Felkerült a netre az utóbbi idők egyik legintenzívebb animációs filmélménye, és vajon mit is lehet egy vizuálisan ennyire erős filmről írni? Azt, hogy erre találták ki az animációt.

Közösségi finanszírozásból készítette a francia Vincent Gibaud a The Night I Dance With Death (La Nuit Le Danse avec la Mort) című 6 perces kisfilmjét, mely egy pofonegyszerű történetből hozza ki a legtöbbet. Jack egy visszahúzódó srác, aki barátaival tölt egy estét. A bulit nem élvezi annyira, ezért bevesz egy háromszög alakú, kéken világító pirulát, ami nemcsak az elméjét, de a testét is felszabadítja, a pszichedelikus trip pedig nemcsak felhőtlen boldogságmámorba vezeti a fiút, hanem szabadjára engedi a félelmeit is. 

Vincent Gibaud: The Night I Dance With Death

Az animáció mindig is kézenfekvő forma volt hallucinogének hatásai és különböző szürreális vízióik megjelenítésére, hiszen csodálatosan lehet vele megragadni a változó térérzetet és a karakterek lelkiállapotát. A The Night I Dance With Death ráadásul nem egy drogaddikt egy estéjét mutatja be, hanem egy olyan fiúét, aki csak szórakozni, feloldódni szeretne kicsit, úgyhogy a film az ártatlanság és a szenvedély között lavírozik és egy percre sem engedi el sem a fiút, sem a nézőt. Gibaud animációján érződik, hogy a figurákra és a vizualitásra nagy hatással volt a Mind Game (2004) és a Tekkonkinkreet (2006) meglehetősen egyedi, sokszor absztrakt és dinamikus látványvilága, és bátran kihasználja az animáció minden tulajdonságát. Ábrázolja a megfoghatatlant, Jack hullámzó érzelmeit és az azzal együtt változó, képlékeny környezetet, ami a pirula bevételétől kezdve egyre szürreálisabb, miközben hagyja a befogadót is fantáziálni.

Vincent Gibaud: The Night I Dance With Death

És ebben rejlik az animáció sajátossága, amire semmilyen más filmes technika nem képes, leképezni a változás állapotát, legyen az bármilyen irreális, szürreális, vagy absztrakt. A film tele van lenyűgöző szekvenciákkal és nézőpontokkal, és csodálatos vizualitással mutatja be a fiú környezetére való rácsodálkozását és belső érzelmeinek változását. A pörgős synthwave zene is rásegít a filmélményre, de igazán a képek erőteljes, vibráló (neon)színei és az izgalmas morfanimáció dinamikája az, amitől leginkább emlékezetes marad Gibaud alkotása.