Ebben a hónapban ünnepli a tizedik évfordulóját az egyik legismertebb stop motion animációkat gyártó stúdió, a LAIKA. Az amerikai stúdió nem csak azért lett híres, mert a sok CGI animációt gyártó cég és a számítógépes animációk aranykorában a hagyományos stop motion technikákat alkalmazza (amiket egyébként egyedi módon fejleszt), hanem mert olyan történeteket és látványvilágot teremt, melyek merészségükkel és egyediségükkel messze kitűnnek az animációs filmek tömegéből. Teszik mindezt úgy, hogy a mainstream darabok közé tartoznak, mégsem válnak kommersz alkotásokká.

A LAIKA kiadott egy közleményt, melyben vezérigazgatója, Travis Knight (akinek a stúdió negyedik filmje, a Kubo and the Two Strings lesz a rendezői debütálása) összegzi a cég eddigi teljesítményét és általános szemléletmódját, illetve a céljaikat. Ahogy írja, mikor megalapították a LAIKÁ-t, egyszerű céljuk volt: olyan filmeket készíteni, amik számítanak. Olyan darabokat, melyekben új és eredeti ötleteket valósítanak meg új és eredeti módon. Arra törekednek, hogy olyan filmeket alkossanak, melyek merészek, egyediek és nyomot hagynak maguk után. Tematikailag kihívást jelentő, esztétikailag szép, érzelmileg bizsergető és egy kicsit felforgató filmek létrehozása mellett kötelezték el magukat. Majd úgy folytatja, hogy a stop motion animáció és a legújabb kreatív technikai megoldások keresztezésével elérték a művészet, a szaktudás és a technológia összeolvadását, fejet hajtva a tradicionális formák előtt, miközben keresik a legfrissebb lehetőségeket is. Új rendszereket és technológiákat találtak fel az elmúlt években, hogy még szabadabbá tegyék a kamerát, amivel pedig még filmszerűbbé tegyék az alkotásaikat. Új technikát hoztak létre például a bábuk felépítésére és animálására, egyrészt hogy még valószerűbbnek hassanak, másrészt  hogy a nézők közvetlenebbül és gyorsabban tudjanak azonosulni velük. Új eljárásokat találtak a hagyományos és digitális effektek használatára, hogy filmjeik látványvilága még hitelesebbnek hasson. Knight hozzáteszi, hogy persze azért sosem elégedettek. A LAIKA dolgozóiban van egy eredendő nyughatatlanság, ami mindig többre sarkallja őket és mindig keresik az új kihívásokat. Azt mondja, hogy mindent félretéve, ők egyszerű mesemondók. Ők a színpadi bűvészek, a tábortűz mellett ülő, szókimondó történetmesélők és a barlangok falára pálcikával festő baltás ősemberek örökösei. A stúdió szerint az emberi elme és lélek egyik elsődleges funkciója a történetmesélés. Egy jó sztori együttérzést válthat ki, új lehetőségeket nyithat meg előttünk a gondolkodásban és általa felismerhetjük az emberi összetartozást. Végső soron ezért jött létre a LAIKA, összegezte Knight.

Az évforduló alkalmából egy werkfelvételekkel tarkított montázsvideót is készítettek a korábbi és a gyártás alatt álló alkotásaikból (Coraline és a titkos ajtó, ParaNorman, Doboztrollok, Kubo and the Two Strings), melyben rengeteg új apró részlet látható a jövőre mozikba kerülő negyedik filmjükből, a Kubo and the Two Strings-ből. A videó végén pedig egy (illetve négy) ötletes mozgó logó-terv is szerepel.

A kétperces montázsban elhangzik, hogy a LAIKA egy elhivatott művészekből álló csapat, akik szerint a legkisebb részlet is segíthet egy nagyobb történet létrehozásában, hogy ők nem csak filmkészítők, hanem mérnökök, városfejlesztők, villanyszerelők és felfedezők is. A stúdió növekedésével a technológiájuk is fejlődik, valamint az ambícióik is gyarapodnak, és ahogy a történeteik is egyre változatosabbak, úgy lesznek egyre nagyobbak, merészebbek és még meglepőbb magasságokat érnek el velük. 10 évig valami olyat csináltak, amit egyesek őrültségnek hívnának, mások pedig varázslatnak. Ők LAIKÁ-nak hívják. 

