Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

71 animáció lesz az idei Kiskakason

2016. április 27. - dotandline

Pénteken kezd a Kiskakas Animációs Filmnapok, melyen hat blokkban összesen 71 animációt nézhetünk két napon át a Teslában. Idén is az animációs hallgatóké a főszerep: a MOME Anim legfrissebb mesterszakos diplomafilmjei mellett három nagy-britanniai egyetem – az Edinburgh College of Art, a National Film and Television School és a Royal Collage of Art (ahol egyébként Tóth Luca is diplomázott mesterszakon A kíváncsiság kora c. filmjével) – animációs tanszékének a nyolcvanas évektől napjainkig készült munkáiból láthatunk válogatást. A felsorolt intézmények animációs tanszékeinek vezetői egyébként személyesen is jelen lesznek, hogy bemutassák iskolájukat.

A legfrissebb MOME Anim diplomafilmek vetítése mellett szintén visszatérő blokként jelentkezik az Animation Sans Frontiéres szekció. Az ASF egy oktatási program, mely Európa négy nagynevű animációs műhelyének  a párizsi Gobelins, a német Filmakademie Badem–Württemberg, a dán The Animaton Workshop és a MOME – összefogása nyomán 2008-ban indult útjára azzal a céllal, hogy segítse a fiatal animációs alkotók pályakezdését. A négy iskola eltérő profillal működik, de mindegyikük vezető szerepet játszik saját országa animációs képzésében. A The Animation Workshop legfrissebb munkáiról korábban már írtunk, a Kiskakason ezekből láthatunk néhányat nagyvásznon.

A hallgatói munkák mellett egy retrospektív válogatás is lesz, Richly Zsolt ugyanis idén márciusban ünnepelte a 75. születésnapját. Richly nemcsak a magyar animáció történetének egyik kiemelkedő alakja, hanem a MOME Animáció tanszékének 1987 óta meghatározó oktatója is.

A Kiskakas filmjei eredeti nyelven, angol felirattal lesznek vetítve. Alább az egyes címekre kattintva a trailerek láthatók. 

kiskakasprogram2016.png

EDINBURGH COLLEGE OF ART (ECA)

  • Hlin DAVIDSDOTTIR: Egy nehéz nap (A Bad Day) | 2007 | kézi rajz | 04' 31"
  • Robert ROBINSON: Dobolás (Tap) | 2007 | kézi rajz | 00' 42"
  • Anwyn BEIER: Éjszakázás (Night Windows) | 1999 | kézi rajz | 03' 14"
  • Herman KARLSSON: Kutya (Dog) | 2007 | kézi rajz | 01' 02"
  • Joseph FELTUS: Magányos duettek (Solo Duets) | 2005 | stop frame | 09' 05"
  • Eve BLACKWOOD: A férfi, aki összetévesztette a feleségét egy kalappal (The Man Who Mistook His Wife For A Hat) | 1999 | vegyes technika | 10' 04"
  • Matt ABBISS: X | 1999 | kézi rajz | 14' 15"
  • Selina COBLEY: Takuskanskan | 2001 | vegyes technika | 05' 52"
  • Will ANDERSON: A Longbird készítése (The Making of Longbird) | 2011 | vegyes technika | 15' 19"
  • Will BECHER: Bedobozolva (Boxed In) | 2002 | stop frame | 05' 24"
  • Ainslie HENDERSON: Tom Moody vagyok (I am Tom Moody) | 2012 | stop frame | 06' 52
  • Asaf AGRANAT: Buszozás és virágok a hajában (A Bus Ride And Flowers In Her Hair) | 2005 | 2D animáció | 08' 53"
  • Robert DUNCAN & Vera BADIBA: Nina & Flick | 2015 | 2D animáció | 02' 21"

NATIONAL FILM AND TELEVISION SCHOOL (NFTS)

  • Alison SNOWDEN: Másodosztályú posta (Second Class Mail) | 1984 | kézi rajz, 35 mm | 04' 00"
  • Sharon COLMAN: Borzolt (Badgered) | 2005 | 2D animáció, CGI kompozit | 07' 00"
  • Timothy RECKART: Tetőtől talpig (Head Over Heels) | 2012 | stop-motion animáció | 10' 20"
  • Daisy JACOBS: A nagyobb kép (The Bigger Picture) | 2014 | vegyes technika | 08' 00"
  • Dean KOONJUL: Fül és láb találkozása (Ear Meets Foot) | 2001 | vegyes technika | 07' 00"
  • Simon CARTWRIGHT: Man O Man | 2015 | vegyes technika | 10' 40"
  • Bexie BUSH: Toldoz-foldoz (Mend and Make Do) | 2014 | stop-motion, pixilláció | 08' 49"
  • Yousif AL-KHALIFA: Alvás halakkal (Sleeping with the Fishes) | 2014 | kézzel készült | 10' 00"
  • Afarin EGHBAL: Nagymamák (Abuelas) | 2011 | pixilláció, vegyes technika | 09' 14"
  • Nina GANTZ: Edmond | 2015 | vegyes technika | 07' 45"

ROYAL COLLEGE OF ART (RCA)

