Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ternovszky Bélával zárul a MOME mesterkurzus-sorozata

2023. április 27. - dotandline

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen május 3-án, szerdán 17 órától mesterkurzust tart a Kossuth-díjjal, Balázs Béla-díjjal kitüntetett érdemes művész, animációs rendező Ternovszky Béla, aki idén májusban ünnepli 80. születésnapját.

Ternovszky Béla festőművésznek készült, majd a gimnáziumi éveket követően a családi hagyományokhoz híven az orvosi pályával is kacérkodott, végül filozófiát, esztétikát hallgatott a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen.

Bár a színészet is foglalkoztatta, gátlásos alkata végül 1961-ben Dargay Attila stábjába sodorta az akkoriban a világ öt legnagyobb rajzfilmstúdiója közé tartozó Pannónia Filmstúdióba, ahol fázisrajzoló gyakornokként kezdte pályáját az Artúr, a kisangyal című amerikai produkcióban.

Később Jankovics Marcell csapatába kerülve több, mint 30 éven át olyan szebbnél szebb hazai kedvencek és nemzetközileg elismert sorozatok animátoraként, társrendezőjeként dolgozhatott, mint a Gusztáv, a Mézga család, a Pumukli kalandjai vagy a Dr. Bubóként elhíresült Kérem a következőt! című alkotások. Fogalmazása szerint, amit tud, azt Jankovics Marcelltől tanulta, de mindent, amit elért, Nepp Józsefnek köszönhet.

ternovszky_bela_mesterkurzus.jpg

Jelenetkép a Macskafogóból, Ternovszky Béla, Jelenetkép a Modern edzésmódszerekből

A vetítéssel egybekötött esemény során az érdeklődők megismerhetik, hogy a fent említett remekművek mellett, miként készültek első önálló, a rá jellemző karikaturisztikus jegyeket hordozó rajzfilmjei, a Modern edzésmódszerek (1970), a Tartsunk kutyát! (1974) vagy a Mindennek van határa (1975) című rövidfilmek, valamint alkotómunkájának ékköve, generációk kedvenc animációja, az 1987-es év legnépszerűbb magyar filmje, valamint az év magyar Oscar-delegáltja a Macskafogó (1986).

A mesterkurzus-sorozat a MOME Animáció szak szervezésében valósul meg, az esemény szakmai vezetői, moderátorai Dr. Kollarik Tamás PhD egyetemi oktató, producer és Gorka-Focht Máté doktorandusz, oktató.

Mesterkurzus Ternovszky Bélával

Időpont:2023. május 3. (szerda) 17 óra
Helyszín:MOME Auditórium (1121 Budapest, Zugligeti út 9-25. MASTER épület, I. emelet)

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ezen a linken lehet.

Facebook-esemény

Forrás: MOME Anim

süti beállítások módosítása