Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Végre! MOME Anim diplomafilmek kerülnek fel a netre

2020. július 02. - dotandline

Idén először a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakja egy teljes hónapot szentel volt hallgatói diplomafilmjeinek bemutatására, melyeket mostantól bárki megtekinthet. 

Az első film online premiere július 6-án várható, ezt követően minden második napon egy újabb filmet ismerhet meg a nagyközönség, összesen tízet. A filmek mind, a rendezőkhöz mérten, igen sokszínűek, a premierek sorrendje ezt a színes kavalkádot erősíti és mutatja be. Nagyon fontos pont ez a szak életében, hiszen a diplomafilmek körül mindig nagy az érdeklődés, azonban ezek a filmek eddig csak fesztiválokon voltak megtekinthetők.

Online debütál Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című kisfilmje, melyben egy távoli bolygón élő űrlény kisfiú megkapja az első kisállatát: egy Földről elrabolt könnyűbúvárt. Szintén a kozmoszba vezet Takács Anikó Cosmic Jacuzzi című kisfilmje, melyben két kamionost elrabolnak az ufók és egy furcsa gombadzsungelbe viszik őket, ahol extrán pszichedelikus élményben lesz részük. Ha már pszichedelia: Bárány Dániel Házibuli című kisfilmje egy őrületes morfanimáció a házibulikról, ami a folyamatos száguldásával és karaktereinek alakulásával rántja be a nézőt. Felvidéki Miklós a klasszikus kísértetház horrorzsánert eleveníti fel aprólékosan kidolgozott filmjében, a Gorgonban, melyben egy fiút követünk nyomon, aki eltévedt egy hatalmas, félelmetes házban. 

bognar_eva_katinka_hugo_bumfeldt.jpg

Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt

Kopasz Milán Beyond című, stop motion diplomafilmjének szereplői a boldogságot keresik, akárcsak Wunder Judit Kötelék című animációjának magányos főhősnője. Az Ujj a ravaszon rendezője, Kántor Péter is egy búvárt meg tesz főhősnek, akinek fiatalkori emlékei elevenednek meg a titkos ügynök múltjáról. Szintén az emlékekhez köthető Carlson Hanna Out of Order kisfilmje, mely a transzgenerációs traumákról szól, vagyis hogy milyen hatással vannak az utódokra a szülők, nagyszülők feldolgozatlan sérülései. Varga Petra könnyedebb hangvételű Mimik című filmjében két pantomimest zavar meg ebédje közben egy galamb, Király Krisztián pedig csodálatosan beszél a mai huszonéveseket nyomasztó problémákról A körömágyszaggatóban.

Figyeljétek a MOME ANIM Facebook és Instagram oldalát, ahol a filmeket és a rendezőkkel készült miniinterjúkat is megtaláljátok majd!

Forrás: MOME

A bejegyzés trackback címe:

https://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr3215977680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása