A Filmtett Egyesület idén először hirdette meg rövidfilmes versenyét, a Filmgaloppot. Céljuk az volt, hogy fiatal erdélyi és magyar tehetségeket kutassanak fel és filmjeiket kiemelt hangsúllyal mutassák be az őszi Filmtettfeszten, a legjobbakat pedig díjjal jutalmazzák. A fődíjas alkotás rendezőjének az NMHH ajánlott fel 1 millió forintos támogatást, a közönségdíjas film alkotójának pedig a Nobil Casa ajánlott oda 1000 RON-t. A zsűri tagja volt Angelusz István, a Katapult Film vezető producere, Mihai Fulger, román filmkritikus és Szimler Bálint filmrendező.
A Filmgalopp két blokkjában összesen 11 rövidfilmet vetítettek, ezek közt két animáció is szerepelt: Bertóti Attila Mese című hétpercese és Bende Attila Memento című kísérleti alkotása.
Az első Filmgalopp fődíját megosztva kapta Visky Ábel Romanian Sunrise című kisjátékfilmje (mely egyben a közönségdíjas alkotás is lett) és Bertóti Attila Mese című animációja. A Mesét másodszorra díjazta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, legutóbb a 11. Busho legjobb magyar animációs filmjének járó 500 ezer forintos jutalmát kapta tőlük. Bertóti alkotása egyébként idén még a 12. KAFF legjobb rövidfilmjének járó díját is elhozta.
Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációs filmrendező új rajzfilmsorozatának karakterei, a Hoppik lesznek a Mesemúzeum és Meseműhely hétvégi programjának főszereplői október 10-én, szombaton. A gyerekek az alkotó segítségével sajátíthatják el a rajzfilmkészítés alapjait és a foglalkozáson megismerkedhetnek az animációs filmsorozat kedves figuráival, a Hoppikkal is.
A Mesemúzeum – amelynek minden szegletében különleges történetekre bukkanhatnak a látogatók – 2012 októbere óta várja tárt kapukkal a kisgyermekes családokat. A kis budavári épület minden szegletét a mese tölti ki: a „Magyar tündérmese világa” című állandó kiállítás termeiben mese-utat lehet bejárni és meg lehet tekinteni a magyar mesegyűjtés első száz évéről szóló kamara-kiállítást is. A tárlatok mellett a múzeum helyt ad színházi- és bábelőadásoknak, árnyjátékoknak, filmvetítéseknek, valamint drámapedagógiai és a kreatív műhelyfoglalkozásoknak.
A programokhoz kapcsolódó művészeti gyerekfoglalkozások bővítik a múzeumba látogató gyerekek ismereteit. A mesék olyan vizuális feldolgozására irányulnak, mint a rajzolás, festés, bábkészítés, jelmezkészítés, a Műhelyben pedig igazi meseírókkal is találkozhatnak az érdeklődők. Az október 10-i foglalkozáson, szombaton 10:00 órától Rófusz Ferenc készülő animációs gyereksorozatának, a Hoppi meséknek az első három részét tekinthetik meg az érdeklődő kisgyermekes családok az alkotók részvételével.
A vadonatúj magyar rajzfilmsorozat célközönsége az óvodás korosztály lesz, akik összesen 13 epizódban találkozhatnak majd a történet főszereplőivel, a színes, vidám hoppikkal. A manószerű lények gondoskodnak a Föld ünnepeiről. Minden alkalomra szorgalmasan készülődnek – legyen az karácsony vagy farsang, Halloween vagy hálaadás, hanuka vagy holdújév. A kedves kis figurák kalandjain keresztül a világ különböző népeit és szokásait ismerhetik meg a gyerekek.
A szombati rendezvényen a Hoppi mesék elkészült első három részét mutatják be a látogatóknak a rajzfilm készítőinek részvételével. A vetítés után játékos foglalkozás következik, ahol a kicsik hoppis üdvözlőlapokat színezhetnek, hoppi-denevéreket hajtogathatnak, bábokat, kirakót és Hoppi mesék mini-filmet készíthetnek Rófusz Ferenc és alkotócsapata közreműködésével.
Az Oscar-díjas animációs rendező megálmodta rajzfilm összes epizódja jövő májusra készül el a Médiatanács támogatásával és először a Magyar Televízió M2-es gyermek és ifjúsági csatornáján lesz majd látható. A sorozat kifejezetten gyermekbarát tartalom, így bátran ajánlható a legkisebbeknek. Az alkotók reményei szerint az újdonsült magyar mesefilmsorozat kedvelt lesz a 2-6 éves korosztály körében.
