Öröm, nevetés, megdöbbenés és izgatottság jellemezte a második KISKAKAS MOME Anim Filmklub estéjét, ahol David Crisp gyerekkori inspirációit, kedvelt technikáit és történeteit láthattuk.

Elsőként a sokak által jól ismert, 1969-ben alakult brit csapat, a Monty Python animációs szekvenciái kerültek elő. A Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) című filmjük szörnyes jelenete az egyik legmeghatározóbb, mikor is a valóság és az animált világ egyé válik (erről David egy korábbi interjújában már mesélt bővebben). Mindkét világ szerves eleme egymásnak. Az élőfilmes szereplők észreveszik a rajzolt figurát, végignézik, ahogy megeszi a társukat, vágás – és hirtelen már ők is animált karakterekként jelennek meg. Mindez anélkül történik, hogy a néző kicsit is kizökkenne a filmből. Igazi angol humor, és nagyon kreatív megoldás a megmenekülésük: a szörnyet irányító animátor szívinfarktust kap, a szörny pedig vele együtt eltűnik.

Phil Mulloy groteszk világába belecsöppenve a hangulat egyre fokozódott.

David egyik kedvence az Aardman stúdio által készített doku-komédia, az 1989-es Creature Comforts, melyben a gyurmaanimációs állatfigurák dokumentarista stílusban nyilatkoznak az állatkerti lakóhelyzetükről és körülményeikről. Korábban így beszélt róla David: "Telis-tele van fantáziával és kreativitással. A hagyományos módszerek alkalmazása és azok korlátai adják a varázsát. Erősen bonyolult és könnyedén egyszerű, vidám és tényleg megtestesíti mindazt, amit szeretek a brit animációban."

Mr. Man és Little Miss karakterekbe botlunk bögrék és iskolafüzetek oldalán, de tudtátok, hogy animációs filmek főszereplői is egyben? A humoros és egyben furcsa, gyerekeknek szánt karakterek 1974-ben készültek. Számunkra Mr. Strong egy piros kockaként került a reflektorfénybe. Ő a legerősebb az egész világon. A titok annyi, hogy csak tojást eszik, ezáltal egyre erősebb lesz. A Popeye erőszerzési módszereit felelevenítő kis alak nem tudja kontrollálni erejét, eltöri a fogkeféjét fogmosáskor, egy ujjal benyomja a szeget a falba, és emellett persze egészen könnyedén arrébb tud rakni egy egész házat, ha valakinek erre van szüksége.

A neten található animációk között szörfözgető közönség számára régi és új kedvencek következtek. A Salad Fingers bizarr és groteszk jelenetei, Cyriak bólogató és pókká formálódó tehenei, és természetesen a dupsteppelő pulykák. Remek példák, amelyek a brit animáció két fő elemével, a technikával és a narratívával játszanak. Jó volt hallani a közönség egybehangzó, önfeledt nevetését a Don’t Hug Me I’m Scared alatt, hisz az angol humor tényleg jó! David Shrigley elmaradhatatlan figurája egy ilyen tematikájú blokknak, a Blur Good Song című számához készült klip pedig szintén nagyon találó választás volt!

A londoni Royal College of Arts (RCA) animációi közül három sikert is megnézhettünk: Julia Pott borongós The Event című rövidjét, Marcus Armitage My Dad című kisfilmjét, mely görbe tükröt tart a brit társadalomnak, és Rory Waudby-Tolley Mr. Madila or The Colour of Nothing című animációját, amely egy sor beszélgetést dokumentál a filmkészítő és egy tehetséges spirituális gyógyító között, felfedezve a belső elmét, a világegyetem szerkezetét és a valóság természetét az animáció szent művészetén keresztül. Végezetül egy másik nagy klasszikus: David O'Reilly WOFL 2106 című rövidfilmjét láthattuk. Kíváncsiság és melankólia együttese teremti meg a brit animáció furcsa és valóságos világát. Két elem, mely az életet ünnepli, és a legjobban ábrázolja a brit animációt.

A vetítés végén Tőkés Anna, az idei filmklub háziasszonya beszélgetett Daviddel és a walesi származású Daniel Gray-el, a Teeth rendezőjével (a filmről itt írtunk), aki korábban óraadó tanárként is dolgozott a MOME-n. A két alkotó nagyon pozitívan nyilatkozott a hazai szakmáról, a közösségről, és arról a kreatív gondolkodásmódról, amit itt tapasztalnak. Reméljük, még sokszor találkozhatunk velük!

A következő KISKAKAS MOME Anim filmklub május 25-én lesz!