Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Mit nézzek 2020 utolsó napjaiban?

2020. december 30. - Herczeg Zsófi

Most már hagyománnyá vált, hogy év végén összeszedjük milyen animációkat érdemes megnézni újévig (2018, 2019), vagy idén épp szilveszterkor. De a korábbi években arra buzdítottunk titeket, hogy menjetek moziba, nagyvásznon élvezni a jobbnál jobb filmeket, idén viszont a járvány miatt bezártak a mozik, a külföldi forgalmazók pedig valamelyik streaming szolgáltató oldalára költöztették a filmjeiket. Úgyhogy ugyan kisképernyőn, de könnyen elérhető módon nézhetitek az idei legjobb animációkat szerintünk. 

Wolfwalkers

Közel négy éve vártuk Tomm Moore új filmjét, a Wolfwalkerst, melyet a rendező az ír folklór triptichonjának záródarabjaként emlegetett. A Kells titkával (2009) az írek egyik legnagyobb nemzeti örökségének keletkezését, a 9. században íródott kellsi kódex létrejöttét mesélte el, A tenger dalában (2014) a saját gyerekkori traumáját jelenítette meg a kelta mitológia alakjaival: fókatündérekkel, koboldokkal, bagoly boszorkánnyal, istenekkel és istennőkkel. Az ír folklór trilógiát a Wolfwalkers zárja, mely könnyedén hozza Tomm Moore korábbi filmjeinek magas színvonalát, nemcsak a szemkápráztató vizualitásában, hanem történetében is. 

A 1600-as években játszódó történet főhőse két kislány: a farkasvadász egyszem lánya, Robyn, valamint az erdő mélyén élő, szintén egyke Mebh, akinek az a különleges képessége, hogy farkassá tud változni, amikor alszik. Vagyis a kislány egy wolfwalker, akikkel nagyon régen egyezséget kötött a falu, hogy nem háborgatják az erdejüket a farkasok, cserébe ők békén hagyják a falusiakat. Ezt az egyezséget szegi meg az új vezető, aki le akarja tarolni, ki akarja zsákmányolni az egész erdőt és a wolfwalkereket hamis babonává degradálja. Ám Robyn annyira kíváncsi, makacs és tiszta szívű, hogy nem lehet megállítani, amikor egy véletlen folytán összetalálkozik Mebh-el, aki bevezeti őt ebbe a fantasztikus és szabad világba, amit a wolfwalker-lét jelent. 

wolfwalkers_4.jpg

Tomm Moore, Ross Stewart: Wolfwalkers

Tovább

Lepipálták a Chihiro Szellemországbant

Demon Slayer megdöntötte az Oscar-díjas Chihiro Szellemországban jegybevételi rekordját és ezzel minden idők legnagyobb jegybevételű produkciója lett Japánban.

Demon Slayer – The Movie: Mugen Train (eredeti címén Kimecu no Jaiba – Mugen no Densa) egy emberevő démonokkal küzdő árva fiúról szóló animációs film, amely az azonos című, Japánban rendkívül népszerű manga- és animesorozat nyomán készült. A filmet október 16. óta játsszák a japán mozik és jegybevétele már 32,47 milliárd jen (93 milliárd forint), amivel túlszárnyalta a Ghibli stúdióban készült Chihiro Szellemországban (2001) két évtizedig tartó, 31,68 milliárd jenes jegybevételi rekordját. A Chihirót egyébként idén újra bemutatták a japán mozikban, és közel 1 milliárd jennel növelte az addigi bevételét, de még ezt is sikerült lepipálnia a Demon Slayernek. Japánban a tíz legtöbb bevételt hozó filmből hat animált: a fent említett kettőn kívül a Jégvarázs, a Your Name, A vadon hercegnője és A vándorló palota.

Tovább

Ezek a magyar animációs mozifilmek készülnek – 2. rész

A 2010-es években megjelent a magyar animáció második újhulláma, fiatal alkotók rövidfilmjei halmoznak sikert sikerre, és újra a magyar animáció felé fordult a nemzetközi figyelem. De hol vannak az egész estés animációk? Utánajártunk milyen magyar animációs mozifilmek készülnek vagy vannak fejlesztési fázisban. Egy biztos, a 2020-as évtized a magyar animációs nagyjátékfilmek évtizede lesz. A kétrészes cikkünkben 14 alkotásról írunk, íme a második rész.

Öt éve, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának indulásakor tettük fel a kérdést, hogy vajon hol vannak az egész estés magyar animációs filmek. Azóta elkészült az izraeli-magyar koprodukcióban gyártott Salamon király kalandjai (2017), és a Ruben Brandt, a gyűjtő (2018), mely az első, teljes egészében Filmintézet által támogatott animáció. Ezeken kívül az elmúlt években csak sorozatok epizódjaiból összeállított nagyjátékfilmeket láthattunk moziban, tévében, illetve most már a Netflixen is (Egy év Hoppifalván, Lengemesék 1-2., Boxi, Egy kupac kufli, Mi újság, kuflik?).

A Filmintézet Inkubátor Programjából idén került ki az animáció, méghozzá financiális okokból, ugyanis a kis költségvetésű filmek megvalósítására biztosított keret az animációs filmek esetében már kevésnek bizonyult. Úgyhogy ideje volt újra megnézni, milyen magyar animációs nagyjátékfilmek készülnek jelenleg. Meglepőnek tűnhet, de 13 animációs mozifilm is tervben van. Ezek különböző fejlesztési és gyártási fázisban vannak, van, ami nemsokára kész lesz, és van, amit még csak most kezdtek pitchelni az alkotók. Meg persze vannak az NFI által elkaszált filmtervek, melyek közül csak kettőt említünk ebben a cikkben, ezeknek a támogatását nemrég utasította el a Filmszakmai Döntőbizottság, de az alkotók nem teszik fiókba az ötletet.

