Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Zajlik a Műanyag égbolt utószinkronja

2021. november 08. - dotandline

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta legelső mozifilmje a disztópikus Műanyag égbolt, melynek utószinkron munkálatai jelenleg zajlanak. Az utószinkron munkálataiba engedtek bepillantást az alkotók.

Hosszas kutatómunka után alkotja meg Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta azt a lepusztult, elsivatagosodó környezetet, amelyben a Műanyag égbolt cselekménye játszódik. Az animációs rendezők szakemberek segítségét is kérték, hogy a 2121-ben zajló történetben a kizsigerelt környezetet (beleértve a Tátrát és a magyar vidéket) minél hitelesebben ábrázolják.

A rendezők által öko-disztópikusnak is nevezett sci-fiben az emberiség az apokalipszis utolsó óráiban jár. Mi vagyunk ugyanis az egyetlen élőlények, amelyek a tönkretett bolygón még kolóniába verődve túlélünk. A nemzetközi fesztiválokon többszörösen díjazott író-rendező páros víziója szerint a növények és az állatok már rég kihaltak, a talaj terméketlenné vált, a túlélők számára a teljes elszigeteltségben létező Budapest nyújthat egyedül menedéket a várost védő kupola alatt.

muanyag_egbolt_3.jpg

Műanyag égbolt

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotása egy, az életük felén járó férfi és nő szerelmi története is egyben. A főszereplők, Stefan (Keresztes Tamás) és Nóra (Szamosi Zsófia) nem akarják elfogadni a túlélés érdekében hozott, olykor kegyetlen társadalmi szabályokat, és együtt vágnak neki az ismeretlennek: az életükért küzdve Budapest oázisán túl. "Mi a történethez mindig azt a vizualitást keressük, ami a leginkább beszippantja a nézőt. A technika, amit választottunk, a nagyjátékfilmekben megszokott színészi játékon alapul, amihez az animációs médiumot hívtuk segítségül, hogy az átrajzolt színészek és a disztópikus környezet egy izgalmas és egységes képi világban egyesüljön." mondták el a rendezők.

keresztes_tamas_szamosi_zsofia.jpg

Keresztes Tamás és Szamosi Zsófi a Műanyag égbolt utószinkronján (Fotó: Talabér Géza)

A rendezőpáros egy közel száz fős nemzetközi csapattal több mint hat éve dolgozik a film előkészítésén és gyártásán. Az egész estés animáció a rotoszkóp-technika modern változatával készül. A jeleneteket színészekkel vették fel, a gyártási folyamat során minden egyes képkocát átrajzolnak, a lenyűgöző látványú hátteret pedig 3D-ben animálják hozzá.

A napokban zajlott a Műanyag égbolt utószinkron felvétele a Mafilm Audio stúdiójában, ahol többek között a Katona József Színház színésze, Keresztes Tamás (Isteni műszak, Kincsem, Lajkó – Cigány az űrben), illetve Szamosi Zsófia (Egy nap, Mindenki) dialógusait rögzítették. A további szerepekben látható lesz Hegedűs D. Géza, Schell Judit, Znamenák István, Nagy Zsolt, Patkós Márton és Olasz Renátó.

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta előbb a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, majd a brit National Film and Television Schoolon és a Royal College of Arton szereztek végzettséget. Az egyetem után megalapították a Domestic Infelicity nevű alkotóműhelyt. A Műanyag égbolt lesz az első közös nagyjátékfilmjük, de korábban már olyan kritikailag sikeres animációs rövidfilmeket készítettek, mint a Les Conquérants, amely 2012-ben a Sundance Filmfesztivál New Frontier hivatalos versenyprogramjában szerepelt. A Leftover című animációs rövidfilmjüket több mint 40 fesztiválon mutatták be világszerte. Mindkét korábbi munkájuk szerepelt a francia Oscarnak tekintett César-díj shortlistjén.

banoczki_tibor_szabo_sarolta_sipos_orsolya.jpg

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezők, valamint Sipos Orsolya producer (Fotó: Talabér Géza)

A Műanyag égbolt dramaturgja Domonyi Rita, vágója Czakó Judit, a zenét az új-zélandi Christopher White komponálja, a hangi utómunkáért az angol Stefan Smith felel, a produkció operatőri tanácsadója az amerikai Eduard Grau. A film producerei Fülöp József és Sipos Orsolya (SALTO Film), Juraj Krasnohorsky (Artichoke), a társproducere pedig Petrányi Viktória (Proton Cinema). 

A sci-fi mozi 2.453.000 eurós költségvetésből készül. A projekt a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programján nyert először támogatást 2016-ban, a 82 millió forint mellé pedig 216 millió forint további gyártási támogatást kapott. A projekt gyártója a Salto Film, koprodukciós partnere a szlovák Artichoke, társproducere pedig a Proton Cinema. A Műanyag égbolt a Szlovák Audiovizuális Alap gyártási támogatását is elnyerte, ehhez még hozzájött az Eurimages közel 142 millió forintos támogatásaA Műanyag égbolt várhatóan 2022 tavaszára készül el.

Forrás: Salto Film

süti beállítások módosítása