Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Kétnapos programsorozattal ünnepel a 42 éves MOME Anim szak

2022. november 22. - dotandline

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem MOME Anim képzése kétnapos, a nagyközönség számára is nyitott rendezvénnyel ünnepli évfordulóját. A szak ingyenesen látogatható szakmai programokkal, mozizással és Grafix vásárral emlékezik a képzés elmúlt 42 évére.

A 40. kerek évfordulóra tervezett program a pandémia miatt nem valósulhatott meg, így 42 éves koráig kellett várnia a szaknak, hogy méltón emlékezhessen meg Magyarország legsikeresebb animációs képzésének a történetéről.

November 25-én pénteken szakmai programokkal, magyar és nemzetközi előadókkal, kerekasztal-beszélgetéssel, mesterkurzusokkal, valamint nemzetközi szakértői portfolio review-val készülnek a szervezők. Fülöp József rektor, animációs filmrendező megnyitóját követően Joseph Wallace, brit animációs rendező tart előadást, aki legújabb, Salvation Has No Name című rövidfilmje gyártásának kulisszatitkaiba avatja be a hallgatóságot, Erika Forzy brit producer előadását pedig Talent management and animation címmel hallhatjuk.

momeanim42.png

A Zeitgeist című kerekasztal-beszélgetés Orosz Anna Ida animációsfilm-történész moderálása mellett a MOME-animációt meghatározó generációs témákról, az animáció hozzáadott kulturális értékéről szól majd, Bleier Edit, M. Tóth Géza, Gauder Áron, Szederkényi Bella és Darabos Éva rendezők részvételével. Szó lesz arról, hogy milyen utat járt be a képzés az elmúlt 42 évben, hogyan vált a MOME Anim Magyarország egyik legnépszerűbb képzésévé és a nemzetközi porondon is meghatározó animációs műhellyé.

A mesterkurzus Kreatív jógyakorlatok alkotóknak címmel zajlik, majd ezt követi a MOME Anim jelenlegi és volt hallgatói számára nyitott portfolio review többek közt a programban szereplő szakemberek közreműködésével.

mome_anim42_erhardt_domonkos_szemem_sarka_still.jpg

Erhardt Domonkos: Szemem sarka

November 26-án, szombaton izgalmas animációs programmal várják az érdeklődőket az Art+ Cinema-ba. A jeles alkalomra a hazai művészeti szcéna és közélet meghatározó szereplői, Orosz Anna Ida, Puzsér Róbert publicista, műsorkészítő, Benkő Orsolya rendező-dramaturg, Csupó Gábor animációs filmalkotó és Sárvári Zita kurátor és művészeti tanácsadó vállalták a kurátori szerepet, és állították össze a programot, válogatva a régi és új animációk közül. Szombat este pedig a hat legújabb diplomafilmet láthatjuk.

A program nem lenne teljes a MOME Anim hallgatóinak szokásos vására, a Grafix nélkül, ahol volt és jelenlegi hallgatók zinjei, matricái, illusztrációi lesznek kaphatók.

A kétnapos program minden eseménye ingyenes, a szakmai nap regisztrációja itt érhető el. A vetítésre ingyenes mozijegy váltható hamarosan az Art+ Cinema oldalán. További részletek a MOME Anim oldalán olvashatók.

Forrás: MOME Anim

süti beállítások módosítása