Krimi, horror, politikai thriller – ezekben a kegyetlen, sokszor férfi alkotók által dominált műfajokban érzi otthon magát a díjnyertes brit képregényalkotó, Hannah Berry. Berry szeptember 29-én a Pestext fesztiválon kiállít és beszélgetésen is részt vesz, október 1-én pedig workshopot tart. 

Hannah Berry-nek már a legelső képregénykönyve is feltűnést keltett: jelölték az egyik legrangosabb európai képregénydíjra, azóta pedig kitüntették legjobb íróként. A közelmúltban két évig Nagy-Britannia koszorús költője képregényese volt. Képregényei elérhetők angolul, olaszul, hollandul, franciául és szerbül. Magyarul egyelőre még nem. Ennek ellenére nézzük meg, miről és hogyan mesél Berry. Szép Eszter írása.

Britten and Brülightly, 2008

Berry első képregénykönyvének mintaoldalait elküldte a rangos Jonathan Cape kiadónak, akiknek tetszett a visszafogott színekkel elmesélt történet a magándetektívről, és bátorították Berry-t, hogy fejezze be a projektet, és ők kiadják. A szürkékkel, kékekkel és barnákkal elmesélt történet főszereplője Fern Britten, a karrierjében megcsömörlött magánnyomozó: túl sok féltékenységi ügye volt, túl sok dráma és bosszú, ezért ironikusan a szívtipró nevet akasztotta rá a szakma. A gyilkossági nyomozás, amelyet a képregényben követünk, lassan bontakozik ki, apró részletekből és emlékekből, mert – természetesen – senki sem akar igazán bevonódni vagy információt megosztani. Berry kiválóan tudja karakterei jellemeit és motivációit bemutatni egyrészt azokban a részletekben, amelyeket ábrázol, másrészt a dialógusokban. Ami pedig a rejtélyeket illeti, van itt zsarolás, bratyizás, emberrablás, pornográfia és macska is.

Hannah Berry

Berry első képregényén érződik még, hogy első munka, például a kézzel írt szöveg nem mindenhol olvasható, ugyanakkor már megmutatkozik az a fajta emberismeret és izgalmas jelenetvezetés, amely következő munkáját, az Adamtine-t letehetetlen olvasmánnyá teszi.

Külön említést érdemel az az egyszerre ironikus és szeretettel teli gesztus, ahogy Berry a nyomozó mentális egészségének kérdését kezeli: a képregény elején nem lehet tudni, ki is pontosan Britten társa, azaz Brülightly, egy frappáns többértelmű jelenetben pedig kiderül, hogy Brülightly nem ember, hanem egy teafilter, akit Britten mindenhová magával visz, akihez beszél, és akit tudattal rendelkezőnek él meg. (A Brülightly egyébként abból jön, hogy brew lightly, azaz ne áztasd a filtert sokáig.)

Részlet a Britten and Brülightly című képregényből

Adamtine, 2012

Berry eddigi legsötétebb képregénye, ahogy a címlap is ígéri, egy igen fekete történet. Itt már nyoma sincs annak a csipkelődős humornak, ami a Britten és Brülightlyban jelen volt. A horror és a weird elemeit, elsősorban a csendet, a feszültségteli várakozást, a képzelet által életre keltett fekete felületeket nagyon jól használó képregény több idősíkon bontakozik ki.

