Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Április végén ismét jön a KISKAKAS

2016. április 25. - dotandline

kiskakas2016b.png

Április 29. és 30. között ismét KISKAKAS Animációs Filmnapok! Két nap, hat blokk, több mint hetven film, fényfestés és külföldi animációs képzések bemutatkozói, mindez idén először a Teslában.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékének szervezésében nyolcadik alkalommal megvalósuló Kiskakas Animációs Filmnapok 2016-ban Nagy-Britannia három vezető animációs iskoláját látja vendégül. A Royal College of Art (RCA), a National Film and Television School (NFTS) és az Edinburgh College of Art (ECA) animációs tanszéke nem csak a legjobb hallgatói munkákat felvonultató vetítési blokkokkal jelentkezik, de az animációs tanszékek vezetői személyesen is Budapestre látogatnak és bemutatják iskolájukat.

A hagyományosan sorra kerülő MOME Anim mesterszakos filmjeinek blokkjában a legfrissebb diplomamunkákat vetítik, köztük olyan alkotásokat is, melyek már elindultak a nemzetközi fesztiválsikerek útján. Itt lesz látható például Andrasev Nadja Annecy-ba és Cannes-ba hívott A nyalintás nesze című filmje is. Arról, hogy milyen szuperek a legújabb MOME Anim filmek, itt írtunk. A diplomafilmek novemberi premierjére még 9, majd a 2. Magyar Filmhétre 10 alkotásra bővülő blokk most még egy filmmel egészül ki: Varga Petra Mimik című animációja itt lesz látható először nagyközönség előtt.

Egy igazán különleges évforduló is van idén: Richly Zsolt most töltötte be 75. életévét. Richly azon túl, hogy a hazai animációs szakma egyik legkedvesebb és legfontosabb alkotója (nevéhez fűződik például A kockásfülű nyúl, a Kíváncsi Fáncsi és a Háry János), számtalan volt és jelenlegi MOME Anim hallgató mestere is. Április 30-án az idei KISKAKASra a koronát a régi és új alkotásokból válogató Richly75 vetítés teszi fel.

A MOME Anim tanszék nemzetközi partnerintézményeinek legizgalmasabb és legújabb hallgatói munkáiból szemezget az Animation Sans Frontières (ASF) vetítési blokkja. Európa négy nagynevű animációs műhelyének összefogása nyomán 2008-ban indult útjára az ASF oktatási program. A négy partnerintézmény, a párizsi Gobelins, a német Filmakademie Badem–Württemberg, a dán The Animaton Workshop (a legújabb filmjeikről itt írtunk) és a MOME együttműködésében működő animációs produkciós műhelymunka célja, hogy segítse a fiatal animációs alkotók pályakezdését. A négy iskola eltérő profillal működik, de mindegyikük vezető szerepet játszik saját országa animációs képzésében. 

Idén a KISKAKAS programja egy igazán színes és izgalmas elemmel is bővül: az EURANIM fényfestő workshop nemzetközi diákcsapatai április 29-én péntek este fényárba burkolják a TESLA falait! Itt olvasható egy interjú az EURANIM két hazai résztvevőjével, akik többek közt a fényfestésről is mesélnek.

A vetítéseken és az iskolai prezentációkon a részvétel ingyenes. Az iskolai prezentációk nyelve angol, a külföldi filmek angol nyelven vagy angol felirattal lesznek vetítve. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik. 

Részletes program a KISKAKAS honlapján olvasható.

kiskakas2016d.png

Forrás: Kiskakas

süti beállítások módosítása