Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Idén Pécsre költözik az Ukmukfukk Zinefeszt

2021. szeptember 10. - dotandline

A hazai és külföldi kis kiadók, print- és zinekészítők eseménye, az Ukmukfukk Zinefeszt idén rendhagyó módon a DRUKKER alkotóközösséggel társulva pécsi helyszínről jelentkezik egy háromnapos rendezvénnyel. Idén a fesztivál fókuszában a hazai alkotók állnak.

Az Ukmukfukk Zinefeszt hat éve indult azzal a céllal, hogy lenyomatot adjon a magyar zinekultúra aktuális állapotáról. Ugyanakkor nemzetközi kontextusba is helyezte a hazai készítőket azáltal, hogy párbeszédet hozott létre a Magyarországra látogató külföldi alkotókkal, amelynek eredményeként kölcsönösen inspiratív együttműködések, és egy európai szubkulturális platform jött létre.

Ennek is köszönhetően az elmúlt években olyan változáson és növekedésen ment át a hazai zine-szcéna, hogy megérett arra, hogy csak magyar alkotókat mutasson be a fesztivál. Két éve is a magyar zine volt a fesztivál középpontjában, 2020-ban pedig ismét nemzetközi alkotók lettek volna fókuszban, ha nem lett volna világjárvány. De pont a járvány miatt, hogy idén se maradjon el a zine-ünnep, egy kisebb lélegzetű eseményt szerveztek 2021 szeptemberében, méghozzá Pécsen, a magyar zinekkel a főszerepben.

ukmukfukk_2021.jpg

Szeptember 18. és 19. között tartott Ukmukfukk Zinefeszt alapozója a péntek esti Hullámdiszkó, majd szombaton 10 és 19 óra között várja több mint 30 magyar zine alkotó a vásárlókat, érdeklődőket a pécsi Szabadkikötőben. A vásárra a belépés díjtalan.

Szombaton 15 órától a vásárral párhuzamosan előadások és beszélgetések lesznek: Doboviczki Attila a Pécsi Műhely és a Pécsi Galéria archívumából mutat érdekességeket, Havasréti József a Stamp art, mail art alternatív terjesztőhálózatok, illetve a Networking a fluxus és a DIY korában témákban fog előadást tartani, ezen kívül a self publishing jelenlegi helyzetéről Istvánkó Bea, az ISBN könyv+galéria tulajdonosával fognak beszélgetni a szervezők. 21 órától fellép az isteni Holi, a Poppyseed és a  YMY b2b Fausto Mercier.

Szeptember 19-én, vasárnap Ukimozi lesz, vagyis 20 órától az Apolló moziban látható egy 80 perces válogatás a MOME Anim elmúlt öt évének szuper animációs rövidfilmjeiből, melyre szintén díjtalan a belépés. A kilenc film között vetítik többek közt Hegyi Olivér szakítást feldolgozó kisfilmjét, a Take Me Please-t, Tompa Borbála Magyarországra emigrált emberekről szóló Random Walks című dokuanimációját, Lerch Júlia Needs című kísérleti filmjét az emberi szükségletek működéséről, illetve Balogh Fábián Our House című rövidfilmjét egy fiúról, akinek bűntudata groteszk tripbe megy át.

ukmukfukk_zinefeszt_01.jpg

A Küldj egy lapot! projekt keretében képeslapot, vagy bármilyen mail artot lehet küldeni a Szabadkikötő címére (7626 Pécs, Király u. 64.), az elpostázott lapokat pedig kiállítják a vásár alatt, aztán az archívumunkba is bekerülnek.

A részletes programot az esemény facebook-oldalán olvashatjátok. Az esemény a Szabad Terek hálózatának támogatásával valósul meg.

Forrás: Ukmukfukk Zinefeszt

süti beállítások módosítása