Az egyik idősík főszereplője Rodney Moon, akit valójában sosem látunk, de mindenki róla beszél: több ember eltűnésekor is Moon volt az utolsó, aki élve látta őket, ugyanakkor ártatlannak vallja magát a rejtélyes ügyekben, azt állítva, hogy ő csak kis papírfecnikre írt üzeneteket adott át az embereknek. Nem tudja pontosan, kitől kapta a fecniket, de állítása szerint nem emberi lénytől. A papírfecniket ugyan sosem látjuk, de gyaníthatóan az emberek életének részletei, tévedései, botlásai szerepelnek rajtuk, és igen, a másik idősíkon a főszereplőink előbb-utóbb váratlan helyekre elrejtett papírfecnikre bukkannak. Ezen a bizonyos másik síkon három egymást nem ismerő utazó reked egy vonatszerelvényen a sötét éjszakában: a semmi közepén és az Isten háta mögött a vonat hirtelen megáll és a szerelvényt leválasztják a vonat többi részétől. A képregény továbbá sikeresen operál még flashbackekkel és flashforwardokkal, és sokszor még elvont utalások szintjén sem jelzi a jelenetek közötti kapcsolatot. Így az olvasó ugyanolyan elveszetté és összezavarodottá válik, mint a szereplők, akik a vonaton próbálják értelmezni a helyzetüket.

Részlet az Adamtine című képregényből

A képregény fekete felületei, árnyékai, csendjei kiválóan keltik életre a hívogató-taszító sötétség toposzát, arra hívva az olvasót, hogy próbálja meg ő is összerakni, mi történik (ha már a szereplőknek nem sikerül). A kötet címe is a nyomozásra és töredékességre utal: a vonaton az egyik nő keresztrejtvény fejt, és arra a szóra lenne szüksége, hogy „az igazságért kompromisszumok nélkül kiálló”, „rendíthetetlen”, azaz angolul rhadamanthine, de senki sem tud segíteni neki megtalálni a megoldást. Az Adamtine ennek a szónak a töredéke, az a rész, ami hiányzik a nő megfejtéséhez.

Az Adamtine attól jó horrorsztori, hogy számos nyomot ad a szereplők és olvasók kezébe, miközben halálra rémíti őket, mindennek a státusza bizonytalan, a célja semminek sem ismert, és a természetfeletti (alatti?) sötétség önálló entitásként kel életre a lapokon.

Részlet az Adamtine című képregényből

Livestock, 2017

Berry legújabb kötetének címlapján egy szőke celeblány pózol a kamera vagy a mobilja előtt, és a szlogen szerint a történet a Trump-korszak tanmeséje. Ebben én annyira nem vagyok biztos, de tény, hogy a közösségi média és a politika összefonódása ebben a korszakban lett egyrészt nagyon prominens, másrészt nagyon irritáló. Berry meséjében egy politikai botrányt igyekeznek elkenni celebek segítségével – láttunk már hasonlót, azt hiszem. A politikai korrupcióról és a közönség megvadításáról, kockázatos népszavazásokról a britek is tudnak egyet s mást, ez nem egy kelet-európai sajátosság. Berrynek nehéz dolga van, mert érezhetően nem akarja, hogy képregénye áthallásos legyen, nem idéz meg konkrét botrányokat, és – legalábbis én – nem ismertem fel brit közszereplőket, ugyanakkor azt is szeretné, hogy történetét fontosnak, karcosnak, belevalónak, valamint mélyen ironikusnak érezzük. Ez szerintem nem mindig sikerül neki. A valós politikai korrupció egyszerűen sokkal vadabb sztorikban kulminál, mint amiket Berry megrajzol. De azért ő is kitalál egyet s mást.

Részlet az Livestock című képregényből

A 2017-es Livestockban női celebsztárok, például saját bestseller memoárjukat író egykori dívák vagy (ál)terhességüket a nyilvánosság előtt megélő mostani dívák úgy szolgálják a politikát, hogy nem is tudnak róla. Bábokként irányíthatóak, az emberek pedig szívesebben figyelnek ezekre a nőkre, mint a korrupciót leleplező hangokra és botrányokra. Ma, a Megafon központ és a politikai celebritások korában, vagy egy olyan közösségi médiás jelenlétben, amikor emberek – minden oldalról – sértegetik egymást, naivnak tűnik az az elképzelés, hogy bábként kell bánni valakivel, hogy kiszolgálja a politikát. Megteszik ezt az emberek önként és ellenszolgáltatás nélkül is. A Livestockot (Haszonállatok) a 2017-es Broken Frontier Awardson jelölték a legjobb brit képregény és a legjobb író kategóriában is, ez utóbbi jelölést a szerző díjra is váltotta.

