Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Kék lóval tanulunk a barátságról – Lovrity Anna Katalin: A rózsaszín fű

2021. július 09. - dotandline

Idén online tartották a kéthetesre bővült CEE Animációs Fórumot, melyen hat magyar projekt mutatkozott be. Baka Adrienn a Primanima gyakornokaként vett részt a fórumon, és az alkotókat kérdezte a filmterveikről.

A sorozatok kategóriájában szerepelt Lovrity Anna Katalin 3-4 éves korosztálynak szánt A rózsaszín fű című sorozata. Egy sorozat a barátságról szól, melyből kiderül, hogy amit egymástól kaptunk vagy tanultunk, az segíthet átvészelni a nehezebb pillanatokat, még akkor is, ha már távol vagyunk egymástól. A széria közvetetten arról is beszél, hogy mit tanulhatunk más kultúráktól, és ez hogyan segíti az otthoni boldogulásunkat.

A sorozat a 9. CEE Animációs Fórumon elnyerte a Cartoon Media díját, vagyis részt vehet az európai iskolák fiatal tehetségei számára szervezett Cartoon Springboard pitchfórumon. A rózsaszín fűt a CUB animációs stúdiónál fejleszti a rendező, producere Gelley Bálint. A sorozat áprilisban kapott támogatást a Nemzeti Filmintézettől. Katát kérdeztük a fórumról és a sorozattervéről. 

lovrity_kata_x_rosie_and_sapphire.png

Lovity Anna Katalin: A rózsaszín fű

Hogyan készültél az online pitchre? Mennyivel volt nehezebb vagy könnyebb egy élő pitchnél?

Nekem sokkal könnyebb volt ez a videó pitch, mert szörnyen izgulós vagyok, és ha közönséget látok, akkor nagyon lámpalázas leszek. Polhodzik Ádám vette fel a videót, aki nagyon türelmes volt, mert párszor azért belegabalyodtam a mondandómba. Kellett készíteni egy piszkozatot a videóhoz is, az alapján már kaptunk visszajelzéseket, szóval így sokkal jobb lett az összhatás.

Milyen elvárásaid voltak magaddal, illetve a fórummal szemben?

Nem voltak nagy elvárásaim, ez volt az első alkalom, hogy a projektet prezentáltuk, ezért inkább a kíváncsiság hajtott, hogy hogyan fogadják majd az ötletet és a látványterveket. Nagyon inspirálóak voltak a beszélgetések a zsűritagokkal, az pedig csak hab a tortán, hogy mehetünk a Cartoon Springboardra.

Miért fontos számodra a filmed témája?

Szerintem ezek azok a dolgok azok, amitől a világ egy jobb hely lehet: őszinte kedvesség és empátia.

kata_regina_eszter.jpg

A tavaly indult Kirakós csapata: Papp Regina, Lovrity Anna Katalin, Glaser Eszter (Forrás: Kirakós Budapest)

Honnan kapod a legjobb ötleteket?

Abból az állapotból, amikor engedem magam újra gyereknek érezni és játszani.

Hogyan jellemeznéd a sorozat látványvilágát?

Ez a látvány különbözik attól, amit az utóbbi években lehetett tőlem látni, mert nem hibrid papírkivágásos animáció, mint például a Vulkánsziget. Lesznek vonalrajzok is benne, ezt kombinálom a teli formákkal, de alapvetően egy letisztult, légies látványvilágot fejlesztettem.

Kikkel fogod megvalósítani?

A CUB Animációs Stúdióval dolgozom együtt, Ruttkay Zsófi a dramaturg, és nagyon szeretném, hogy Czakó Judit legyen a vágó. A főcímzenére van egy titkos álmom, hogy kivel szeretnék együtt dolgozni, de most még nem árulok el többet.

Baka Adrienn

süti beállítások módosítása