Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Gauder Áron filmje a zsűri díját nyerte Annecy-ban

2023. június 17. - Herczeg Zsófi

Épp Buda Flóra Anna Kristály-díján örömködtünk, miközben jött a hír, hogy Gauder Áron Kojot négy lelke című filmje a zsűri díját nyerte Annecy-ban! A Kojot négy lelke az egész estés versenyprogramban szerepelt, egyedüliként az Annecy-ban vetített magyar mozifilmek közül.

A díjban az a különösen szép, hogy a 2005-ös Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon Gauder a Nyócker! című filmjével szintén díjat nyert, méghozzá az egész estés Kristály-díjat. "Tizennyolc év után csináltam újra filmet, és az, hogy mindkét filmem idáig eljutott, hatalmas örömet jelent. Ma este kicsit megnyugodtam, 12 évesen nemhiába határoztam el, hogy rajzfilmes leszek" – mondta a rendező az MTI-nek a díjkiosztó után. A fesztivál ideje alatt nyolcszor vetítették a filmet, valamennyi vetítésen teltházas volt. "Érezni lehetett, hogy tetszik a film a közönségnek, de nagyon erős mezőny volt 11 alkotással, így nem is számítottam díjra."

kojot_oreg_kacsa.jpg

Gauder Áron: Kojot négy lelke

Gauder Áront gyerekkora óta inspirálja az indián kultúra, és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte őt ehhez a világhoz. A legendás dalszerző a magyar indián-amerikai kultúrkör atyja volt, s egy kötetnyi indián népmesét fordított le. A rendező e történetek feldolgozására vállalkozott a Kojot négy lelke című legújabb animációs filmjével. Bereményi Gézával közösen írt forgatókönyv az indiánok teremtésmítoszán keresztül az egész emberiség előtt álló kihívásokra hívja fel a figyelmet és felteszi a kérdést, hogy vajon sikerül-e mindannyiunknak megtalálnunk a helyünket az élet nagy körforgásában, amíg nem késő.

A Kojot négy lelke a Cinemon Entertainment gyártásában készült, producere Temple Réka. A filmet  március 16-tól vetítették a magyar mozik a Vertigo Média forgalmazásában, melyre közel 12 ezren váltottak jegyet.

Másik magyar sikernek is örülhetünk: Buda Flóra Anna 27 című animációja elnyerte a rövidfilmes Kristály-díjat. Ez önmagában is hatalmas dolog lenne, de úgy még inkább, ha visszapillantunk a tavalyi fődíjasra: Turai Balázs Amok című animációja nyerte el ugyanezt a díjat 2022-ben. A két kisfilmben nemcsak a magyar rendező a közös, hanem a magyar gyártócég és producer is: mindkét film hazai gyártója a Boddah, producerei pedig Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin, aki amúgy a 27 hangdizájnere is volt. A 27 tegnap egy másik díjat is nyert: a legjobb eredeti filmzene díját kapta, a film zeneszerzői Mákó Mári és Mákó Rozi.

"Elképesztő érzés, nem tudok szóhoz jutni, hogy az egyik legjelentősebb animációs fesztivál ekkora visszajelzést adott ennek a filmnek és az egész csapatnak fogalmazott Buda Flóra Anna a díjkiosztót követően az MTI-nek. Arra kérdésre, hogy szerinte mi lehetett az, ami egyszerre érintette meg a cannes-i, az annecy-i és a budapesti fesztivál zsűrijét, a rendező elmondta: valószínűleg az önéletrajzi ihletésű kockázatos történet őszinte és sebezhető tartalma.

buda_flora_anna_27_still_02.jpg

Buda Flóra Anna: 27

A francia-magyar koprodukcióban készült, 11 perces animáció főhőse a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él. Születésnapján egy átmulatott éjszaka során tudatosul benne, hogy ideje búcsút mondani az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő valóságot.

27 francia Miyu és a magyar Boddah gyártásában készült, producere Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A hangdizájnt Lukács Péter Benjámin és Zányi Tamás készítette, a zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte. A filmben magyar dialógusokat hallunk, a szereplőknek olyan színészek kölcsönzik a hangjukat, mint Stork Natasa, Farkas Franciska, Szabó Simon, Fekete Ádám, Enyedi Éva és Kaszás Márk.

Osváth Gábor nemcsak ezzel a díjjal büszkélkedhet: a cseh-szlovák-magyar koprodukcióban készült Tomi, Polli és a Ház Szelleme című egész estés bábanimáció a Contrechamp versenyprogram zsűrijének díját kapta, ebben szintén hangdizájnerként működött közre Lukács Péter Benjámin.

Forrás: AIAFF, MTI

süti beállítások módosítása