  • Anthony HODGSON: Hilary | 1994 | stop-motion | 08' 55"
  • Brian WOOD: Mr. Jessop | 1994 | kézi rajz | 08' 23"
  • Jan Otto ERTESVAG: Roham (Surge) | 1997 | 2D animáció | 01' 00"
  • Laurie J. PROUD: Sűrített éjszaka (Condensed Night) | 1999 | kézi rajz | 01' 56"
  • Suzie TEMPLETON: Kutya (Dog) | 2001 | bábanimáció | 05' 00"
  • Matt ABBISS: Szegény isten (Poor God) | 2003 | kézi rajz | 02' 40"
  • Max HATTLER: Összeütközés (Collision) | 2005 | 2D számítógépes animáció | 02' 30"
  • Julia POTT: Pocak (Belly) | 2011 | vegyes technika | 07' 00"
  • Mike PLEASE: Sasember szarvas (The Eagleman Stag) | 2010 | vegyes technika | 08' 30"
  • Eamonn O'NEILL: Kösz, jól vagyok (I'm Fine, Thanks) | 2012 | vegyes technika | 04' 29"
  • Jonathan HODGSON: Nightclub | 1985 | kézi rajz | 06' 02"
  • George GENDI: Pingpong (Ping Pong) | 2006 | kézi rajz | 05' 30"
  • Johnny KELLY: Halogatás (Procrastination) | 2007 | vegyes technika | 04' 15"
  • Kristian ANDREWS: Tarkóütés (Rabbit Punch) | 2008 | kézi rajz, digitális kompozit | 05' 43"
  • Marcus ARMITAGE: Apám (My Dad) | 2014 | kézi rajz | 04' 00"
  • Rory WAUDBY-TOLLEY: Mr. Madila | 2015 | 2D és 3D animáció | 08' 37"

MOME ANIM MA FILMEK

  • KIRÁLY Krisztián: A körömágyszaggató (The Hangnail Picker) | 2015 | kevert technika | 09' 03"
  • Carlos Rufas GIRIBETS: Machos | 2015 | paper and markers | 07' 17"
  • KÁNTOR Péter: Ujj a ravaszon (Finger on the Trigger) | 2015 | digitális rajzanimáció | 09' 39"
  • BOGNÁR Éva Katinka: Hugo Bumfeldt | 2015 | digitális rajzanimáció | 12' 02"
  • CARLSON Hanna: Out of Order | 2015 | kevert technika | 07' 30"
  • TOMPA Borbála: Random Walks | 2015 | digitális rajzanimáció | 07' 45"
  • BÁRÁNY Dániel: Házibuli (House Party) | 2015 | digitális rajzanimáció | 04' 00"
  • KOPASZ Milán: Beyond | 2015 | kevert technika | 09' 37"
  • TAKÁCS Anikó: Cosmic Jacuzzi | 2015 | digitális rajzanimáció | 09' 03"
  • ANDRASEV Nadja: A nyalintás nesze | 2015 | digitális rajzanimáció | 09' 00"
  • VARGA Petra: Mimik | 2015 | kevert technika | 03' 30"

ANIMATION SANS FRONTIÉRES (ASF)

  • To-Anh BACH & Charles BADILLER & Hugo WEISS: Shudo | 2015 | 2D animáció | 01' 30"
  • Perrine BAYSSAT & Sarah DHORNE & Etienne MOLINIER & Emilie PHUONG & Isabelle PIOLAT: Egy halálraítélt utolsó napja (The Last Day of a Condemned) | 2015 | 2D animáció | 02' 15"
  • Hugues OPTER & Pierre PINON & Nicole STAFFORD & Valentin STOLL & Arnaud TRIBOUT & Shang ZHANG: Futótűz (Wildfire) | 2015 | kézi rajz, 2D animáció | 03' 58"
  • Emilie ALMAIDA & Liang HUANG & Mansoureh KAMARI & Julie ROBERT & Juliette PEUPORTIER & Tony UNSER: Ama | 2015 | vegyes technika | 03' 24"
  • Yannick BOIREAU & Pierre BUTET & Magali GARNIER & Clémence MARET: Esküvő a pokolban (Une noce en enfer) | 2015 | 2D animáció | 02' 46"
  • Pernille M. A. KJAER: Tigris (Tiger) | 2015 | 2D animáció | 05' 50"
  • Sara Jespersen HOLM: Falak között (Mellem Væggene) | 2015 | 3D animáció | 08' 00"
  • Juliette VIGER: Vad (Untamed) | 2015 | 3D animáció | 07' 38"
  • Florian WERZINSKI: Bolond szerelem (Amour Fou) | 2015 | vegyes technika | 04' 20"
  • Natalia C. A. FREITAS: Electrofly | 2015 | vegyes technika | 02' 37"
  • Marc ZIMMERMANN: Természetes vonzódás (Natural Attraction) |2015 | 3D számítógépes animáció | 05' 03"

RICHLY 75

  • A hétpettyes autó | 1973 | 12' 00"
  • A kockásfülű nyúl: Zenedélután | 1975 | 07' 00"
  • Kíváncsi Fáncsi: Fóka-kaland | 1984 | 07' 00"
  • Fabulák: A farkasról, a rókáról, a porról meg egy sajtról | 1985 | 07' 00"
  • Kormos mesék: A hetvenkedő sün | 2015 | 06' 00"
  • Kormos mesék: A fázó rókafiak | 2015 | 06' 00"
  • Medvetánc | 1971 | 06' 00"
  • Hommage a' Vajda Lajos | 1999 | 05' 00"
  • Kőműves Kelemen | 2009 | 10' 00"
  • Luther Márton élete: Úton az úr felé | 2014 | 12' 00"

Forrás: Kiskakas

süti beállítások módosítása