Alább 8 magyar animációs nagyjátékfilmről írunk, a korábbi 6 projektet itt mutattuk be.

Tovább

Olaszországban díjazták a Városi legendákat

Glaser Kati immár két évados Városi legendák szériájának egyik epizódját díjazták az olasz Cartoons on the Bay fesztiválon.

Nemrég írtuk, hogy felkerült a netre Glaser Kati szédületes Városi legendák című sorozatának teljes második évada, melyben a feje tetejére áll minden: az érrendszerből kötőfonal lesz, a gesztenyefákból agyafúrt zsiványok, a könnyből tenger, és még a hisztimegmaradás törvényét is megismerhetjük. A Kecskemétfilm gyártásában készült sorozat a legkülönbözőbb emberekről és dolgokról szól, mókás szokásokról, szerencséről, csodákról és tragédiákról, és keveredik bennük a valóság és a képzelet. A sorozatban a címhez híven urbán legendákat vesznek elő, kicsit megcsavarják őket, majd eszelősen felgyorsítva fogyaszthatjuk.

Ám a Városi legendák fesztiválkörútja nem állt le, az egyes epizódok továbbra is szerepelnek filmfesztiválok versenyprogramjában. Legutóbb az olaszországi Cartoons on the Bay fesztiválon volt látható, ahol a nemzetközi zsűri Az emberi test című résznek adta a Pulcinella díjat a 7-11 éves korosztálynak szóló tv-sorozatok kategóriájában. Az idén online megrendezett fesztivál zsűrije kiemelte az epizód újszerűségét, eredetiségét és innovativitását.

glaser_kati_x_az_emberi_test_2.jpg

Glaser Kati: Városi legendák - Az emberi test

Tovább

Szellemes bábanimációt támogat az Eurimages

A Tomi, Polli és a ház szelleme című cseh-szlovák-magyar koprodukció gyártására 290 ezer euró támogatást szavazott meg az Európa Tanács filmalapja.

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages decemberi döntésén 17 koprodukciónak szavazott meg gyártási támogatást, melyek közül a Tomi, Polli és a ház szelleme volt az egyetlen animáció. A bábanimáció vezető animátora Papp Károly Kása magyar animációs szakember, a forgatás hamarosan kezdődik a prágai Barrandov stúdióban. A cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készülő alkotás rendezője a cseh Filip Pošivač, akinek ez lesz az első egész estés mozifilmje. A projektről itt írtunk részletesen.

A családi mesefilm történetében karácsony közeledtével fény és sötétség csap össze egy ódon bérházban, ahol Tomi, a különleges kisfiú és barátja Polli, a bérház új lakója élnek át izgalmas kalandokat és közös erővel felderítik a ház szellemének rejtélyét.

tomi_polli_2.jpeg

A Tomi, Polli és a ház szelleme karakterei (Forrás: Filmfabriq)

Tovább

Ezek a magyar animációs mozifilmek készülnek – 1. rész

A 2010-es években megjelent a magyar animáció második újhulláma, fiatal alkotók rövidfilmjei halmoznak sikert sikerre, és újra a magyar animáció felé fordult a nemzetközi figyelem. De hol vannak az egész estés animációk? Utánajártunk milyen magyar animációs mozifilmek készülnek vagy vannak fejlesztési fázisban. Egy biztos, a 2020-as évtized a magyar animációs nagyjátékfilmek évtizede lesz. A kétrészes cikkünkben 14 projektről írunk. 

Öt éve, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának indulásakor tettük fel a kérdést, hogy vajon hol vannak az egész estés magyar animációs filmek. Azóta elkészült az izraeli-magyar koprodukcióban gyártott Salamon király kalandjai (2017), és a Ruben Brandt, a gyűjtő (2018), mely az első, teljes egészében Filmintézet által támogatott animáció. Ezeken kívül az elmúlt években csak sorozatok epizódjaiból összeállított nagyjátékfilmeket láthattunk moziban, tévében, illetve most már a Netflixen is (Egy év Hoppifalván, Lengemesék 1-2., Boxi, Egy kupac kufli, Mi újság, kuflik?).

A Filmintézet Inkubátor Programjából idén került ki az animáció, méghozzá financiális okokból, ugyanis a kis költségvetésű filmek megvalósítására biztosított keret az animációs filmek esetében már kevésnek bizonyult. Úgyhogy ideje volt újra megnézni, milyen magyar animációs nagyjátékfilmek készülnek jelenleg. Meglepőnek tűnhet, de 13 animációs mozifilm is tervben van. Ezek különböző fejlesztési és gyártási fázisban vannak, van, ami nemsokára kész lesz, és van, amit még csak most kezdtek pitchelni az alkotók. Meg persze vannak az NFI által elkaszált filmtervek, melyek közül csak kettőt említünk ebben a cikkben, ezeknek a támogatását nemrég utasította el a Filmszakmai Döntőbizottság, de az alkotók nem teszik fiókba az ötletet.

Alább 6 magyar animációs nagyjátékfilmről írunk, a további 8 projektet ebben a cikkben mutatjuk be. 

Tovább
süti beállítások módosítása