Szeptembertől négyalkalmas előadássorozatot tart Geréb Anna filmtörténész 'Az animáció története Reynaudtól Disney-ig' címmel az Örkény István könyvesboltban. A könyvesbolt emeletén található Cultiris Galériában 2004-ben kiállítás volt Vajda Béla ismeretlen hagyatékából (akinek Moto Perpetuo című animációs rövidfilmje az 1981-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert), illetve idén nyáron a 85 éves Sajdik Ferenc (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász) grafikáiból volt látható válogatás, aminek szervezésében Geréb Anna is részt vett.

Az előadássorozatot minden hónap harmadik péntekén rendezik meg, az első része szeptember 25-én, a második alkalom október 16-án, a harmadik pedig november 20-án volt, az utolsót pedig december 18-án tartják, 17:30-tól az Örkény István könyvesboltban (1137 Budapest, Szent István körút 26.).

A negyedik alkalom részletei:

A muzikális néma Disney

Alice Rajzországban – Oswald, az első hős nyuszi – Mickey és Minnie behajózik…
RÁADÁSOK

Walt Disney (1901-1966)
Alice csodaországa (Alice’s Wonderland, 1923)
Oswald – oh, a tanár (Oh Teacher, 1927)
Mickey, az őrült repülő (Plane Crazy, 1928, az első szinkronhang)
Mickey, az argentin tehénpásztor (The Gallopin’ Gaucho, 1928, az első szín)

November hatodikán hat animációs filmrendező és író – Pete Docter (Agymanók), Charlie Kaufman (Anomalisa), Peter Sohn (Dínó tesó), Steve Martino (A Peanuts film), Roger Allers (A próféta) és Richard Starzak (Shaun, a bárány - A film) – ült le egy asztalhoz és beszélt legutóbbi filmjének elkészültéről.

Pete Docter, Peter Sohn, Steve Martino, Charlie Kaufman, Richard Starzak, Roger Allers

Beszéltek arról, hogy az animációs filmkészítés olyan, mint egy maraton, nem szabad sok sprintet futni közben, mert akkor a végére nem lesz jó a munka, hanem meggondoltan kell minden fázist végigcsinálni és hogy ilyenkor még a közös ebédek is milyen élvezetesek, mert brainstorming van. 

Charlie Kaufman kakukktojásként ült a csapatban, mivel ő korábban nem dolgozott animációs filmen, az Anomalisa volt az első, melynek írója és társrendezője is volt. Érdekes volt hallani, hogy valójában nem animációs filmre írta a történetet, csak később találtak hozzá egy stúdiót és azután írták át animációs formára. Eredetileg egy színdarab volt az Anomalisa, pontosabban rádiójáték, ezért át kellett dolgozni animációs látványra a szöveget és a történetet is. Kaufman szerint a film egyszerre realista, álomszerű és szürrealista is, ehhez pedig tökéletesen passzolt a bábfilmes forma, mivel az is ilyennek hat. A szinkronra három színészük és három napjuk volt, a dialógusokat pedig egyszerre rögzítették a szinkronhangokkal. Ezzel szemben Pete Docterék például a Toy Storynál külön vették fel a szinkront, Tom Hanks és Tim Allen nem tartózkodott egy helyen (földrajzilag sem) és úgy kellett aztán összefésülniük. Az Agymanók esetében arról mesélt Docter, hogy Amy Phoeler sokszor improvizált és lazábban vette a dialógusokat, Roger Allers pedig ugyanezt említette a Prófétával kapcsolatban, ahol Salma Hayek használt néha saját szöveget. 

A Peanuts film rendezője, Steve Martino arról mesélt, hogy milyen volt gyerekekkel dolgozni. Néha kitaláltak saját szavakat, máskor pedig nem mindig működött a szinkronnál az, amit leírtak a forgatókönyvben. Szerinte emiatt a story boardosoknak egyben animátoroknak is kell lenniük, hogy a végeredmény is jobban összeálljon. 

Pete Docter elárulta hogyan szokta inspirálni a szinkronszínészeket, illetve azt is, hogy kit kellett kiírni vagy mit kellett megváltoztatni az Agymanókban. Például Derű szerepét nem nyomhatta el egy hasonló érzés, ezért akit eredetileg kitaláltak mellé (büszkeség), azt kihúzták. Doctert arra a kérdésre, hogy miként segít az elsőfilmes Pixar-rendezőknek, azt válaszolta, hogy ők adnak tippeket, de megmondják, hogy ne mindent kövessenek és tartsanak be, hanem a maguk módján oldják meg, mert ha más ötleteit csinálják meg, az idegennek fog hatni.

