Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Kutass te is a Szimbiózis féltékeny hősnőjével

2021. január 16. - Herczeg Zsófi

Az Oscar-hajrában sok alkotó döntött úgy, hogy a kvalifikációt szerzett animációs rövidfilmjét elérhetővé teszi online, hogy minél többen lássák és beszéljenek róla. Így tett Andrasev Nadja és a Szimbiózis csapata is.

Novemberben írtuk, hogy két magyar animációs rövidfilm kapott Oscar-kvalifikáló díjat: M. Tóth Géza Matches és Andrasev Nadja Szimbiózis című kisfilmjét nevezhették az alkotók a 93. Oscar-gála animációs rövidfilmes versenyébe. A Szimbiózis az Oscar-hajrá miatt újra nézhetővé vált online – korábban a We Love Budapest oldalán, illetve az SXSW fesztivál netre költözött kiadásában már láthatta a szélesebb közönség.

Andrasev Nadja Szimbiózis című kisfilmjének fesztiválkörútját a világjárvány eléggé megnehezítette, ám szinte rögtön egy Oscar-kvalifikáló elismerést kapott: Amerika egyik legfontosabb fesztiváljának, az SXSW zsűrije neki adta a legjobb animációs rövidfilm díját. Nadja nem először nyert Oscar-kvalifikáló díjat: 2017-ben A nyalintás nesze című MOME Anim diplomafilmje a New Orleans-i Filmfesztiválon a legjobb animáció lett, ezzel esélyessé vált az Oscar-díjra, ám shortlistre végül nem jutott.

andrasev_nadja_x_symbiosis_04.jpg

Andrasev Nadja: Szimbiózis

A nyalintás neszében és a Szimbiózisban közös, hogy egy fiatal nő gondolatait és mindennapjait követik nyomon, viszont míg előbbiben a szürreális társra találás, addig utóbbiban a társ elvesztése a központi téma. A Szimbiózis hősnője a férje szeretői után kutat, féltékenységét pedig hamar felváltja a kíváncsiság és nyughatatlan érdeklődése életre szóló változást indít el benne.

Szimbiózis az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon debütált 2019-ben, több mint 100 fesztiválon szerepelt és eddig 24 díjat zsebelt be. Vetítették többek közt a Slamdance rövidfilmes versenyprogramjában, ahol különdíjat kapott az animációs rövidfilm kategóriában, nem sokkal előtte pedig a francia Premiers Plans rövidfilmfesztiválon versenyzett, ahol az 1000 euróval járó közönségdíj mellett elnyerte a legjobb zenének járó díjat is Mads Vadsholt, a Szimbiózis (és többek közt a Solar Walk) zeneszerzője. De versenyzett például a Szarajevói Filmfesztiválon, a Londoni Nemzetközi Animációs Fesztiválon, a Tallinni Black Nights Filmfesztiválon, a németországi DOKLeipzig-on, Bucheon-ban és Uppsalában is. Grafikai stílusáért a zsűri díját kapta a KROK Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a Ciprusi Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon külön elismerésben részesült, a Primanimán elhozta a legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat, a 8. Friss Húson a legjobb magyar animációnak szavazta a zsűri, a 14. KAFF-on egyből három díjat is nyert (legjobb elsőfilm, magyar filmkritikusok díja, diákzsűri díja). Legutóbb pedig felkerült a francia Oscarnak tartott César-díj animációs rövidfilmes kategóriájának 12 alkotásból álló shortlistjére is.

Andrasev Nadja filmjét külföldön is nagyon szeretik: hosszan dicsérte az egyik legmenőbb nemzetközi lap, a Little White Lies, nem is egyszer, hanem kétszer, kiemelt kedvence volt a Zippy Frames-nek, imádta a Talking Shorts és az East European Film Bulletin szerzője is, de még a Variety is a nézők figyelmébe ajánlja a Szimbiózist, Nadja pedig interjút adott többek közt a Miniflixnek, és szerepelt a Skwigly podcastjában is. Ha valaki magyar podcastot hallgatna Nadjával, az a Filmklub podcastot hallgassa.

Szimbiózis a francia MIYU és a magyar SALTO Film koprodukciójában készült, de a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán is nyert támogatást 2017-ben. Zeneszerzője Mads Vadsholt, hangdizájnere Lukács Péter Benjámin, vágója Czakó Judit, producerei Emmanuel Alain-Raynal és Pierre Baussaron, magyar részről pedig Fülöp József és Sipos Orsolya.

A 93. Oscar-gálát a mostani tervek szerint 2021. április 25-én tartják. A tíz alkotást tartalmazó animációs shortlistet januárban szokták bejelenteni, a döntőbe jutottak pedig később derülnek ki. Reméljük magyar animáció is lesz köztük!

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr816391892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása