hétről-hétre, vagy akár egy héten belül több napon át jöttek a munkák Kecskemétről (ráadásul ezek egyáltalán nem voltak könnyű jelenetek), teljesen el voltunk bűvölve és mondogattuk egymásnak, hogy 'Ez elképesztő! Gyönyörű! Nézd, milyen szép!'."