Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A Habfürdő és a Fehérlófia is ott lesz Annecy-ban

2021. május 21. - dotandline

Kovásznai György frissen felújított kultfilmjét, a Habfürdőt és Jankovics Marcell formabontó klasszikusát, a Fehérlófiát is bemutatja az animációs filmek nagy presztízsű szemléje, a június 14-én kezdődő Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. A két magyar animáció az Annecy Classics elnevezésű válogatásban látható, ahol az animációs film történetének felejthetetlen alkotásait vetítik.

Kovásznai György (1934-1983) egyetlen egész estés filmje, az 1980-ban bemutatott Habfürdő az egyik legkülönlegesebb színfolt a hazai és a nemzetközi animációs palettán, mely mára komoly rajongótáborra tett szert. Elkészültekor radikálisan szembement a korszak gyerekeknek készült, klasszikus irodalmi alapanyagból készült rajzfilmjeivel. A 80-as években játszódó, felnőtt közönségnek készült, több műfajt ötvöző zenés filmet a bemutatásakor a nézők értetlenül fogadták, a szakmát is megosztotta, és pár hét után lekerült a mozik műsoráról. Ugyanakkor avantgárd stílusa a mai napig hatással van a fiatal animációs alkotókra.

A Habfürdő teljeskörű, 4K felbontású restaurálása 2021-ben valósult meg a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és a Filmlabor igazgatóságok munkatársainak részvételével, az Európai Filmarchívumok Egyesülete (ACE) és a Kreatív Európa támogatásával, valamint a film operatőre, Lossonczy Árpád és zeneszerzője, Másik János közreműködésével.

A Habfürdőt május 15-én és 16-án mutatták be online, május 27-től pedig a magyarországi mozikba is visszatér a Pannónia Entertainment forgalmazásában.

habfurdo-03.jpg

Kovásznai György: Habfürdő (Forrás: Pannonia Entertainment) 

40 évvel ezelőtt mutatták be a hazai mozik Jankovics Marcell egész estés filmjét, a Fehérlófiát, amelyet az 1984-ben, Los Angeles-ben megrendezett animációs olimpián minden idők legjobb 50 filmje közé választottak. A film cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik, szereplői kozmikus-természeti archetípusokat jelenítenek meg. A rendező formabontó filmjében a pazar színvilágú, álomszerű képek folyamatosan egymásba alakulnak, ornamentikus, geometrikus mintázatokba rendeződnek.

A Fehérlófia teljes körű, 4K felbontású digitális restaurálása és világforgalmazása a Nemzeti Filmintézet és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében valósult meg, ennek köszönhetően újra világszerte bemutatták.

Nem ez az első alkalom, hogy felújított magyar animációt vetítenek Annecy-ban: 2019-ben műsorra tűzték a felújított János vitézt és a Macskafogót is az Annecy Classics programjában. Az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs filmfesztivált június 14. és 19. rendezik meg, a versenyprogramba pedig négy magyar animációs kisfilm került be

feherlofia.jpg

Jankovics Marcell: Fehérlófia

Forrás: NFI

süti beállítások módosítása