Roger Allerst arról faggatták, hogy milyen volt több rendezővel együtt dolgoznia. Viccesen mesélte, hogy ez új volt neki és skype-on tartották a kapcsolatot a többiekkel. De részletesen beszél arról is, hogy miként választották ki a verseket és azokat hogyan írták filmre. A Peanuts filmmel kapcsolatban Martino elmondta, hogy egy sok évtizede létező képregényt kell megfilmesíteniük, ráadásul egészestés formában és ez is kihívás volt. 

Szóba került a dialógus kérdése is, hogy mit mondhatnak el szóban és mit a képpel. A Shaun, a bárányban például nincsen szöveg, de valahogy le kell kötni a nézők figyelmét. Azokban az animációkban, melyekben egy-egy szereplő néma, őket is fel kell ruházni karakterrel, ezt pedig vizuális poénokkal tudják elérni. Az Anomalisában például eredetileg nem voltak vizuális poénok – mivel rádiójátékként íródott –, ezért később kerültek bele ezek az apró humorforrások. Charlie Kaufman viccesem meg is jegyezte, hogy ő szereti a dialógusokat, hiszen író, de érdekesnek tartotta nem létező karakterekre egy létező világot és helyzetet rakni.

A korhatár-besorolásról is szó esett. Az Anomalisa R-rated besorolást kapott (17 éven alul felnőtt felügyelete ajánlott) a meztelenkedés és a szexjelenet miatt, de Kaufmanék nem féltek attól, hogy NC-17-es (vagyis csak felnőtteknek ajánlott) kategóriába kerül, mert ezeket a részeket el tudták volna még valóságosabban is készíteni. A Dínó tesó rendezője, Peter Sohn elmondta, hogy sokat beszéltek arról, hogy mennyire legyen ijesztő és valós a film (a magyar kritikák egyébként meglepően erőszakosnak találták), a Peanuts filmet pedig nem próbálták G kategóriából (vagyis korhatár nélkül megtekinthetőből) PG besorolásúvá tenni, hogy a tinédzserközönséget is bevonják.

A #3 (ünnepi) KISKAKAS MOME Anim Filmklubra az eddigieknél is változatosabb műsort állítottak össze a szervezők.

A nemzetközi válogatásban lesznek Karácsonyhoz kötődő animációk, viccesek és brutálisak. Lesznek, amik az ünnepek alatt gyakran felerősödő szociális és családi problémákkal foglalkoznak. És lesznek szerzői filmek, amiket az ünnepektől függetlenül, egyszerűen csak a szépségük, különlegességük miatt vetítünk. Ez alkalommal több film, kevesebb duma lesz.

A házigazda Vácz Péter, beszélgetőpartnere pedig Tóth Luca animációs filmrendező lesz.

A belépés INGYENES.
A vetítést 19:00-kor kezdik, szokásosan a Tesla Klubban. A férőhelyek száma sajnos továbbra is csak 120 ülőhely, és kb. ugyanannyi állóhely lesz (+ az oszlopok) – tehát a korán érkezők előnyben!

Facebook-esemény

Műsor: (frissítve a filmekkel)

• Nick Park: Creature Comforts
• Jeremy Clapin: Une Histoire Vertebrale
• Rodrigo Blaas: Alma
• Alan Holly & Adrien Merigeau: Old Fangs
• Regina Pessoa: Tragic Story with Happy Ending
• Yuri Norstein: Hedgehog in the Fog
  
• Eoin Duffy: Christmas Eve
• Caleb Wood: Little Wild
• Eoin Duffy: Snowflake
• Joseph Wallace: Star of Wonder
• Tóth Luca: Same Old, Same Old
• Blue Zoo: XMAS-card

Az angol Aardman stúdió mellett a másik legjobb stop motion animációkat gyártó cég az amerikai Laika stúdió, melynek a Coraline és a titkos ajtó, a ParaNorman és a Doboztrollok után a negyedik játékfilmje lesz a Kubo and the Two Strings.

