A Primanimán visszatérő vendégnek számít a holland animációfilmes, Jelle van Meerendonk, aki harmadszor kísérte el filmjét a fesztiválra. Jelle 2016-ban diplomázott a bredai AKV St.Joost animációs mesterképzésén és már tanulmányai alatt is több filmjét vetítették nemzetközi filmfesztiválokon. Egy félévet töltött Erasmussal a KASK animációs képzésén, Gentben, ahol felfedezte az absztrakt művészet korlátlan lehetőségeit. Az egyre növekvő érdeklődése a szabadkézi rajzolás, az emberi viselkedés és a környezete iránt lehetővé tette számára, hogy egyetlen oldalon hozzon létre különös történeteket.
Jelle harmadik filmje, a Mit csináljak még? (What Else), mely egy kávéfőző mindennapjait mutatja be, bekerült a Primanima rövidfilmes versenyprogramjába. A holland rendező először 2014-ben járt a fesztiválon, amikor a No Man’s Bush című animációja szerepelt a programban, majd 2015-ben kísérte el diplomafilmjét, a Reggel kávé nélkül-t. Jelle harmadszorra vett részt a fesztiválon, ahol a legújabb filmjéről és a jövőbeli terveiről kérdeztük.

Jelle van Meerendonk a Primanima közönségtalálkozóján (Fotó: Regőczy László)
Miért választottad filmed, a Mit csináljak még? témájául a mindennapi munka rutinját?
A mindennapi munka témája inkább egy kiindulási alap volt. A főszereplő kávéfőző úgy gondolja, hogy élete legfőbb célja a kávéfőzés, később mégis visszautasítják, mikor valami olyan történik, ami nem az ő hibája. Azt mondanám, hogy a film arról szól, hogy miként találjunk egy új helyet, amelyről első látásra nem gondolnánk, hogy oda tartozunk.
Hogyan jött a film ötlete?
Eltörtem egy kávéfőzőt, pontosabban csak az üvegkancsóját, és először azt gondoltam, veszek egy újat, de ez lehetetlen volt. Úgyhogy elkezdtem gondolkodni rajta, például ha kidobom, akkor egy nagy szemétkupac tetején fogja végezni, ezért továbbgondolkodtam, mi lenne, ha megpróbálnám életre kelteni. Hogy megpróbáljak elmondani róla egy történetet, amiben a gép végül egy jobb helyen végzi. Az előző filmemtől eltérően, ami nagyon személyes volt, itt szabadon engedtem a fantáziámat.
Mesélj egy kicsit a rajzstílusodról. A karakterek arcai nagyon hasonlítanak Picasso festményeihez.
Igazából így tudok szabadon rajzolni, de az a gondolat volt bennem, hogy az emberek legtöbbször a tökéleteset keresik, a szimmetriát akarják látni, amikor embereket jelenítenek meg, én pedig az ellenkezőjét szerettem volna tenni, mert valamilyen módon mindenki tökéletlen kicsit. Nem vagyunk tökéletesek, mindenkinek van valami egyedi az arcán, és én ezt megpróbáltam beépíteni a karaktereimbe is, például azzal, hogy a szemeket rossz helyre rajzoltam.