A Hoppik, akikre rábízhatod a gyerekeidet! Gyerekfoglalkozás és filmvetítés az Oscar-díjas Rófusz Ferenccel 2015. október 10., szombat – 10:00-13:00 Mesemúzeum és Meseműhely (1013 Budapest, Döbrentei utca 15.)
"Az első alkalom mindig újdonság, a második pedig már hagyomány" – ezzel kezdte köszöntőjét Kepes András, a MET Művészeti Tanácsának elnöke a szeptember 30-án tartott Animascope 2-n az Átrium Film-Színházban.
Szerda este megtelt az Átrium előtere az animáció iránt érdeklődőkkel, ahol másodszorra tartották meg a MET (korábban BKF) animáció szakos hallgatóinak bemutatkozó estjét. Kudron Anna, az Átrium Film-Színház programszervező munkatársa azt is elmondta, hogy idén még várható további kollaboráció a Főiskolával.
M. Tóth Éva, Varsányi Ferenc, Kepes András
Kepes András a megnyitón elmondta, hogy az animáció szak idén lépett az ötödik évébe, illetve 2015 szeptemberétől az animáció alapképzés mellett elindult az egyetemei szintű animációs mesterképzés is a Főiskolán. Beszélt arról, hogy az animáció alapvetően megváltozott és már csak a nagy öregek emlékeznek arra, amikor még cellekre festettek az alkotók, és ehhez képest ma már komoly számítógépes programmal készülnek a filmek. Kiemelte a Főiskola animáció szakának nagy előnyét, hogy az egyre frissebb animációs technikák mellett a hagyományos eszközökkel is megismertetik a diákokat. A MET egyik legsikeresebb szaka az animáció, ami részben betudható a lelkes szakvezetőnek, M. Tóth Évának és a tanári karnak, valamint a számos díjnak, amit nyertek a diákok a szakon készített filmjeikkel. Beszédét azzal zárta, hogy "a régi animációhoz képest az új animáció más, de a lényeg ugyanaz maradt: fantázia, humor, valamint autonómia a gondolkodásban és a képi világban."
Ezután Varsányi Ferenc beszélt a Magyar Média Mecenatúra programról, mely animációs bizottságának is a tagja. A program 2011-ben indult, előtte több évben nem volt támogatási rendszer. Később kétféle támogatási lehetőség jött létre: lehetett pályázni a Magyar Nemzeti Filmalapnál, ami egészestés filmekre, illetve bizonyos egyetemek diplomafilmjeire ad támogatást, valamint a Mecenatúra programra, ami elsősorban a televíziós támogatást tűzte ki célul (tv-filmek, rövid játékfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek, valamint animációk). Kiemelte, hogy a tavaly októberben tartott Magyar Filmhétig több mint félezer filmet támogattak mindenféle műfajban, ebből 78 animáció készült el a 2014-es filmmustráig, azt követően pedig több mint 150 filmet gyártottak idén a Mecenatúra támogatásával, amiből 38 animációs alkotás. Ezek összesen 120 itthoni és külföldi fesztiválon szerepeltek és a 38 filmből 28 hozott el valamilyen díjat, ezért méltán lehet büszke az animációs szakma. Hozzátette, hogy a MET animáció szakán tanult Dell’Edera Dávid Balkon című animációs rövidfilmterve is kapott támogatást és már gyártás alatt van, amivel megtört a jég: a MET ugyan kimaradt a Filmalap felsőoktatási intézmények diplomafilmjeire szánt támogatásából, viszont a Balkon lett az első, ami MET-es animációként támogatásban részesült a Mecenatúra programban. Az animációs pályázatokkal kapcsolatban még azt jegyezte meg Varsányi, hogy grafikában és látványban nagyon erősek, viszont a sztoriban, a dramaturgiában sokszor gyengébbek a beadott filmötletek, ezért azt ajánlotta a pályázóknak, hogy álljanak össze az SZFE-n forgatókönyvíróként vagy dramaturgként végzettekkel, mert nem feltétlenül jó forgatókönyvíró minden rendező.
