A 12. Kecskméti Animációs Filmfesztivál idei zsűrijében magyar részről Kriskó János, Süveges Gergő és Szoboszlay Péter, mellettük az Egyesült Királyságból Paul Bush, Japánból pedig Koji Yamamura értékelték a pályaműveket. Az animációs filmeket készítő zsűritagok filmjeit panorámaprogramokban ismerhette meg a közönség.
The Hyuga Episode of Kojiki 古事記 日向篇 from Koji Yamamura on Vimeo.
Koji Yamamura, japán animációs filmrendező, festő szakon diplomázott és eleinte háttérfestőként dolgozott a Mukuno stúdiónál. 1993-ban saját céget alapított Yamamura Animation néven, filmjei között felnőtteknek és gyerekeknek szóló animációs munkákon kívül reklámfilmek is találhatóak, emellett rajzolóként és könyvillusztrátorként is dolgozik. Munkái sokszínűségéhez rengeteget ad hozzá az is, hogy az animációs technikák szinte mindegyikét alkalmazza, legyen az gyurma, festmény, színes ceruzarajz vagy tusrajz, de van, hogy fotókat is használ filmjeinél. 2002-ben Oscar-jelölést kapott egyik kisfilmje, a Fej-hegy, melyet sok más fesztivál is díjazott, 2003-ban Annecyben, Zágrábban, 2004-ben Hiroshimában nyerte el a fesztiválok fődíját.
A KAFF panorámaprogramjában helyet kapó filmek között az Oscar-jelölt film is látható volt, és az összeállítás kísérletet tett arra, hogy bemutassa a szerző sokszínűségét, érdeklődését, humorát és gondolkodásmódját, olyan filmeket láthatott a közönség, amik összefoglalják a szerző eddigi életművét. A vetítés előtt Yamamura köszöntötte a közönséget és pár szóban foglalta össze mindazt, amit szem előtt tartott a válogatáskor, mivel a program felépítését ő maga alakította ki.
Kiemelte, hogy fontos számára a különböző technikák alkalmazása különböző témákhoz, a válogatás során arra törekedett, hogy olyan alkotások kapjanak helyet, amik reprezentatívak lehetnek ebből a szempontból. Hogy mi alapján választja ki a megfelelő animációs technikát, ahhoz sok minden hozzájárul, például a The Old Crocodile című filmnél rajzanimációt használt, a karakterek felépítésénél pedig kiindulásként az adaptált mese írójának illusztrációihoz nyúlt vissza.
Five Fire Fish by Koji Yamamura - McLaren's Workshop App from National Film Board of Canada on Vimeo.
Yamamura vimeo és youtube csatornáján több alkotása is elérhető, ezért akik nem voltak jelen a vetítésen, azok is belepillanthatnak az életműbe. A programban szerepelt Yamamura egyik legkorábbi animációs filmje is, az Aquatic, 1987-ből. Mivel a rendező festő szakon végzett, nem is meglepő, hogy ehhez a technikához nyúlt filmjének elkészítésében, melyet diplomamunkájaként készített el. A film elején egy fiú almát dob a vízbe, amivel felbolygatja annak felszínét. A fiú a vízben egy halat lát és elkezdi beleképzelni magát a helyébe, illetve hogy mit láthatna, hogyan látná magát a hal perspektívájából. A rendező előszeretettel kísérletezik a különféle technikákon belül is, ebben a filmben például a beállítások közötti váltások hangsúlyosak, illetve fontos még az irreális, lehetetlen kameramozgások beemelése az animációba.
Aquatic 水棲 from Koji Yamamura on Vimeo.
