Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ismét sok animáció lesz a Magyar Filmhéten

2019. április 18. - Herczeg Zsófi

Április 22. és 27. között rendezik meg az 5. Magyar Filmhetet a Corvin moziban, melyen a kísérőprogramokkal együtt 203 alkotás látható, köztük 37 animáció.

Az 5. Magyar Filmhétre olyan filmeket lehetett nevezni, melyek 2018. január 1. és december 31. között mozi vagy televízió forgalmazásba kerültek, vagy a Filmhét által megadott fesztiválok valamelyikén szerepeltek. A Filmhéten hét kategóriában láthatók a nevezett filmek: játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs film, és idén először a televíziós sorozatok is bekerültek a Filmhét műsorába. 

Az első Magyar Filmhetet 2014 októberében rendezték meg a MOM Parkban, akkor 64 animáció került a programba, sok-sok MOME és METU animációval, vers- és egyedi filmmel, valamint sorozatepizóddal. Ekkor még nem osztottak díjakat, csak a 2. Magyar Filmhéten, melyen viszont már csak 33 animáció szerepelt a versenyprogramban (plusz 4 versenyen kívül), amelyet először 5 döntősre szűkítettek, majd ebből választották ki a nyerteseket, animációk közül Gauder Áron Kojot és a szikla című alkotását. A 3. Magyar Filmhéten a szervezők már megspórolták a szűkítést és egyből csak a döntősöket válogatták a programba, úgyhogy 2017-ben nagyon kevés magyar filmet láthatott a közönség a Cinema City Arénában tartott eseményen. A harmadik Filmhét nyertes animációja egyébként Bucsi Réka LOVE című filmje lett. Tavaly, a 4. Magyar Filmhéten már ismét több film szerepelt, animációból például 29-et láthatott a közönség (10 egyedi kisfilmet, 17 sorozatepizódot és 2 egész estés alkotást), melyek közül Pataki Szandra WireLess című METU diplomafilmje nyerte a Magyar Filmdíjat animációs kategóriában.

traub_viktoria_x_sellok_es_rinoceroszok_16.jpg

Traub Viktória: Sellők és rinocéroszok

Szóval idén ismét sok magyar film látható a Magyar Filmhéten, animációból összesen 37 alkotás, köztük 3 egész estés, 6 független kisfilm, 9 MOME Anim diplomafilm, 9 METU diplomamunka, valamint 10 sorozatepizód. A Magyar Filmhét kaotikussága mellett az a legjobb, hogy moziban nézhetünk magyar filmeket, és ez ugyan magától értetődő lenne, de az egész estéseken kívül más alkotásokkal (rövidfilmek, dokufilmek, sorozatok, stb.) csak jobb esetben tévében, vagy fesztiválokon találkozunk. Az idei Filmhéten 37 animáció látható, és szerencsére a szervezők odafigyeltek, hogy ne legyenek átfedésben, így például a nyitónapon, április 23-án egymás után nézhetjük meg a METU és a MOME animációit.

Az egész estés filmekre 500 forintos áron lehet jegyet venni, a többi (tévéfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film, animációs film, tv sorozat) ingyenesen megtekinthető. Jegyek április 15-től válthatók a Corvin mozi pénztárában és a corvinmozi.hu oldalon.  

ruben_brandt_auto.png

Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő

PROGRAM

Április 23. kedd 17.00 | A1 (METU diplomafilmek)
Április 23. kedd 18.00 | A2 (MOME diplomafilmek)
Április 24. szerda 13.40 | A4 (sorozatok)
Április 24. szerda 15.00 | A3 (függetlenfilmek + Richly Zsolt: Luther - Isten tenyerén?)
Április 25. csütörtök 19.20 | Ruben Brandt, a gyűjtő
Április 26. péntek 11.00 | Egy év Hoppifalván
Április 27. szombat 12.00 | Lengemesék 2. - Tél a Nádtengeren

Egész estés animációk:

  • Milorad Krstic: Ruben Brandt, a gyűjtő
  • Pálfi Zsolt: Lengemesék 2. - Tél a Nádtengeren
  • Rófusz Ferenc: Egy év Hoppifalván

METU diplomafilmek (A1 blokk):

  • Ács Zsuzsanna: Betti
  • Csánki Zsófia: Danse Macabre
  • Debreczeni Zsuzsanna: Vannak problémáim
  • Horesnyi Máté: Jacques ámokfutása
  • Kiss G. Melinda: Streetopia
  • Kiss Nóra: Inner Rooms
  • Orosz Tina: Mamahotel
  • Szabó Ildikó: Ez nem igaz, de szép
  • Teleki Viola: Inspiral

MOME Anim diplomafilmek (A2 blokk)

  • Balogh Fábián: Our House
  • Buda Flóra Anna: Entropia
  • Gyulai Panni: Broken Things
  • Hegyi Olivér: Take Me Please
  • Láng Orsolya: Szezon után
  • Ottlik Anna: Prímek
  • Szénási Marcell: Zűrös környék
  • Varga Tímea: Még nem
  • Hana Yamazaki: The Act of Breathing

Független kisfilmek (A3 blokk)

  • Klingl Béla: Remake
  • Papp Károly Kása: Helix
  • Rofusz Kinga: Irjám és Jonibe
  • Simon Balázs, Kovács Eszter: Kvagga
  • Simonyi Balázs: Lajos és Laci
  • Traub Viktória: Sellők és rinocéroszok

Sorozatok (A4 blokk):

  • Fabók Szilvia: Kippkopp a fűben
  • Gyulai Líviusz: Egy komisz kislány naplója - Viva Mexikó
  • Klingl Béla: Boxi - Téli örömök
  • Koós Árpád: Boxi - Levelek
  • Lehotay Zoltán: Csupipupi - A csontmánia
  • Máli Csaba: Szupermalac és Űrpatkány - Űrlecsó
  • Miklósy Zoltán: Szőrmók Ovi 2. rész
  • Miklósy Zoltán, Herkó Attila: Janó manó és az elveszett harmatcseppek 2. rész
  • Pál Balázs: Lilly csodálatos világa - Lilly és a torta
  • Richly Zsolt: Luther - Isten tenyerén?
süti beállítások módosítása