A MET animáció szakának vezetője, M. Tóth Éva is örült, hogy a Főiskola is bekerült végre a pályáztatási rendszerbe és megköszönte a Mecenatúra animációs csapatának, hogy lehetőséget kaptak, mert attól, hogy magánfőiskola, nem kevésbé jók vagy kevésbé motiváltak, mint más felsőoktatási intézmények.
A Hetedhét Játékmúzeum keretei között 2012-ben nyílt meg Réber László (1920-2001) Munkácsy-díjas grafikusművész, illusztrátor, karikaturista állandó kiállítása. A rendkívül gazdag életmű feltárására, megismerésére, az alkotások - köztük több száz könyvillusztráció - művészettörténeti kontextusba helyezésére évente egy alkalommal konferenciát szervezünk. Meghívott előadóink a tudományterület országosan ismert legjobb szakemberei, művészettörténészek, egyetemi tanárok vagy gyakorló alkotók, pályatársak, akik a közönség számára élvezetes, közérthető előadásokkal mutatják be a művészt és a korszakot, melyben életműve megszületett.
Időpont: 2015. október 15. csütörtök 15:00-18:00 óra
Helyszín:Hetedhét Játékmúzeum, 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.
PROGRAM
15.00Brájer Éva, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármesterének köszöntője
Előadások:
15.10Varga Zoltán filmtörténész: Kollázs és karikatúra. Réber László animációs filmjei
15.40Gärtner Petra művészettörténész: A kibontakozás évei
16.00 Beszélgetés Widengård Krisztinával a művek új kiadásairól, az életmű mai megismertetéséről
16.20 kávészünet
16.40Wehner Tibor művészettörténész: Egy különösségekben játszó grafikai füzér. Réber László: Cantata profana
17.00Révész Emese művészettörténész: Bajnokok találkozása. Réber László rajzai Kurt Vonnegut írásaihoz
17.20 Réber László három animációs filmjének vetítése: Autókor (1964); Eldorádó (1965); Az ember, a föld és az űr (1967) (vetítési idő összesen 18 perc)
18.00 órától kapcsolódó program a helyszínen: Fejezetek a fehérvári animációs film történetéből 1.
Avarok (1987) című animációs film vetítése. Írta: Fülöp Gyula, kép- és figuratervező: Lendvai Antal, rendező: Deák Péter. Vetítési idő: 10 perc
A konferencián és vetítésen való részvétel ingyenes, a belépéshez meghívó felmutatása nem szükséges!
Időpont: 2015. október 8-10. Helyszín: Uránia Filmszínház (Eger, 3300 Széchenyi út 14.)
Második alkalommal rendezzük meg a magyarországi felsőoktatási intézmények animációs műhelyeinek bemutatkozását. Idén még több intézménnyel és egy kis helyi premierrel is kedveskedünk a közönségnek.
A belépés ingyenes! A program támogatója az Egri Ifjúsági Zenei Program!
Időpont:2015. szeptember 30. 18.30 Helyszín:Átrium Film-Színház, 1024 Budapest, Margit krt. 55.
Színes vetítési programmal, kiállítással és informatív szakmai beszélgetéssel várjuk az animációs műfaj iránt érdeklődő közönséget immár hagyományos kora őszi mustránkon.
Az elmúlt tanévdiplomafilmjeiből és évközi gyakorlataiból válogatott anyaga szakma és a társintézmények számára is betekintést kínál az ötödik tanévét megkezdő animációs képzés munkájába. A rendezvény alkalmat teremt a fiatal tehetségek bemutatkozására, a műhely szellemiségének, szándékainak közvetítésére, valamint reprezentálja azt a törekvést is, amely a klasszikus és kortárs technológia konstruktív kapcsolatában, kreatív újragondolásában képzeli el a műfaj jövőjét.
A rendezvényt és a kiállítástKepes András, a MET Művészeti Tanácsának (korábban BKF Művészeti Tanács) Elnöke ésVarsányi Ferenc animációsfilm-rendező nyitja meg,18.30-kor azÁtrium Film-Színház előcsarnokában. A szakmai beszélgetést Molnár Judit Anna, a film.hu szerkesztője vezeti.
Az ideiAnimascopeörömteli aktualitása az Animáció mesterszakindulása, s az, hogy a Főiskola szeptembertől nevet váltott, és Budapesti Metropolitan Főiskolaként működik tovább. A Főiskola huszadik művészeti szakja a Mozgóképművész mesterszak animáció specializációját váltja fel az egyetemi szintű animációs tervezőművész-képzésben.