Yamamura leghíresebb filmje, a Fej-hegy, 2002-ben készült, a kortárs független japán animáció egyik fontos határköve lett. Miután egy spórolós férfi megeszik egy tál cseresznyét, a magokat sem akarja elpazarolni, ezért elfogyasztja azokat is. Emiatt egy fa nő a férfi fejére, ami rengeteg bajt hoz rá, míg végül arra az elhatározásra jut, hogy tövestül kitépi a fát a fejéből. A film egy hagyományos Rakugo történetet adaptál a jelen Tokiójába. A rakugo 400 éves hagyományra tekinthet vissza, olyan előadásforma, melyben egy vidám történetet egyetlen ember beszél el, aki mindenféle díszlet és kellék nélkül, csupán gesztusaival, saját stílusával eleveníti meg a szereplőket, jeleníti meg az eseményeket. Ez az előadói műfaj elég távol áll az animáció műfajától, Yamamura filmjében mégis jól kiegészítik egymást a különféle médiumok jellegzetességei. A hang erősíti a képi világot és fordítva. A filmet Oscar-díjra jelölték, azóta a rendező leginkább felnőtteknek szóló animációkat készít, főleg fesztiválokra.
A The Old Crocodile is egy inkább felnőtt nézőknek szóló animáció. Az itthon kevésbé ismert Leopold Chauveau Historie du Vieux Crocodile című gyermekeknek írt meséjét adaptálja. Az egyik japán kiadásban a szerző illusztrációival jelent meg a történet, ebből indult ki Yamamura a film készítésekor. Az egészen abszurd mese egy vén krokodil istenné válásának történetét mutatja be. Az animáció egyszerű, szinte minimalista stílusa jól passzol a történethez, kiemeli szürreális eseményeket.
Egy interjúban így nyilatkozott a filmről Yamamura: "Az illusztrációk, akárcsak a történet maga, nagyon tetszettek és a karakterterveim alapját is ezek képezték. Ez volt az egyetlen olyan alkalom, hogy nem a saját karaktereimből készítettem animációt. Sok olyan jelenetet kellett megalkotnom, ami a könyvben nincs illusztrálva, ezért a két főszereplőt, a krokodilt és a polipot lemodelleztem 3D-ben, hogy kiderüljön, miként festenek különböző látószögekből. A krokodil karakterében érdekesnek találtam, hogy tiszteletet parancsoló kora ellenére környezete elkezdi meggyűlölni. Hasonlóképp azt is, hogy ő és a polip egyaránt képtelenek számolni, de ugyanakkor ahhoz sem rendelkeznek elég intelligenciával, hogy ezt beláthassák. A filmet Irak amerikai megszállása idején kezdtem el készíteni, és látva a Bush-kormányzat ijesztően kiterjedt hatalmát, azt is megpróbáltam belecsempészni a történetbe. Mondjuk, nem hiszem, hogy bárki is észrevette volna.”
A teljes interjú a rendezővel, illetve egy rövid ismertető a japán független animációról itt olvasható.
A rendező egyik legújabb alkotása, a Muybridge húrjai is látható volt a vetítésen. A filmet a Kanadai Nemzeti Filmalappal készítette el. Yamamura több filmjében is foglalkozik az idő témakörével, itt az idő megállíthatóságával, visszafordíthatóságával játszik el. A szürreális atmoszférájú rövidfilm két párhuzamosan futó történetet mesél el. Az első 1877-ben játszódik és Edward Muybridge életét mutatja be. A mozgókép megjelenése előtt Muybridge megalkotta a Zoopraxiscope-ot amivel állatokat mozgás közben fényképezett le, hogy tanulmányozza azok mozdulatait. Többek között elkészítette a híres képsort, melyen egy ló vágtat megállíthatatlanul. A másik történetszál egy személyesebb téma, a szerző családjába enged bepillantást, anya és gyermeke kapcsolatát fejti fel a jelenben. A visszafordíthatatlan felnövést, a múlt pillanatainak megélését, felidézését, a megállíthatatlan időt szimbolizálják a képsorok. A két történet egymásra reflektálva bomlik ki.
A rendezővel a KAFF-on több interjú is készült, az egyikben elmondta azt is, hogy milyennek találta az idei mezőnyt: "Számomra nagyon erős filmnek tűnt a Fürdő, Ducki Tomek alkotása, ahol minden kocka a helyén volt, de úgy látom, összességében nagyon erős volt ez a válogatás."
(Márkus Vera)
