November 29-én kezdődik a 15. Anilogue, ahol 5 napon keresztül több száz animációt lehet látni, a vetítéseken kívül pedig számos szuper kísérőprogramon vehetnek részt az animáció szerelmesei. A bőséges programból most az általunk legjobbnak tartott egészestés animációkat válogattuk össze.
Nagyon várjuk a fesztivál nyitófilmjét, a Have a Nice Day című alkotást, mely már a Berlinalén tartott premierje után hírhedtté vált: a kínai kormány meghiúsította a világ legnagyobb animációs eseményén, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon való szereplését, ugyanis politikai cenzúra miatt kitiltatták a fesztivál programjából. Valószínűleg azért, mert a film nyers humora görbe tükröt tart a különböző emberi viselkedéseknek és a társadalmi viszonyoknak, miközben stilizálja napjaink Kínájának közhangulatát, mely a megrekedtség és az új kezdet között áll. A szereplők bolyonganak és furcsa módon elveszettek a pontosan megrajzolt, de markánsan megváltoztatott városképek között. A kapitalizmus jelei és szimbólumai mindenhol visszaköszönnek, de a legtöbb ember ki van zárva az eme jelek adta élet ígéretéből.
Jian Liu: Have a Nice Day
A Zombillenium Arthur de Pins kultikus képregényén alapul és egy kifordított Disneylandről szól, melyben a címadó vidámpark tagjai élőhalottak, vérfarkasok, vámpírok és egyéb rémségek. Egy minőségellenőrnek nagyon szúrja a szemét a park, ezért megpróbálja bezáratni, végül pedig ő válik Zombillenium legújabb alkalmazottjává, miközben az élők világában ott várja lánya, Lucy. A filmet Alexis Ducord és Arthur de Pins közösen jegyzi, megtartva a hollywood-i narratívát, de európai stílusjegyekkel felruházva.
Alexis Ducord, Arthur de Pins: Zombillenium
Nagy kedvenccé vált A csúnya gonosz róka, amely nemcsak gyerekeknek nagyon jó szórakozás, de a felnőttek számára is nagyon humoros és élvezetes film - és ezt saját tapasztalatból írom. Az Oscar-díjra jelölt animátor és képregényrajzoló Benjamin Renner (Ernest & Celestine) saját mesekönyveit adaptálta, melyekben egy tanyán élő állatok humoros mindennapjait mutatja be. Ez lehetne unalmas is, de cseppet sem az, nagyon szelíd humora van a filmnek, mégsem válik közhelyessé vagy feledhetővé, mert remek karaktereket és aranyosan abszurd konfliktusokat írt meg Renner, mindezt pedig a klasszikus animációs stílusban tálalva.