A történet az ősi Japánban játszódik, ahol egy okos és jólelkű fiatal fiú, Kubo is él az anyjával. A csöndes fiú meséléssel töltött mindennapjait egy véletlenül megidézett szellem dúlja fel, aki egy régi bosszút szeretne újraéleszteni, ez pedig óriási pusztítást indít el. Kubonak az istenek és a szörnyek haragja elől is menekülnie kell, szembe kell néznie a bosszúszomjas Holdkirállyal és a gonosz ikernővérekkel, közben pedig meg kell oldania apja, a valaha élt legnagyobb szamurájharcos eltűnésének rejtélyét. Ebben segítségére lesz két teremtmény és egy mágikus hangszer, egy samiszen (három húros lant) is.

A film szinkronhangjai közt ott lesz Matthew McConaughey, Charlize Theron, Ralph Fiennes, Rooney Mara és George Takei is, akit leginkább a Star Trek sorozat Hikaru Sulu kapitányaként ismerhetnek.

A Kubo and the Two Strings-et 2016 augusztusában mutatják be a tengerentúlon. Itthoni bemutatót még nem tudni, de a stúdió előző három filmjét a UIP Duna forgalmazta, reméljük ezt a filmet is elhozzák nekünk a magyar mozikban!

Megváltozhat-e a korábban unalmasnak hitt életünk? Vajon megtalálhatja-e az igazit egy kötődésre képtelen ember? Miről ismerhetem fel a megfelelő személyt? Ilyen és ehhez hasonló egzisztenciális kérdéseket vet fel Duke Johnson és Charlie Kaufman felnőttekhez szóló animációs filmje, melyet a 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a világon az elsők között láthatott a magyar közönség, jóval az amerikai premier előtt.

Főszereplőnk Michael Stone író, aki épp egy vidéki könyvbemutatóra érkezik. Később a szállodában megismerkedik két idegen nővel, akiket meghív egy italra a bárban. Az egyik nő, Lisa annyira elbűvöli, hogy feleségét és gyermekét is elhagyná miatta. Ám másnap, mikor komolyodik a dolog az együtt töltött éjszaka után, valami megváltozik és kezd visszaállni minden Michael megfásult valóságába.

Már a cím beszédes, az anomália és a Lisa szavakat olvasztja egybe. A filmben külön ki is emelik ennek miértjét: az egyik jelenetben a butácska Lisa lelkesen meséli Michaelnek, hogy imádja a könyveit, ám sajnos mindig szótárt kell használnia hozzá, mert nem ért bizonyos szavakat, de nagyon tetszett neki az anomália kifejezés. Ekkor a férfi összevonja azt Lisa nevével és így kezdi el hívni a nőt. Az anomália fogalmát vonatkoztatni lehet mind Lisa jelenségére, mind a férfi életére, a normálistól eltérő kötődés hiányára, hiszen a megszokott, unalmas életében egy rendellenes fejezetként szerepel a nővel való kapcsolata, ami ahogy jött, úgy el is múlik.

A nézők számára is hangsúlyosan ábrázolják az alkotók azt az elemi erőt, mely rabul ejti a férfit a Lisával való találkozás miatt. Szó szerint hangsúlyosan, hiszen az addigi jelenetekben szereplő nők mind férfihangon szólaltak meg, és ezután is csak Lisa az, akinek női hangja van. Ezzel mutatva, hogy ő az, aki különbözik mindenkitől, és aki az igazi lehet a férfi számára. Michael teljesen kicserélődik, a férfi természetét meghatározó fásultságot felváltja a boldogság érzete. Azonban ez az idill másnap lassan megváltozik, ami tökéletesen ábrázolja a férfi fejében levő kötődés-blokkoló működésbe lépését.

Az Anomalisa egy nagyon érdekes bábanimáció, mely különleges élményt nyújt, hiszen mind témájában, mind vizualitásában teljesen valósnak, életszerűnek hat. Ezt segítette az az alapos munka, mellyel a filmet készítették. A számok magukért beszélnek: 3 év alatt 118,089 képkockát rögzítettek és összesen 1,261 arcot terveztek a figurákhoz. Az animációt nézve egy idő után fel sem tűnik, hogy bábokat és mesterséges díszletet látunk, minden olyan, mint a való életben, így a vizualitás még inkább közelebb visz minket a cselekményhez és a karakterekhez. A film egyik legmeglepőbb mozzanata a szexjelenet, abban az értelemben, hogy bábokat szexelni ilyen valóságosan még sosem láthattunk ezelőtt animációs filmen.

Kaufman első animációs filmje az első bekezdésben említett általános kérdéseket nem próbálja megválaszolni, csak egy esetet mutat be, Michael Stone-ét, akinek élete maradt, amilyen volt, egy anomália.