Berry képregénye a közéletre való reflektálás igényével született, és mindhárom eddig megjelent képregénykönyve több szálon futó, nem lineáris, és elgondolkodtató történet felnőtt olvasóknak.

Részlet az Livestock című képregényből

Az első átfogó felmérés a képregényes szakmáról Nagy-Britanniában

Hannah Berry munkássága irodalom, illusztráció és képregény háromszögében bontakozik ki: tagja a Királyi Irodalmi Társaságnak (Royal Society of Literature), brit magazinokba készít illusztrációkat, és 2019-2021 között az Egyesült Királyságban a világon egyedülálló módon létező “koszorús képregényalkotó” tisztség viselője. A koszorús képregényalkotó, vagy angolul comics laureate a koszorús költő (poet laureate) mintájára jött létre, egy nagyköveti és szemléletformáló tisztség, amelyet két évig tölthet be képregényalkotó.

A Lakes International Comics Art Festival (LICAF) rendezvényhez köthető tisztség első viselője Dave Gibbons (2015-2017), őt követte Charlie Adlard (2017-2019) majd Hannah Berry, a jelenlegi koszorús képregényes pedig Stephen L. Holland egy szuper menő független képregénybolt, a Page 45 tulajdonosa.

Charlie Adlard átadja a Comics Laureate kitüntetést Hannah Berrynek a Lakes International Comic Art Festival eseményén (Forrás: LICAF)

Nagyköveti szerepében Berry megszervezte a brit képregényes szakma első átfogó felmérését, azzal a céllal, hogy jobban megérthessék az alkotók helyzetét és hatékonyabban tudjanak segíteni. A kérdéseket bárki megválaszolhatta, aki képergényalkotónak tartotta magát, profiktól a szárnybontogató fiatalokig (16 éves kor felett). A kérdések és az eredmények jó hosszú elemzése is elérhető Berry honlapján. Többek között kiderül, hogy a 2018-19-es évadban

• a válaszadó képregényalkotók 60%-a férfi, és hogy a brit népszámlálási adatoknál nagyobb arányban vallották az alkotók magukat nem heteroszexuálisnak,
• a képregényalkotók aránylag fiatalok: 68%-uk 44 év alatti,
• a többségük imádja a képregényrajzoló hivatását, de magában a képregényiparban nem érzi jól magát, vagy nem találja a helyét,
• a legnépszerűbb zsáner, amit a válaszadók készítenek, a sci-fi képregény,
• a válaszadók 90%-a felnőtteknek rajzol/ír képregényeket,
• a képregényalkotók nagyon kevés pénzre tudnak szert tenni képregényezésből: az éves átlagjövedelmük, amiben nem csak a képregényes munkájuk van benne, 24.223 font, ami itthonról soknak tűnhet, de nagyon közel van a minimálbérhez. (Az összehasonlítás végett megnéztem néhány brit senior informatikus/management állást, tehát valami olyasmit, amit egy 44 év körüli sztereotipikus férfi csinálhatna. Mivel a nyugati álláshirdetésekben a kínált bért is feltüntetik, nem volt nehéz kideríteni, hogy a legtöbb cég 40.000 és 60.000 font közötti éves fizetést kínál.)
• úgy tűnik, egy maroknyi ember jól keres a képregényes munkájából, a többiek viszont nem: a képregényből szerzett éves képregényes jövedelem átlaga 10.299 font, viszont a válaszadók 66%-a kevesebb, mint 5000 fontot keresett a képregényeivel a vizsgált évben.

A felmérés eredményeinek ismertetése után Berry részt vett a Képregényalkotók hálózatának megalapításában: közösen talán sikerül jobb körülményeket elérniük.

Szép Eszter